Gyerekkönyv teszi az óvodások és iskolások számára is érthetővé a technológiát.  

Passzívház építésről szóló gyerekkönyvet írt a Martina Feirer és Alexandra Frankel szerzőpáros. A klasszikus, rajzokkal gazdagon illusztrált gyerekkönyv öt és tíz év közöttieknek játékos formában magyarázza el, hogyan is működik a passzívház, és miért fontos a környezettudatos szemlélet és energiahatékonyság egy ház építésekor.

A könyv érthető formában magyarázza el, hogy mi is az a passzív szolárház, hogyan működik, hogyan épül meg, milyen anyagokkal szigetelik a falakat, hogyan jut be a meleg a házba, és hogyan előzik meg, hogy a hideg kint maradjon.

A magánkiadásban megjelent gyerekkönyv jelenleg öt nyelven olvasható, használata segítséget nyújthat a környezettudatosságra való iskolai és óvodai nevelésben is. A húszoldalas könyv kihajtható és mozgatható részei teszik még érdekesebbé a téma felfedezését. 

Mint a fenti videón látható, játékos feladatok is vannak az oldalpárok végén, például tárgyakat kell megtalálni a történetben. Azt pedig tapasztalatból tudjuk, hogy a gyerekek többnyire odavannak az építkezős könyvekért, színezőkért, a passzívházas esetében ráadásul jó eséllyel a szülő lelkesedése is átragadhat a gyerekre – nem mellesleg a szülő is tanulhat belőle, elvégre azért egyáltalán nem evidens a passzívház-építés minden alapelve, vagy éppen az, hogy mennyi féle szigetelőanyagot lehet használni.

A könyvben nem röpködnek bonyolult szakkifejezések, valóban érthetően mesél a ház működéséről, mint a téli és nyári benapozást szemléltető rajzon, ahol a napocska mozgatható.

Személyes kedvencünk, amikor az elkészült házat ábrázoló oldalon példákat kell mondani hulladékhőt termelő eszközökről, illetve az ezt követő összefoglaló az energiatakarékosság fontosságáról. De ha ez sem volna elég, zárásként kísérletek, tudástár és egy játék is található a könyvben.

1 / 3 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nemzetközi szakirodalomba került be egy magyar építész iroda

Nemzetközi szakirodalomba került be egy magyar építész iroda

A Paradigma Ariadné is hozzájárult egy esszével a „Towards Another Architecture” című kötethez, amelyet hamarosan bemutatnak.

Hamarosan megjelenik a kiadvány az évezred eddigi legszebb magyar gasztrocsomagolásairól

Hamarosan megjelenik a kiadvány az évezred eddigi legszebb magyar gasztrocsomagolásairól

Flanger Kids koncerttel és kóstolóval egybekötött eseményen mutatják be a legszebb csomagolt magyar ízeket egy könyvben

Pozsonyban jársz? Nézz a lábad elé!

Pozsonyban jársz? Nézz a lábad elé!

Alternatív várostörténet csempeimádóknak és elszánt besurranóknak

Hirdetés
2023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1