Új szálloda a fővárosi reptéren – Ilyen lett a TRIBE Budapest Airport Hotel

Erről szóló cikkünk a 200-as,2025/4-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: dr. Pleskovics Viola
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Magától értetődő lehet egy laikusnak is, hogy nemzetközi légikikötőnkbe csak úgy építeni bármit rengeteg előíráshoz van kötve. De még a bonyolultnál is bonyolultabb a helyzet, ha jobban belemegyünk. A reptéri vasút ügye évek óta újra és újra felmerülő kálvária, legutóbb június elején vetődött fel megint a hír, hogy koncesszióban lehetne a reptérig kivezetni egy nyomvonalat. Bár ez csak terv, ennek ellenére a valóban épülő beruházások esetében mindent úgy kell kialakítani, hogy ehhez a vízióhoz igazodjanak, és így volt ez szóban forgó projektünk esetében is.

Annak idején, amikor a többségi tulajdont még a franciák szerezték meg a repülőtér üzemeltetésben, az első teendőjük a hiányzó szolgáltatások feltérképezése volt. A legközelebbi szálláshelyek Vecsésen voltak, a fővárosi közlekedési kapcsolatok jellemzőit pedig nem kell részleteznünk. Több verzió után végül a parkolón túli telket választották ki helyszínnek, ott viszont a hrsz-t kettészeli a közigazgatási határ, így tréfás módon ugyanúgy „Vecsésre kell menni” a legközelebbi alvóhelyért. A hét éve átadott Ibis Styles Hotelt [lásd Molnár Szilvia: Gép száll fölébe, OCTOGON 2018/1. – a szerk.] szintén a WING Zrt. fejlesztette és az Accor üzemelteti.

Az építészetet az Aspectus Architect vállalta, élén pedig a legendás Szerdahelyi László állt. A hiány jól megmutatkozott abban, hogy már a nyitás után 90 százalékos volt a kihasználtság, nem volt kérdés hát a folytatás sem. Jött sajnos a COVID és a válság, de még ezek előtt akadt egy „aranyosabb hátráltatás” is. Az egész reptér területén kihívást okozó mezei ürgék elköltöztetése mellett a munkaárkokba védett partifecskék fészkelték be magukat, amelyeknek költési idejét és indulásukat a Szaharán túlra bizony meg kellett várni.

Az Aspectus Architect irodát ma Pesti József vezeti, ő és Nagy Márton vitték vezető tervezőkként a bővítést. A második telek kérdéses volt a cikk elején említett jövőbeli tervek miatt. A reptér körüli közmű-labirintushoz való igazodás, azok bonyolult kiváltása pedig újabb sziszifuszi feladatnak mutatkozott, úgyhogy talán kezdjük kapiskálni, mennyivel több kihíváson is kell átvinni egy architektúrát itt, mint azt elsőre gondolnánk. Északkeleti irányba tudtak haladni végül az Ibis-hez képest, viszont immáron nagyobb szobaszámmal és plusz emeletekkel.

Az eredeti elképzelés szerint a felső traktus ugyanúgy antracit színt, de könnyedebb, valamivel transzparensebb kialakítást kapott volna, ám a legfelülre kérvényezett edzőterem tömege miatt egy robusztusabb ráépítés, valamint a különböző biztonsági szabályzatok miatt látványban is zártabb egység rajzolódik most ki. Minden más azonban hasonlít az elődre. Megmaradt például az U alakú elrendezés, csak ezúttal a homlokzatokat összekapcsoló hídsor a terminálok felé tekint. Visszatértek a turbinalapátokat megidéző ablaksorok is, ám a sötét kompozitlemez-sávokkal, alsó zónájában pedig a betonlemez-burkolatokkal úgy en bloc egy megjelenésében komolyabb „kis-nagy testvérről” beszélhetünk.

A WING és az Accor párosa ezúttal az ausztrál TRIBE-ot hozta be márkaként, amelynek itthon ez a második szállodája 167 szobával. A típus elég speciális a lokáció okán – általában egy éjszakát töltenek itt a vendégek átszállás, gyors üzleti út vagy kora reggeli járatindulás esetén. Egy, a szabadidő eltöltésére szánt hotellel ellentétben nem kell többféle rekreációs szolgáltatásra fókuszálni, ám amit onnan elvesznek, azt másba kapacitálják. Például a szokásosnál is minőségibb ágyba és matracba, és hát gondoljunk bele – a reptér kellős közepén nyilván az akusztikába is. Pesti József vezető tervező mondjuk ezen gondolatomra rögtön ki is javít – mint mondja, valójában a háromrétegű ablakok ezeket a dolgokat teljesen kizárják, akusztikai szempontból azonban van kihívás, csak máshogy. Leginkább a skybar alatti szobák nyugalmára kell figyelni, vagy a gépudvarok körüli szobák csendjére, azok rezgéseit, hangjait kell elvezetni a szerkezetbe.

A két épületnek végül egy összekötő nyaktagban lett közös főbejárata, innen nyílik a TRIBE lobby és lounge része. Benne két fókuszt látunk: az egyik a tér „szíve”, a főként arany színekben pompázó bárpult, mögötte pedig a tér „idegrendszere”, a liftházat rejtő vörös tömeg. A felső öt szinten következnek a standard szobák, a hatodik emeleten pedig a nagyobb, akár négyszemélyes lakosztályok sorakoznak a helyiségek ívén végigfutó klassz panorámával és rálátással a futópályákra.

A belsőépítészet az este’r partners belsőépítész-iroda nevéhez kötődik, Radnóczy Eszter és Szabó Csilla vezető tervezők irányításával. Nekik nyilván elsősorban a TRIBE Brandbookja alapján kellett tájékozódniuk, de annak útmutatóiban ki kellett járni az egyéni íz ösvényét is. Lévén, hogy gyakran egy éjszakát töltenek itt a vendégek, a lounge ütőereje kulcsfontosságú volt, ami egyúttal egyébként a reggeliztető is. Nagy hangsúly van a térszerkesztés és a design azirányú formálásán, hogy kifejezetten olyan közösségi tér jöjjön létre, ahol sok a szociális interakció. Nem az elegáns a legpontosabb kifejezés, inkább egy komfortosan masszív, minőségi látványforgatagról van szó.

A tervezők ráadásul a különlegesebb felületek jó megvilágításaira is gondot fordítottak, és elég impresszív a kő-, műkő- és terrazzo-használat. Főként technikai kövek borítják az asztalokat, de a bárpulton és a recepciós pulton valódi márvány van. Nem egy elsőre logikus elrendezésbe botlunk itt, inkább afféle élvezetes kakofóniába rengeteg látványos mobiliával, a sötétkék, a piros és arany mozgalmasságával, no meg a pepita színeivel és tyúklábmintával, ami visszatérő vibe mindenhol. A brand előírása volt ugyanis ez a fekete-fehér kontraszt, de a magyar tervezők egyedi grafikai mintákkal játszottak a feladatban. A saját tervezésű szőnyegek esetében például inkább a folthatások felé vitték a tyúklábmintát, bizonyos szekrényfelületeken pedig stancolási technikával és kis léptékben hozták vissza ezt az előírt elemet.

A skybarban a reptér látványa ural mindent, de igyekeztek itt is meghökkentő elemekkel gazdagítani azt az időt, amit nem a teraszon, hanem a fedett részen töltünk. „A bár feletti tükrös installációban minden megduplázódik, az ég és a föld tükröződik, a hotelt végigkísérő királykék és a padló mélyvörös foltos márványburkolata tükröződik” – írják a belsőépítészek. Feltűnnek minőségi lámpadarabok a Flos-tól, a Gallottitól, a Fabiantól és a Vibia-tól is, de kiemelném, hogy egy kortárs művész munkáit is láthatjuk a földszinti folyosók falain. Persze egy magyar képzőművésztől még örömtelibb lett volna mindez, de Virgo Haan különleges választás volt mozgó, cinemagráf képei miatt.

A másik fontos dolog a WING ötlete nyomán a Zsolnay-szobrok visszatérése. A gyár ilyen téren most végre újra lendületbe jött, ami eddig is magától értetődő kellett volna, hogy legyen. Hiszen a századforduló körül is meghatározta a kortárs belsőépítészeti kultúrát, így ezen motorokat ideje lenne újra beizzítani. Nádor Judit 1962 és 1972 között dolgozott a Zsolnay gyárnak, ezen időszakban született meg egyéb absztraháló állatfigurái között az úgynevezett Csőkutya, aminek ha nem is az eozinos változatai, de élénk vagy egyedi TRIBE-kék színű, és méretben is nagyobb darabjai feltűnnek a közösségi terekben és a szobákban egyaránt.

Úgyhogy az Ibis útján továbbhaladva egy kiérleltebb, méretében, építészetében és designjában is komolyabb folytatással állunk szemben a légikikötő és a város közötti első utazói találkozásban – avagy az utolsóban, ahol az ablakokon át ábrándozva várhatunk a másnapra, hogy tovaszállhassunk vágyott úti célunk felé.