Hirdetés

Idén ifj. Dr. Botár Olivér vehette át a MOME által alapított Moholy-Nagy-díjat. 

Formatervezőt, építészt, grafikust, művészettörténészt, sőt nyelvészt, táncművészt és operarendezőt is találunk a Moholy-Nagy-díjasok sorában. Hogy a „merítés” ilyen sokszínű, az korántsem véletlen, hiszen Moholy-Nagy László maga is sokoldalú személyiség volt –  legtöbben talán festészetét és fotográfiai munkásságát ismerik, nemcsak idehaza, de a világ más tájain is, s ő maga is nagy utat tett meg Bácsborsódból Chicagóig. Pedig valójában outsider volt – így fogalmaz ifj. Dr. Botár Olivér művészettörténész is, aki szerint épp ez volt Moholy-Nagy (egyik) titka. A kanadai Manitoba Egyetem professzora és igazgatóhelyettese, aki immár harmincöt éve kutatja Moholy-Nagy életművét, október 27-én vehette át a Moholy-Nagy-díjat. 
 


A Bauhaus és a fotogram hívószavak mellé még milyen egyéb kifejezéseket érdemes beemelnünk a szótárunkba Moholy-Nagy kapcsán? Mit is takar a biocentrizmus? Mit tanulhat a mai fiatal designer generáció Moholy-Nagytól? És vajon miről beszélgetne Botár és Moholy-Nagy egymással egy csésze tea mellett? Cikkünkből kiderül.


2007-ben magyarul is megjelent „Természet és technika – Az újraértelmezett Moholy-Nagy (1916-1923)” című könyvében sok újdonságot tudhatunk meg Moholyról, s olvashatunk a biocentrizmus fogalmáról is. Mesélne nekünk erről a kötetről?

Ebben a könyvben próbáltam feltérképezni Moholy-Nagy fiatalkorát, karrierjének első éveit. Moholy első felesége, Lucia Moholy révén – aki kitűnő fényképész és szerkesztő volt – ismerkedett meg a német életreform mozgalommal. Ez a huszadik század elején egy teljesen új életformának számított. Kicsit hasonlított a későbbi hippi korszakra. Ez a fajta reform (vegetarianizmus, testkultúra) egy újromantikus világnézetre épült, az első romanticizmus újjáéledése volt ez – Goethére vagy Emersonra kell itt gondolnunk, az amerikai transzcendentalizmusra, természetközpontúságra, ami a tizennyolcadik század végén, tizenkilencedik század elején fontos kulturális tényező volt a nyugati világban. A biocentrizmus ennek az újjáéledése volt azzal a különbséggel, hogy az akkor újnak számító biológia tudomány hatásaival is elkezdtek foglalkozni (Darwin evolúciós elméletével, például).

Moholy-Nagy már fiatal korában érdeklődött efféle tanok iránt. Ez az ő verseiből is látható, amiket kamaszkorában publikált hazai lapokban – a technológia és a természet kapcsolata érdekelte. Amikor találkozott Lucia Moholyval, rajta keresztül sok olyan emberrel megismerkedett, akik ezt a fajta reform mozgalmat, vagy azok valamelyikét (Jugendbewegung – fiatalok mozgalma, Lebensreformbewegung – életreform-mozgalom, Pedagogisches reformbewegung – pedagógiai reform mozgalom) követték. Mindezek mellett Németországban megjelent a Biozentrik mozgalom is, aminek két fajtája volt: az egyik egy technopesszimisztikus világnézet, aminek Ludwig Klages volt a szószólója. Ő úgy gondolkodott a technikáról, mint egy idegen entitásról, ami rátámad az emberiségre, s ami ellen védekezni kell (illetve ami ellen egyáltalán nem lehet védekezni). A Biozentrik, avagy biocentrizmus másik válfaja optimistább volt – ennek a képviselője volt a Pesten nevelkedő, majd Németországban élő osztrák-magyar biológus, Raoul Heinrich Francé vagyis Francé Rezső. Ő azt vallotta, hogy az ember és az emberi technológia a természet szerves része, vagyis, hogy a technológia a természetben gyökerezik. Ergo nekünk az a feladatunk, hogy megtanuljuk a természet törvényeit, és azokkal harmonikusan éljünk.


Moholy hogyan találkozott Francé filozófiájával? Ismerték egymást?

Olvasott tőle. 1923 januárjában egy berlini művészeti lapban megjelent egy kivonat Francé egyik könyvéből, ami a növények technológiájáról szólt, amit biotechnikának hívott (ez ma leginkább a bionika fogalomnak feleltethető meg). Ezt többen is olvasták a Bauhaus képviselői közül, nemcsak Moholy. A disszertációmban, még a kilencvenes években, azon dolgoztam, hogy a biocentrizmus fogalmát megértsem – azelőtt senki sem foglalkozott ezzel az aspektussal Moholy-Nagy kapcsán. Az általa írt szövegek nagy részét is csak akkor tudtam értelmezni igazán, miután ezeket az elméleteket, s magának Moholy-Nagynak az e filozófiával való kapcsolatát is megértettem. Moholy-Nagy biztosan a technooptimisztikus vonalhoz tartozott.

Szerinte a művésznek kötelessége megismernie és elsajátítania minden új technológiát, mert csak úgy tudja humanizálni azt. Moholy úgy látta, hogy a művész tulajdonképpen egyfajta közbenjáró, aki saját művészetén keresztül ismerteti meg a technológiát az emberekkel.

Másrészről: mivel Moholy-Nagy jogot tanult, nem járt képzőművészeti vagy iparművészeti iskolába. Outsider volt. Nem tudott mit kezdeni a hagyományos szépművészeti hierarchiával; mindegyik médiumot potenciálisan egyenlő fontosságúnak gondolta, legyen az festészet, szobrászat, grafika, építészet, fényképészet vagy film. Elvetette azt a gondolatot, hogy egy művésznek csak egyféle médiuma lehet.

Moholy-Nagy szerint a koncepció a legfontosabb:

ez a kiindulópont, és mindegy, hogy az milyen médiumon keresztül mutatkozik meg – és az sem ördögtől való, ha a megfelelő kivitelezés érdekében a művész technikusokat alkalmaz. Ő tulajdonképpen egész életében ezt csinálta. 
 


Sokszor elhangzik Moholy-Nagy kapcsán, hogy munkássága világszerte nagyobb ismertséggel bír, mint hazánkban, holott nagyon sokrétű alkotó volt. Miért van ez? Illetve Ön hogy érzi: változott valamelyest ez a tendencia vele kapcsolatban?

Biztosan változott, mióta az Iparművészeti Egyetem nevét megváltoztatták. Az ismeretlenségének pedig történelmi okai vannak: 1919 végén elhagyta Magyarországot és Berlinbe költözött, ott vált ismertté. A két világháború közti Magyarországgal ugyan tartotta a kapcsolatot, de akkor az ország, meglehetősen konzervatív volt. Megjelentek ugyan vele készült interjúk, de Németországban és Csehországban sokkal fogékonyabbak voltak Moholy cikkeire. A Hitleri Németországból először Hollandiába, majd Angliába ment, s aztán Amerikában kötött ki, ahol nagyon sokan megismerték őt. Moholy ott amolyan „minor celebrity” volt – Gropius sógornőjével (aki színésznő volt) gyakran mutatkozott társasági eseményeken. Könyvei pedig (a „The New Vision” és a „Vision in Motion”) minden észak-amerikai és kanadai építészeti, iparművészeti főiskolán és egyetemen a legnépszerűbb tankönyvek közé tartoztak (Kepes György „Language of Vision” könyvével együtt egyébként).


Rendben, ezt értem. De hogyan ismerhetné meg őt még jobban a hétköznap embere? Nem is feltétlen Moholy-Nagy személyét, sokkal inkább a tervezői attitűdjét, ami nélkül ma egész másképp gondolkodnánk a designról, a tárgytervezésről, például. (Megjegyzem, nemcsak az egyetemet, de most már a campus előtti buszmegállót is átkeresztelték Zugligeti útról Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmé, még ha ez apróság is).

Az az igazság, hogy az ő látásmódja az emberek számára kissé ezoterikusnak tűnt (vagy tűnhet ma is), holott Moholy ezt teljesen praktikusnak képzelte el. Talán mostanság kezdjük el felfogni, hogy például a design nemcsak a külcsínről szól, hanem felteszünk olyan kérdéseket is tárgyakkal kapcsolatban, hogy azok milyen viszonyban állnak a környezettel. Magyarul, hogy mi lesz egy iPhone készülékkel például, ha elavul. Moholy-Nagy erről nem írt ebben a formában, de mivel biocentrikusan gondolkozott, egész biztos, hogy ha nem hal meg ötvenegyéves korában, akkor ezzel a – ma leginkább fenntarthatósági kérdéskörrel – is foglalkozott volna. És ez már talán közérthetőbb az emberek számára.

Ő ugyan nem tudott a klímaváltozásról, de arról nagyon is tudott, hogy mi a természet szerves része vagyunk, és hogy nekünk – ahogy arról Francé is írt – harmóniában kell élnünk a természettel. Moholy-Nagy ebben hitt. Illetőleg még abban, ugye hogy

a technológiai túltelítettségben a művész feladata, hogy az új technológiát megismerje, megzabolázza, és rajta keresztül egy szebb és boldogabb életet biztosítson az emberek számára.

Ha nem is vetítette előre pontosan azt a világot, amiben most élünk, de a tervezői hozzáállása már akkor megvolt. Ez az, ami ma is közérthető. Amellett, hogy az absztrakt festészetéről sok szó esik, ezt a tervezői-művészeti attitűdjét is hangsúlyosabban kellene kommunikálni. 
 


Tulajdonképpen a marketingen kellene javítani, jól értem?

Akár. Nem is feltétlen kell a biocentrizmus kifejezést használni, helyette a környezetvédelem, környezettudatosság, vagy még inkább a természetközpontú világnézet szavak is tökéletesen megfelelnek. 


Sokoldalú és tehetséges alkotó volt, ez vitathatatlan. Ön mit mondana: mi volt Moholy titka?

A nyíltság. Egyrészt az a fajta másság, hogy ő kívülről csatlakozott a művészeti közegbe, és nem a hagyományos képzési közegben szocializálódott. A másik fontos dolog Moholyval kapcsolatban, hogy

nem akart a mainstream design vagy képzőművészeti világhoz idomulni: ő mindent frissen látott.

Egy radikális nyíltság volt az ő titka. Elment például a filmszínházba, látta a vetítőt, s felvetődött benne a kérdés, hogy miért ne lehetne egy helyett akár több másik (akár íves) felületre is vetíteni.

S ez a nyíltság nemcsak tervezői, de emberi nyíltság is volt. Az általa alapított New Bauhausba, Chicagóban a harmincas években például szabadon iratkozhattak be a fiatal asszonyok, a tanári karban legalább hét-nyolc nő is volt, feketék és melegek is tanulhattak nála, sőt Moholy még egy japán nőt is kihozatott az internáló táborból, hogy elkezdhesse az iskolát.
 


Moholy volt a legfiatalabb professzor a Bauhausban: mindössze huszonnyolc évesen a fémműhely vezetője lett. Azóta a világ sokat változott: ma talán kicsivel másabb feltételeknek kell megfelelnie egy tervezőnek, vegyük például a technika túláradását, amiről beszéltünk is, vagy azt a vizuális zajt, ami körülvesz minket. Mit tud hasznosítani egy fiatal tervező a Moholy-féle örökségből Ön szerint?

Egy tervező nem élhet külön a társadalomtól. Egy fiatal tervezőnek arra is kell gondolnia, hogy a tárgynak mi lesz az utóélete. A klímaváltozás-katasztrófa mindennapossá vált. A design akkor jó – s erről már Victor Papanek is írt „Design for the Real World” könyvében –, ha képes megoldást nyújtani a tényleges problémákra, például háborús helyzetben, vagy a társadalom kirekesztettjeinek igényeire reflektál.

Moholy-Nagy is holisztikusan gondolkodott – így kell ma is eljárnia egy fiatal designernek.

És hiába nem volt rá ideje, Moholy azzal is foglalkozott – s ezt talán kevesen tudják róla –, hogy hogyan lehet valóban egy demokratikus Magyarországot kialakítani. Ennek, amit most látna, egész biztosan nem örülne.


Ön, aki harmincöt éve kutatja Moholy-Nagy életművét, biztosan elgondolkodott már azon, miről beszélgetne vele szívesen egy csésze tea mellett.

Arról beszélgetnénk, hogy nemcsak Magyarországon nem érezné otthon magát, hanem Amerikában sem. Talán Kanadába átköltözne – mi szívesen fogadnánk (mosolyog). Örülök annak, hogy nem él, mert ami most van – úgy Amerikában, mind Magyarországon, mind Európában –, csalódás lenne neki. De egész biztosan arról is beszélgetnénk (talán pont az előbb elhangzottak okán), hogy a fiatalságban, az új generációban lenne minden reménye. Azt hiszem, hogy végülis ő mindig optimista volt.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fény az ékszertervezésben

Fény az ékszertervezésben

Rémiás Szilvia kísérletei a fény és az ékszer párosítására.

„Ő mindent frissen látott” | Interjú ifj. Dr. Botár Olivér művészettörténésszel

„Ő mindent frissen látott” | Interjú ifj. Dr. Botár Olivér művészettörténésszel

Idén ifj. Dr. Botár Olivér vehette át a MOME által alapított Moholy-Nagy-díjat. 

A bácsborsodi festő, aki Chicagóban talált otthonra

A bácsborsodi festő, aki Chicagóban talált otthonra

Moholy-Nagy László életművének dokumentációját a MOME-nek adományozta Passuth Krisztina művészettörténész.

Hirdetés