A karácsonyfa mellett is szívesen játszanánk vele.

Csetneki Fanni idén végzett a Visart Művészeti Akadémián, ahol négyéves művészeti főiskolai képzés végén francia akkreditált diplomát kapott. Előtte azonban még tervezett egy rafinált papír sakk-készletet, ahol a csomagolás megidézi a játékmezőt.

Fotó: Kocsis Bence

A papír sakk-készlet egy évközbeni csomagolás tervezés projekt keretein belül készült” – írta a hallgató az Octogonnak. – Az alapötletem az volt, hogy létrehozzak egy olyan készletet, amiben a már jól ismert figuráknak egy formailag leegyszerűsített változatával lehet játszani. A figurák átfogó alakja viszonylag gyorsan végleges lett. Próbáltam úgy megtervezni őket, hogy a magasságok eredeti arányát megtartsam, illetve hogy a figurák a már megszokott attribútumaik alapján felismerhetők legyenek.

Fotó: Kocsis BenceFotó: Kocsis Bence

A lefelé keskenyedő formák megköveteltek egy olyan táblát, ami biztosítja a stabilitásukat, hogy a figurák ne boruljanak fel parti közben, ezzel is segítve a könnyebb játszhatóságot. Ez elméletben viszonylag gyorsan megszületett, gyakorlatban azonban már kevésbé volt haladós a folyamat. Az egész projektben a kivitelezés emésztette fel a legtöbb időt, mert a bábuk viszonylag kicsik, a mezők pedig többlépésben összeállíthatóak. Miután összeállt a tábla, annak a hajlékonyságából jött az ötlet, hogy egy nyolcszögletű hasábba legyen behajtva, aminek a belsejében egy ugyanilyen alakú tartóban legyenek a figurák. Így formailag is ki van hozva belőle a legtöbb és a szállítás is egyszerűbb, mert könnyebben elfér egy táskában.

Fotó: Kocsis Bence

Mivel a készlet minden része papírból készült, így ez inkább mint prototípus üzemel, és nem mint egy forgalomba hozható készlet. Maga a szerkezet kibír több játszmát is, és az sem probléma, ha hónapokig nincs kihajtva a tábla, de alapanyagából adódóan mégiscsak könnyebben sérülhetnek az elemek.

Tervezte: Csetneki Fanni
Konzulens: Tóth Judit
Tárgyfotós: Kocsis Bence

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design 2020: Csetneki Fanni sakk-készlet terve

Design 2020: Csetneki Fanni sakk-készlet terve

A karácsonyfa mellett is szívesen játszanánk vele.

Vagány és praktikus sakk-készletet tervezett egy hallgató

Csetneki Fanni munkáját legszívesebben már most bekészítenénk a nyaralásos pakkba.

Bauhaus 100: megnyitották Kandinszkij és Klee felújított családi házát

Több évig tartó felújítás után megnyitották szerdán a németországi Dessauban a 100 éve alapított Bauhaus tervezőiskola professzorainak épített művésztelep egyik világhírű épületét, Vaszilij Kandinszkij és Paul Klee családjának ikerházát.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1