Hirdetés

Cikkünk az Octogon 202-es, 2025/6-os lapszámából közöljük.

Hirdetés

A kabinház műfajának nem csupán a divat kedvez, de az a felismerés is, hogy a túlzás nem tesz jót sem az építészeti megjelenésnek, sem a használatnak. A nagy tér nem feltétlenül a kényelmet, sokkal inkább a reprezentációt szolgálja. Nem utolsósorban a világban tapasztalható életveszélyes túlfogyasztás is mértékletességre inti a gondolkodó embert. A Sztranyák Gergely és csapata tervei alapján, a Mecsek lankáin felépített lak minimumra redukált térben nyújt kényelmet és biztonságot.

Régi bakancslistás tervem, hogy egyszer a szabad ég alatt, egy erdő közepén töltsem az éjszakát. Erre a célra szorgosan memorizálom a különféle túráim során szembejövő magasleseket – , hiszen hiába vagyok bátor, azt azért nem szeretném, ha egy vaddisznó, pláne egy még annál is nagyobb bundás állat venne közvetlen közelről szemügyre. Egy biztonságos magasles ezt a problémát megoldja, mégis a szabadság érzetével ajándékozza meg a fejét ott álomra hajtót. A Bükkösdön felépült kabinház inspirációja is – kezdetben talán tudat alatt – a magasles feeling lehetett.

A megbízás egy korábbi megrendelőtől érkezett Sztranyák Gergely irodájába. A tulajdonos a kabint nem kiadásra szánta – ahogy az manapság gyakori –, hanem saját magának szeretett volna természetközeli búvóhelyet néhány napos tartózkodásra. Bükkösd Pécstől 25 km-re fekszik a Mecsek nyugati lankáin, itt élnek lovai is bértartásban, és rendszeresen megfordult a faluban. Adódott tehát, hogy itt vegyen telket, ahol egy-két éjszakát el tud tölteni anélkül, hogy autóba kellene ülnie.

A falu hátsó területén fekszik a hajdani Szentdomján, eredetileg zsákfalu, amelyet később Bükkösdhöz csatoltak. Fölötte, a domboldali széles mezőn gyakran legelésznek az állatok, melyek alkalmanként nyári táborok főszereplőivé is válnak. Ideálisnak látszott a terület arra, hogy egy itt felépített kis házikó megkímélje a lovak gazdáját a mindennapos ingázástól. Kezdetben konténerház átalakításában gondolkodott, ezzel kereste meg a tervezőt, aki a készház költségeit látva, azonnal egyedi konstrukció építésére buzdította a tulajdonost.

A korcolt lemez különleges, vöröses színéhez választották ki a lucfenyő homlokzatok árnyalatát

Sztranyák Gergely a Pécsi Tudományegyetemen Zilahi Péterrel közösen vezet építő tábor előkészítő kurzust évek óta. Igyekeznek mindig olyan projekteket beemelni a hallgatókkal közös munkába, aminek később nyári táborként lehet realitása. A kis alapterületű, minimál igényekre tervezett, izgalmas könnyűszerkezetes építmény ideális alanya az egyetemi gondolkodásnak és a közös építésnek, így a feladat bekerült oktatási programjukba. A folyamat oktatók és hallgatók számára egyaránt tanulságos volt. Bár látszólag egyszerű feladatról volt szó, meg kellett szokni a csapatmunkát, és műszakilag is érvényes megoldást kellett adni a koncepcióra.

Bebizonyosodott, hogy kis léptékben tervezni korántsem egyszerű, számos buktatót rejt; a szobrászi formának funkcionálisan kifogástalannak és gazdaságosan kivitelezhetőnek kell lennie. Sztranyák Gergelynek meggyőződése, hogy jót tesz a végeredménynek, ha az oktató gondolkodási struktúrát mutat a tervezés során, hisz ezzel gazdagodik a hallgatók tapasztalata. A legnagyobb nehézséget annak a megértése és befogadása okozta, hogy ez az építmény kicsi – fedett és nyitott teraszokkal együtt sem éri el a 40 négyzetmétert, a zárt terület pedig mindössze ennek fele.

A lépték ideális nem csupán a tervezői, de az építői gondolkodásmód bizonyos pontjainak elsajátítására, így Sztranyák Gergely a hallgatóit is bevonta a tervezésbe, kivitelezésbe

A végső változat többkörös tervezési folyamat eredménye. A féléves kurzus eredményeképpen született koncepciót a Sztranyák Gergely irodájában tervezői gyakorlatot teljesítő két hallgató dolgozta fel kiviteli tervvé. Első körben borított vázas tartószerkezetben gondolkodtak. Mivel a szerkezetet az elképzelés szerint szerkezetépítési hallgatókkal akarták volna nyári tábor keretében megvalósítani, ezért a vázat egynemű keresztmetszetből, 6/16-os fagerendákból tervezték, hogy – mint egy építőjáték – erre alkalmas legyen.

A szerkezetet a hallgatók csomóponti szintig megtervezték. Közben az építészeti elképzelés is sokat fejlődött, kiegészült fedett-nyitott terekkel. Az alapkoncepció alakot öltött: a minimális alapterületű, konyhasarkot, kis fürdőt és nappali tartózkodót magában foglaló alsó szint kinyílik a táj felé. A tornáccal és fedett-nyitott terasszal körített zárt kubusra egységesen a domborzat lejtésének irányába lejtő tető került, az ék alakban szűkülő térben a nagyobb belmagasságú, zártabb hátsó traktusba pedig a galéria lett elhelyezve. Íme, előállt a magasles-feeling – végül is az erdő szélén indokolt elvárás, hogy ne nézzen be a szarvas.

A CLT kezeletlenül is látványos és ízléses hátteret nyújt a belsőépítészeti kidolgozásnak.

Az alapozásra és utómunkákra választott kivitelező azonban nem vállalta annak rizikóját, hogy nem ő építi a tartószerkezetet, így a tábor meghiúsult. A kivitelezés egy évet csúszott, közben átalakult a szerkezeti koncepció, végül is a választás a CLT panelre esett, amelyből kezelés nélkül szép belső felületek adódtak. Az új szerkezet kiviteli terveit, amelyhez CLT paneleket használtak – szintén az irodában dolgozó gyakornokok, történetesen egy japán és egy dél-afrikai hallgató készítették, a kivitelezés során a statikát viszont a JafHolz menedzselte. A pécsi egyetemen végzett kivitelezőnek, Nagy Sándornak a saját lakóháza után ez a második CLT háza, ebbe az irányba szeretné a vállalkozását fejleszteni. A CLT alkalmazása a szerkezet kivitelezését 2-3 napra redukálta. A homlokzat lucfenyő burkolatának színét a korcolt fémlemezből készült tető árnyalatához választották ki.

Némi késlekedés után indult az építkezés, de ekkor már egy új szerkezeti megoldás, a CLT mellett döntöttek

Az építészeti koncepció világosan leolvasható a dombtetőre ültetett építményről. A szoborszerű forma minden irányból más arcot mutat. A festői lankák között, ahol nincs építészeti kontextus, csak a táj szabta meg az építészeti viselkedést, amely eleve erőteret kínált az épületszoborhoz. A telepítést a domborzat egyértelművé tette, a ház felhúzódik az erdő szélére. A tájat beengedik a nagy ablakok, a tornác átvezet a fedett nyitott teraszra, ami két irányból is védett. Az élettér része a ház mögötti tisztás, ahol forró napokon az épület árnyékában lehet létezni. A ház hátrafelé is nyitott, hátulról is látványos és erre a terasz is reagál. A belsőben a funkciók karéj-szerűen szerveződnek a szélke mentén. Négy fő tudja kényelmesen használni a házat, a galérián felül, a lenti térben egy kinyitható kanapén is lehet aludni. A nagy nyílásokat szükség esetén függönyök takarják.

Az építés körülményei nem könnyítették meg a kivitelezést, a domboldalon speciális géppel vitték fel a paneleket, a közműveket pedig a domb aljából 800 méteren vezették fel, közbeiktatva egy csomópontot. A házikó gépészete egy villanybojlerből, egy rezsóból, egy hűtőből és egy hűtő-fűtő klímából áll, rezsije minimális, a szennyvíz pedig az emésztőbe távozik.

Tervezési szempontból a kis ház egyszerre felszabadító és kihívást jelentő – nagyobb házban könnyebb csalni. Kis ház esetén nem működik a rutin, minden helyzet más megoldást kíván, a kis tér jelentette korlátok pedig fokozzák a kreativitást. Kis épület esetében kiemelten fontos hogy végig jelen legyen egy vezérgondolat, amely a tervezési folyamat során megerősíti vagy megcáfolja a döntéseket. Itt az erős lejtés és a panoráma irányította a gondolkodást. A szoborszerű megjelenés a lépték révén kódolt. Az arányok döntik el, hogy végül jó vagy suta szobor születik, miközben a „szobornak” kis alapterületen is tökéletesen működnie kell. A bükkösdi vörös kabin jól vizsgázott, szép szobor a tájban, miközben tulajdonosa már egy éve örömmel és megelégedéssel használja.

Tervezési év: 2022-2023
Kivitelezési év: 2024
Nettó alapterület: 39 m2
Földszint: 15 m2
Galéria: 7,50 m2
Fedett-nyitott terasz/tornác: 8,85 m2
Nyitott terasz: 7,70 m2

Építész tervező: Sztranyák Gergely DLA - SZTR stúdió  
Belsőépítész tervező: Sztranyák Veronika - SZTR stúdió 

PTE MIK - Építőtábor előkészítő kurzus
Csapatvezető: Sztranyák Gergely
Hallgatói csapat: Erdei Zsófia, Kendi Csaba Kund, Major András, Szentpáli Eszter, Veres Gusztáv

Szerkezettervezés:
I. verzió, borított vázas kiviteli terv: Sztranyák Gergely – SZTR stúdió
Major András – PTE MIK, építész gyakornok
Kendi Csaba Kund – PTE MIK, építész gyakornok

II. verzió, CLT kiviteli terv: Sztranyák Gergely – SZTR stúdió
Elly Takeuchi Rossmann – PTE MIK, építész gyakornok
Adolwa Silili – PTE MIK, építész gyakornok

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Most tényleg a Marson landolt a Hello Wood Pebble podja

Most tényleg a Marson landolt a Hello Wood Pebble podja

Poligonális kabin marsi környezetben

Ház a tónál 8. rész – Felcsillant a fény

Ház a tónál 8. rész – Felcsillant a fény

Beltéri ajtók, lámpák, pasztellszínű falrészletek – a házból hamarosan otthon lesz... Az építészeti fotós házat épít – tízrészes sorozat az alapozástól a kész házig a Pyxis Nautica és a WOOD IS MORE közreműködésével. Kövessétek velünk egy álom megvalósulását!

Ház a tónál 7. rész – Lassan felnő a kicsike

Ház a tónál 7. rész – Lassan felnő a kicsike

Új szín, új esztétikai megoldások, előtétfalak és még sorolhatnánk! Mindig vannak újabb meglepetések, miközben a ház épül és szépül... Az építészeti fotós házat épít – tízrészes sorozat az alapozástól a kész házig a Pyxis Nautica és a WOOD IS MORE közreműködésével. Kövessétek velünk egy álom megvalósulását!

Hirdetés