Erről szóló cikkünk a 132-es, 2016/8-as lapszámunkból közöljük.
Különleges hely, jelentsen ez bármit is. Mert ez általában – és mindig valami ellenében – a tervező, az építtető számára rosszat jelent, kényszereket, elhúzódó engedélyeket, pluszköltségeket, és főleg a kezdeti lelkesedések megállíthatatlan apadását, aztán ha végre kész, mégis valami közös büszkeség kezd izmosodni.
Szóval az a bizonyos különleges helyzet nem messze a Hűvösvölgyi Nagy-rét és a még szabadon csordogáló Ördög-ároktól, egy hatalmas sziklafal tövében adódott. A környéken alighanem csak nagyon kevesen tudhatják, hogy száz-százötven éve itt még egy kőbánya működött, a későbbi ház pedig a valahai bánya meddőhányójának helyén épült fel.
A meddőt nyolc méter mélyen kellett előbb eltakarítani, hogy egyáltalán az alapozáshoz fogjanak, de ez a kezdeti durva hendikep később több lehetőséget is kitermelt magából. (Arról nem beszélve, hogy extrémitása miatt, viszonylag közel a városhoz, a budai hegyekben egy ekkora – 1200 négyzetméteres - telek relatíve olcsón volt megszerezhető.) Egyrészt a nyolcméteres támfal előtt az alapok négy-négy pillérre, illetve kútalapra kerültek, másrészt a tervezett hőszivattyút sem kellett kockázatosan és költségesen komoly mélységekig fúrni, hanem sikerült megoldani, hogy az emlegetett, különösen mély alapokban, három különböző szintben fektetett, vízszintes csőhálózattal hasznosítsák a talajhőt. Egészen pontosan három-, öt- és hétméter mélyen építettek ki egy-egy hálózatszintet, ami funkcionál, mert a hegyláb hő-akkumulátorként működik – nem véletlenül kezeli referenciamunkaként ezt a projektet a hőszivattyús cég is.
Kívülről mindebből nem sok látszik, a ház lakótömbje magasan az utcaszint fölött áll, azzal csak a kürtőszerű és kissé kies lépcsőházakna köti össze, ugyanakkor határozottan passzol ehhez a sziklás környezethez. És a tervező véleménye szerint felesleges a „környezetbe illesztéssel” példálózni, de itt és ez az építész válasz nagyon is eme baltával faragott föld- és kőközpontú, minerális környezetet képes újrafogalmazni.
Nevezhetnénk ikerháznak is, de ez az újfajta ikerház gyakran az építőkön is kifogott, mert vonalait nem az egyszerű tükörszimmetria alakította. A telek újrafeltöltése után lényegében egy trapéz alakú plató szolgált a két háztag alapjául. Trapéz alakú lett a két különálló lakás is, amit a mély lépcsőház nyaktagja köt össze.
Az utcáról viszont a homlokzat – különösen az emelet – egy szintben látszik, ami mintha kissé elfordulva kerülne egyenesbe a földszinti teraszok beugrásához képest. Különös, izgalmas, szabálytalan szabályosság ez, aminek csak a helyszínrajzán derül ki, hogy a két egymás mellé helyezett családi kubus nem is teljesen egyforma, még a fémborítású tetővonalak is különböznek.
De folytathatjuk a színezésével is. A szürke szikla alatt egy-két tónussal még sötétebb szürke a ház, a tervezés, építés alatt láthatóan és fokozatosan közelített kissé komor környezetéhez. Az építkezés előrehaladtával változott például a tervezett barnája erre a fémes-köves szürkére, és elmaradtak a mélyebb homlokzatsíkokban, illetve a nyílászárók körül tervezett faburkolatbetétek.
A ház hátulja és a sziklafal között izgalmas, zárt plató képződött a kerti sütögetés helyszínéül, a tulajdonosok még egy kisebb, kőbe vágott barlangüreget is megörököltek itt, de új külső tér szintén keletkezett a ház oldalánál.
A sziklafal miatt elvileg a ház tájolása nem lenne túl szerencsés – északnyugati, északi –, ezt ellensúlyozza viszont a szikla temperáló hatása és a magaslatról a környék domboldalaira nyíló kilátás. Különösen a két lakrész oldalán, amúgy a konyhapultok fölött nyitott hosszú, keskeny szalagablak mozgatja meg a fantáziát, és a részben a lépcsőház fölött az északi lakrész falába vágott, kissé szokatlan felső ablak. Ezt a lakást akár hátrányosabb pozíciójúnak is vélhetnénk, de ez a déli üvegfal itt, ahol egy födémáttörésen keresztül egyébként kétszintessé válik a nappali, a szokatlan beeső fények mellett egy, az épületrészek közé ékelt lépcsőház tetején kialakított tetőteraszra is kinyit.
Szóval kívülről látszólag szokatlan és különleges, és lakói számára még a vártnál is sokkal több személyre szabott formát, funkciót és otthonosságot sikerült kitermelni az egykori meddőhányóból.
Tervezés éve: 2010
Átadás: 2016
Lakás alapterületek (nettó): 78,06 (’A’ lakás) + 24,17 (terasz) m2; 80,99 (’B’ lakás) + 21,55 (terasz) m2
Építészeti tervezés: ifj. Benczúr László (Benczúr – Weichinger Studio Kft.)
Belsőépítészet: Weichinger Miklós, ifj. Benczúr László (Benczúr – Weichinger Studio Kft.)
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
