Bemutatjuk a zánkai Zen Garden Resortot. 

Zen Garden Resort Zánka területén eredetileg faházak álltak. Ezek közül a Másfél Építész Stúdió tervezői egyet – az alpesi házat – formailag megfelelőnek és tartalmilag újra-, illetve továbbgondolandónak tartottak. Ez az épülettípus az elmúlt 60 évben a Balaton-parton rendkívüli népszerűségnek örvendett. Ezek a házak korábban elsősorban az alacsony kivitelezési költségük miatt épültek, és általában elég vegyes emlékeket hagytak magukról a társadalomban, így ennek az épülettípusnak egy magas minőségi színvonalú újragondolása mindenképpen érdekes szakmai kihívásnak tekinthető.

Fotó: Koronczi Péter

Az egyik legfontosabb szempont a belső terek kibővítése lett, az eredeti arányok megtartása mellett. Az ilyen nyaralókban általában kényelmetlen létrázással kötötték össze a különböző szinteket. Az új tervben egy olyan lépcső megtervezésére törekedtek, ami lehetővé teszi a két szint kényelmes áthidalását, és nem foglal el különösen nagy területet. A nappali zónánál a klasszikus formára jellemző nagyobb üvegfelület megmaradt, ami a nappali tér méretét optikailag jelentősen meg is növelte.

Másfél Építész StúdióMásfél Építész Stúdió

Fotó: Koronczi Péter

A főhomlokzaton a nappali zónája fölé, a klasszikus formával ellentétben, tömör homlokzati felület került, lényegesen megváltoztatva az alapforma kinézetét. A zárt homlokzati felület az egész tömegnek egy erősen geometrizáló megjelenést kölcsönöz. Az épület oldalán viszont a legehetőségekhez képest minél nagyobb nyitások kialakítása volt a tervezők célja.

A homlokzatra egy természetes pala burkolat került. Ez az anyaghasználat lehetővé tette a tető és homlokzat azonos anyagú burkolását, erősítve ezzel az épület geometrikus tömegszerű kinézetét. A házak tartószerkezete teljes egészében fa könnyűszerkezetes kialakítású.

Fotó: Koronczi PéterFotó: Koronczi Péter

Az épületeket tavasztól őszig használják. Télen az üdülőtelep zárva tart. A szükséges klimatizálást a legoptimálisabb split klímával oldották meg. A split klíma az épület őszi és tavaszi fűtését is el tudja látni, és az energiafogyasztása sem jelentős.

A projekt valódi fenntartható mivolta az alkalmazott építőanyagból következik. Az épületek fő tartószerkezete fából készült. Betont kizárólag az épületek alapozásában használtak. Néhány ház a korábban itt található épületek meglévő beton alaptestjeire tudott rákerülni. A nem használható alaptesteket, ledarált formában, adalékanyagként újrahasznosítottak az új betonszerkezetekben. A kiegészítő épületeket a területen már eredetileg meglévő épületekbe integrálták. További fenntarthatósági nyereség az épületformából következett, hiszen a terület gazdag faállománya sértetlenül be tudott csúszni az A-szerkezetek alá. 

Földszint alaprajz I Másfél Építész StúdióFöldszint alaprajz I Másfél Építész StúdióEmelet alaprajz I Másfél Építész StúdióEmelet alaprajz I Másfél Építész Stúdió

Fotó: Koronczi Péter

Tervezés és megvalósítás éve: 2019
Alapterület: 21 x 55,83 m2
Vezető tervező: Sebestyén Péter – Másfél Építész Stúdió Kft.
Építész tervezők: Berta Ádám, Kinászt András – Másfél Építész Stúdió Kft.

A cikk az OCTOGON magazin 158-as lapszámában jelent meg.

1 / 21 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kisbirtok Kultbázis Zánkán

Kisbirtok Kultbázis Zánkán

Az új kulturális tér egy hajdani reklámszakember álmaként épült meg a Balaton-felvidéken.

Best of Octogon 2021 | Kovács Csaba

Best of Octogon 2021 | Kovács Csaba

Az év végéhez közeledve Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Kovács Csaba által tervezett zánkai üdülőház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.

Kovács Csaba nyerte 2021-ben a Príma Primissimát

Kovács Csaba nyerte 2021-ben a Príma Primissimát

Az építészeti kategória Príma díjasai idén Szabó Levente DLA és Patonai Dénes DLA.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1