November 12-én délután, a JAB Villa elegáns bemutatótermében ült össze a Klasszis Lapcsoporton belül működő Turizmus Online szerkesztősége által szervezett Klasszis TopDesign 2025 verseny zsűrije, hogy eldöntse: kik kapják az idei év legjobbjainak járó elismerést, és kik kerüljenek a döntősök közé – ami önmagában is rangos szakmai eredmény.
Szolnoki családi házé lett az év legszebb homlokzata.
A Decor kategóriában került be a legjobbak közé a hazai tervező.
Ilyen volt a 2025-ös Hello Wood Diplomadíj díjátadó és ArchiTalks est.
Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg Magyarország egyik legrangosabb építészeti pályázatát, az Év Homlokzata versenyt a Baumit Kft. A pályázat célja, hogy elismerje azokat az új és felújított épületeket, amelyek esztétikailag kiemelkedők, innovatívak és az értékteremtő magyar építészet legjobb példái.
A nemzetközi CAD’oro építészeti animációs – épületvizualizációs filmszemlén ausztrál, portugál, lengyel, amerikai pályázók mellett két magyar kisfilm is érmet nyert. Az ÉKM támogatásával megvalósuló szemle díjait a 11 év után először Magyarországon megrendezett D2 Conferences keretében, szeptember 5-én adták át Budapesten.
Magyar projekt jutott a TEKLA BIM Awards verseny nemzetközi döntőjébe.
Már lehet szavazni a New European Bauhaus Prizes döntőbe jutott alkotóira.
Ezek a legfontosabb tudnivalók a 2025-ös Építész-Belight Regattáról.
Három kategóriában választottak ki munkákat, összesen 238 pályaműből.
A kevesebb több – ez a mondat a minimalista építészet lényegét fejezi ki, amely csaknem 80 éve debütált, és máig nem veszített népszerűségéből. Tökéletesen illeszkedik nemcsak az egyre sűrűbb beépítettséghez, hanem a modern ember társadalmi és pszichológiai változásaihoz, valamint a növekvő környezeti igényekhez is.
Jön a középiskolásoknak meghirdetett tervezési verseny döntője, mutatjuk a részleteket.
Díjnyertes társasházat húztak fel Wrocław belvárosának egyik beépítetlen telkére. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.
Kiosztották a díjakat Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenyén.
Idén 59 pályamunkát értékelt egyénileg, majd közösen a zsűri.
Varsóban hirdették ki a nyerteseket egy konferenciával egybekötött díjátadón.
Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja huszadik alkalommal mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit.
A verseny 8 tagú nemzetközi szakmai zsűrije 51 ország 343 pályamunkáját értékelte.
Építészeti fotó kategóriában magyar siker is volt a megmérettetésen.