Változást hozott a megugrott áfakulcs.

Hirdetés

Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke a társasházi lakásépítések esetében 2019 utolsó három hónapjában már csupán 49 milliárd forint volt, ez pedig egyértelmű visszaesés a megkezdett társasházi lakásépítésekben - számolt be a tervlap.hu.

2020. január elsejétől jelentős változást hozott a hazai társasházi lakásépítési piacon a korábbi 5%-osról 27%-osra ugró áfakulcs. A 2018. november 1. után engedélyezett projektek lakásai ugyanis 2020-tól a nettó árakon felül csak a magasabb áfaösszeg mellett értékesíthetőek.

A tavalyi évben a közeledő december végi határidő egyre jobban éreztette hatását a megkezdett építési munkák összegében. Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke a társasházi lakásépítések esetében

az év utolsó három hónapjában már csupán 49 milliárd forint volt, míg 2018 valamennyi negyedévében még meghaladta a 100 milliárd forintot a három hónap alatt elindított beruházások értéke.

2019-ben a visszaesés miatt összesen így 263 milliárd forintnyi építkezés kezdődött el, az előző két év több mint 400 milliárd forintjával szemben. A tavalyi évben a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatója 39%-kal esett vissza országosan. 

2019-ben jelentősen nőtt a társasházi lakásépítések esetében az EBI Aktivitás-Befejezés mutató értéke, 322 milliárd forint értékben fejeződtek be projektek az év során, ami 50%-os emelkedést jelentett az előző évhez képest. Ugyanakkor az elkészült beruházások bekerülési összege elmaradt a korábban várttól, az utolsó negyedév ugyanis lényeges rosszabb számokat hozott az előzetes vártnál, miután tömegével tolódtak át a projektátadások az idei év első és második negyedévére.

Forrás: tervlap.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Műemléki környezetére is figyel ez a lengyel luxustársasház

Műemléki környezetére is figyel ez a lengyel luxustársasház

Díjnyertes társasházat húztak fel Wrocław belvárosának egyik beépítetlen telkére. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.

Téglaszövetes textúrájú főhomlokzatot kapott az új társasház a Horváth Mihály téren

Téglaszövetes textúrájú főhomlokzatot kapott az új társasház a Horváth Mihály téren

Több problémát is le kellett küzdeni a projekt során, de úgy tűnik, megérte. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.

Szerkezetkész az Univery, Józsefváros egyik legújabb társasház fejlesztése

Szerkezetkész az Univery, Józsefváros egyik legújabb társasház fejlesztése

Elérte legmagasabb pontját a Józsefvárosban épülő Univery társasház. 
 

Hirdetés