A Mood for Wood nemzetközi design workshop témája a természet és a város interakciója, ennek szellemiségében a résztvevők Poznań utcáira terveznek utcabútorokat.

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Mood for Wood nemzetközi workshopot, amelyen a hallgatók Poznań utcáira terveznek utcabútorokat. A július 19-29 között sorra kerülő eseményen a szervezők design szakos hallgatókat várnak Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról. Mindennek fókuszában a természettel való szoros kapcsolat áll. Május 15-ig jelentkezhettek!

Az esemény szervezői a SARP Poznań and Kolektyw 1a, céljuk, hogy a workshopok során a hallgatók olyan utcabútorokat tervezzenek, amelyeket Poznań egyes részein állítanak majd ki. A diákokat ebben nemzetközi szaktekintélyek, építészek és designerek - pl. a Studio Nomad -, tapasztalt ácsok és asztalosok segítik majd.

A résztvevők speciális helyszíneken dolgoznak majd, ahol találkozhatnak a közterek használóival, a helyi lakosokkal és a helyi igényekből rengeteg ihletet meríthetnek a tervezéshez és kivitelezéshez.

Miután a terveket elfogadták (a közterek használói is véleményezik), az előzetes költségbecslés alapján megrendelik a bútorokhoz és az installációkhoz szükséges anyagokat, és a hallgatók saját kezűleg építik majd meg őket.

Az idei év tematikája a "Közös Élőhely" (Common Habitat) definíció köré összpontosul, ezért első alkalommal Japánból is hívtak designereket. A workshop során nagy hangsúlyt fektetnek a tapasztalatok és ötletek cseréjére, a diákok sok időt töltenek majd együtt a lakosokkal és az oktatókkal, a szervezők reményei szerint ez az interakció a munkájukban is megjelenik majd. A létrehozott utcai elemek további tevékenységek (kulturális események, helyi közösségi rendezvények) indikátorai lehetnek.

Fókuszban a zöld

A városokban fellelhető természet, a zöld növényzet lehetővé teszi a város sokoldalú értelmezését, meghatározza, kiegészíti és humanizálja a tereket. Mindemellett regeneratív hatással van minden emberre: a természet közelsége lévén jobban megbirkózzunk a stresszel vagy a felhalmozódott frusztrációval. Az elmúlt években szerencsére egyre több jó példa születik arra, miként lehet bevonni a természeti környezetet a városi élet körforgásába, amely mindenképpen az életminőség javulását eredményezi.

Napjainkban a városlakók nemcsak a természet jelenlétét követelik meg a városaikban, hanem igényük van egyfajta szorosabb kapcsolatra is. Azonban a várostervezés során néha hajlamosak elfelejteni azt, hogy a zöld területeket nemcsak előállítani kell, nemcsak annyi, hogy kényelembe helyezzük magunkat egy padon és gyönyörködünk a napsütésben, hanem ezeket a területeket védeni és gondozni is kell.

Így az idei Mood for Wood workshopon olyan bútorok és installációk tervezése a cél, amelyek nemcsak a környezeti rekreáció célját szolgálják, de egyben egyfajta helyi ökoszisztéma létrehozásával elősegítik a környezeti nevelést is. 

Az oktatók

Jelentkezési feltételek, részletek

  • A pályázatokat az esemény honlapján tudjátok benyújtani május 15-ig. Sikeres pályázat esetén a szervezők mindenkivel felveszik a kapcsolatot május 18-ig. 
  • A részvételi díj 115 euró, amely magába foglalja a szállást Poznań július 19-29. között, teljes ellátást reggelivel, ebéddel és vacsorával, az éltető kávét a szünetekben, az utazás költségeit Poznańból Poznańba, a poznańi tömegközlekedés költségeit, egészségügyi és biztonsági képzést, amelynek elvégzésekor mindenki oklevelet kap, illetve a workshophoz szükséges munkaeszközöket.
  • Közvetlen kapcsolat a szervezőkkel: moodforwood.workshops@gmail.com

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Betonhidat nyomtattak Sanghajban

Betonhidat nyomtattak Sanghajban

Két robotkaros 3D nyomtatóval, mindössze 450 óra alatt nyomtattak egy több mint 26 méter hosszú gyalogoshidat Kínában. A számítások szerint a hagyományos építésnél 33 százalékkal került kevesebbe printelni. 

Öt év sem kellett a teljes energiafüggetlenséghez egy dán szigeten

Öt év sem kellett a teljes energiafüggetlenséghez egy dán szigeten

Dániában komolyan veszik a környezetvédelmet – bár a helyiek egy része szerint nem eléggé. Nemrég tüntettek is a kérdésben szerintük körülményes, lassú döntéshozók ellen, méghozzá joggal, ha tudjuk, mit értek el például Samsö szigetén az elmúlt években.

Vita a Notre-Dame huszártornyának újjáépítéséről

Vita a Notre-Dame huszártornyának újjáépítéséről

Miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a tűzvész pusztította Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, pénteken az utolsó festményeket – 15 darab XVII. századi képet – is átszállították. A huszártorony újjáépítéséről viszont vita indult.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1