Már látványterveket is lehet látni a fenntartható technológiával, innovatív fa és beton hibrid-szerkezettel tervezett Pécsi Omikai Központról. A projektet a tervező KÖZTI leírásával mutatjuk be.
A Pécsi Tudományegyetem, felismerve a városi és regionális fejlesztési szerepét, tudatosan igyekszik támogatni a tudásipari fordulatot a leszakadó Dél-Dunántúli régióban. Az egyik – ha nem a legfontosabb – tudásipari tématerület az egészségipar, ezért mind szervezeti, mind infrastrukturális értelemben az egyetem törekszik az érintett tudományterületek integrációjára és az innovációs értéklánc elemeinek kiépítésére. Ennek érdekében a várható fejlesztési forrásainak a segítségével térben is fókuszálni tervezi az orvosi, egészségtudományi és gyógyszerészeti képzési portfólióját, a klinikai ellátás telephelyeit és az egészségipari kutatási és innovációs infrastruktúráját a nyugati kampusz térségébe. A tervezett fejlesztések fókuszpontját a Szigeti úti tömb és a hozzá kapcsolódó orvos-egészségügyi infrastruktúra jelenti.

Az Omikai Központ a Szentágothai János Kutatóközpont (SZKK) kvázi negyedik épületszárnyaként, annak kiegészítéseként, de a PTE önálló szervezeti egységeként, elsősorban a diagnosztikai kutatásra és szolgáltatásfejlesztésre koncentrálva valósul meg, az Orvosi Genetikai Intézet pedig a klinikai infrastruktúrát egészíti ki. Ezek a funkciók szervesen nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt, praktikus szétválasztani őket betegforgalmi okokból. Működtetés szempontjából viszont ésszerű együtt kialakított rendszerekben gondolkodni, így pince¬szinten összeér az épület, és átjárható.
A kampusz területén a volt Nővérszálló épület tartószerkezete nem megfelelő funkcióváltásra, így az Egyetem a bontás mellett döntött és felszabadult területén épülnek az új Központ tömbjei.

A KÖZTI által tervezett új épület elhelyezését három fő szempont határozta meg. Legfontosabb, a fejlesztési vízióknak megfelelően, a kampusz kialakítása a Tudományos Kutatási Szolgáltatások Tömbjén belül. Ennek érdekében az épület úgy helyezkedik el, hogy a területen található középületeket egy belső, privát park kapcsolja össze.
A park létrehozásán túl az épületsűrűség határozza meg a telepítést, keresve azt a helyet, ahol mind az új, mind a meglévő épületek elég teret kapnak maguk körül. A harmadik szempont, ami a végső helyére igazítja az épületet, az a térfalképzés. Az új Omikai Központ épülettömbjei az Ifjúság út mentén meglévő épületek sorába állnak, és a felújított buszforduló felett térfalat adnak. Így létrejön egy városias tér az érkezésre, és az épület tömbjei között áthaladva, mint kapu, elérhető a kampuszpark, és azon keresztül a kampusz többi intézménye.

Az épület pinceszintje a földben helyezkedik el, SZKK felőli rámpa mentén kap csak homlokzatot, itt található a létesítmény gazdasági bejárata. Dél felől, kisebb teraszokkal megszakított előlépcső-rendszer fogadja az ide érkezőket. Parkolási lehetőséget a SZKK felőli rámpán keresztül, az épület mögötti belsőbb területen alakítottunk ki. Innen, szintén burkolt útvonalon, a parkon keresztül megközelíthető a két ház közötti központi tér, ahonnan nyílik mindkét szervezeti egység bejárata.
A laborépületben kutatás folyik, így az épületnek is a megszokott szerkezetekhez képest előremutató rendszerben kell gondolkodnia. Az innovatív szerkezetaz épülethasználók és a külvilág felé is a korszerű, környezettudatos szemléletet képviseli azzal, hogy érdemben tudja csökkenteni az épület karbonlábnyomát. Méghozzá úgy, hogy a komfortérzet, esztétika, egészséges beltér kritériumaiban sem köt kompromisszumot: ellenkezőleg, kiemelkedő minőségű, karakteresen egyedi környezetet teremt. Ezen két szempont alapján a Központ a pinceszint vasbeton szerkezete felett fa–beton hibrid szerkezetű ház tervezett, vasbeton merevítő magokkal.

A homlokzat jelentős részén sávablak megnyitást kap. Egyéb helyeken a külső falszerkezet CLT vázkitöltő falpanel, melyet hőszigetelés felett égetett cédrusburkolat takar. Ez a burkolat más néven Shou Sugi Ban, egy tradicionális japán eljárás, amely során a fa felületét megperzselik, hogy tartósabbá és ellenállóbbá tegyék. Ez a technika nemcsak a fa élettartamát növeli, hanem esztétikai szempontból is vonzóvá teszi: sötét, textúrált felületet ad az épületnek, és hosszútávon sem változik a megjelenése: alacsony karbantartási igényű, időtálló anyag.
A tömböket – sejtmag – multifunkcionális rács – sejthártya – fogja körbe, mely árnyékol, a gépészeti udvar mentén akusztikus kulisszafalat ad, valamint a homlokzati növényeket fogadja. A rács feszességét oldja az organikusan nőtt futónövények évszakonként változó színei, sűrűsége, mely hozzájárul a mikroklíma javulásához, továbbá természetes klímahomlokzatként a hőterhelést is csökkenteni tudja a homlokzat felületén csakúgy, mint a káprázás kockázatát a belső munkaterületeken. A rács kimetszett részén keresztül jutunk az épületbe – a kutatás helyszínére.

Az Omikai Központ pinceszintjén biobank, műszerterem, szerverterem, valamint nemenkénti öltözők kapnak helyet. A földszinten a két épülettömb közötti árkádos átjáróból érünk be a tágas multifunkciós aula térbe, ahol közösségi funkciók, büfé, valamit étkezőrész kap helyet. Dél felé egy fedett/nyitott terasz kapcsolódik ezekhez.
Az első emeleten a Sportdiagnosztika laborjai, irodája, az e fölötti szinten a Genomika irodái, a harmadik emeleten a laborszint található.
A tetőn lévő gépházban és gépészeti udvarban épülnek ki a szellőztetés és üzemeltetés különböző gépészeti berendezései. A gépészeti területeken túl tetőterasz is készül a dolgozók számára.
Az Orvosi Genetikai Intézet bejárata szintén a két épülettömb között nyílik, az árkádok alatt. A földszinten a betegfelvételi pultnál való bejelentkezés után érik el a várakozók az aula térből nyíló rendelőket és a tornatermet. Az első és második emeleten kevert funkciójú szintek épülnek ki, ugyanis a labor és irodai funkciók egy szinten belüli tartása volt szükséges. A harmadik emeleten a dolgozók számára közösségi teret alakítunk ki, ahol a mindennapi személyzeti pihenő funkción túl megbeszélésekre is alkalmas belsőépítészeti kialakítást tervezünk. Ehhez a helyiséghez fedett-nyitott terasz kapcsolódik, ahonnan pazar kilátás nyílik Pécs déli területeire.
Tervezői stáblista - engedélyezési terv szakasz
építészet: Tima Zoltán, Tóth Balázs, Bárány Barót Bálint / KÖZTI
labor- és orvostechnológia: Tóth Károly, Csordás Szilveszter / ALTERO
tartószerkezet: Váczi Péter, Szondi Máté / KÖZTI
tartószerkezeti konzulens: Szász Péter / formlabor ZT GmbH
épületszerkezetek: Schreiber Gábor / Horváth és Schreiber Kft
épületvillamosság: Máramarosi András, Ritzl András / KÖZTI
épületgépészet: Szakál Szilárd, Réti János / KÖZTI
közmű: Lengyel Zsolt / KÖZTI
tűzvédelem: Decsi György, Kelem Kitti / FIREENG Kft
sprinkler: Csordás András / Agorex Kft
környezettervezés: Mohácsi Sándor, Kovács Dávid, Holicza Fanni Zita / S73 Kft
közlekedés: Vida Zoltán Ákos / Via Project&Plan Kft
rehab környezettervezés: Ruttkay Ágota / ESP'63-67
felvonó: Makovsky Zsolt / Makovsky és Társai Kft.
akusztika: Csott Róbert, Bányász Gáspár / '95 APSZIS
fenntarthatóság: Szulágyi Zsófia / KÖZTI
költségvetés: Szabó Ágoston / Bon Control Kft.
projektmanager: Rajki Veronika / KÖZTI
További képek, rajzok és makettek a cikk végén található galériában!
Forrás: Sajtóinformáció
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.


