Letisztult és nyugodt atmoszférájú óvoda egy túlingerelt világban

Cikkünk a 204-es, 2025/8-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Koós Marianna
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Van egy sajátos, el nem múló varázsa az építőkockákkal való elmélyült játéknak. Legyen az fakocka, LEGO vagy Rubik-kocka: letisztult, átlátható felépítése tágas teret ad a figyelemnek és a kreativitásnak. Magunk teremtjük meg világunk struktúráját, majd később azt átértelmezzük, újraalkotjuk, miközben észrevétlenül fejlődik formaérzékünk és gondolkodásunk. Gyermekként ezek a térstruktúrák segítenek értelmezni kapcsolatunkat a környezetünkkel, és meghatározni benne saját helyünket.

A dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda új épületében ezt a fajta nyugodt és inspiratív légkört sikerült megvalósítani. A tervezők láthatóan úgy nyúltak a feladathoz, mintha építőkockákból álló térjátékot rendeznének egy lágy ívű dombra. A telek különleges helyen fekszik: Dombóvár két karakteres városrésze – Újdombóvár és a történeti belváros – között, beágyazva a Szállásréti park sűrű erdős területébe. A közeli 61-es út forgalma még érezhető, de már csak távoli háttérzajként. Az előkert zöldje lecsendesíti a város hangjait, az épület pedig mélyen benyúlik az erdőbe, hogy védett közeget hozzon létre a gyerekek számára.

A domb természetes adottsága egyszerre nehezíti és emeli az érkezés élményét. A gyerekek számára is kényelmesen szerkesztett lépcső elnyújtja a feljutást, de a dombtetőre érve egy pihenőfelület fogadja őket, ahonnan jó ránézni a környező tájra. A tervezők építőkockái könnyed, dinamikus rendszert alkotnak ezen a dombon. Az egységek hol közelebb húzódnak egymáshoz nagyobb egységet alkotva, hol pedig finoman eltávolodnak egymástól, hogy beengedjék az épületbe a fényt és a zöldet.

Az épület sűrűbb, kétszintes nagyobb egysége az utca felé húzódik – itt találjuk a nevelői szárnyat, a bejáratot és a kiszolgálótereket –, míg a csoportszobák és az aula lazán egymásra fűzött terei az erdő felé terelik a figyelmet.

Az aula kerti pavilonként köti össze a kert két oldalát a belső közlekedőtengellyel. A könnyed, áttört álmennyezet úgy választja el az aulát a kerttől, hogy közben szinte átengedi azt: az üvegfelület mögött a lomb, a fény és az árnyék mozgása mindig jelen van. Mint ahogy az építőjátékban is vannak különleges íves elemek, úgy a gyülekezés terét is egy nagyvonalú kör felülvilágító jelöli ki. A beáramló fény és a faszerkezet geometriája napórát rajzol a padlóra, amely napszakonként változó mintázattal tölti be az érkező teret.

Innen indul a széles, világos közlekedő, amely a csoportszobák felé vezet. Kedves állatgrafikákkal jelölt pasztellszínű sávok szaladnak végig rajta, és csatlakoznak le az egyes foglalkoztatóknál, kijelölve ezzel a csoportos karaktereket és az egyéni utakat. A mosdók térbe állított dobozai tovább strukturálják a közlekedőt, külön gyülekezőtereket kialakítva az egyes csoportoknak. A bútorok hol kísérői, hol jelzői az egyes funkcióknak. A külső és belső üvegfelületek teszik átláthatóvá és világossá a térélményt.

A gyerekek fejlődése szempontjából fontos, hogy saját maguk is tudják alakítani környezetüket. Minden csoportszobában van egy táblafestékkel ellátott fal, amely folyamatosan változik: a csoportok kabalaállatainak történetét a gyerekek alakítják. Gyerekrajzok mesélik el a kisróka, a flamingó és a többi állat történeteit. Érdemes lenne végig dokumentálni, hogyan alakul át az állatok és a gyermekek világa a három év alatt, amíg oda járnak. Izgalmas vizuális lenyomata lehetne a gyerekek fejlődésének.

A csoportszobák belső tere áramló, az érkezőt egyből az erdő felé fordítja, a bútorok pedig az építőjáték harmonikus rendszerét idézik, egy-egy karakteresebb körelemmel. Jelenleg négy csoportszoba működik, a nyitott tengelyre fűzött szervezés a jövőben egy ötödik csoport kialakítását is engedi. Jó időben ezek a szobák összenyithatóak a saját teraszukkal, nagyvonalú, fedett-nyitott térré alakítva a belvilágot. A fehér pergolák világos és védett teret alakítanak a teraszokon.

Kívülről az óvoda szürkéskék tömege szinte beleolvad az őt körülvevő erdőbe, nem kíván kiemelkedni zöld környezetéből, inkább csak keretezni és kiemelni kívánja azt. Az épület árnyalata finoman reagál a nap járására: reggel hűvös, délután melegebb tónusú, este mélyebb és visszafogottabb. A fehér, vékony árnyékolók finom rajzolatokat húznak a homlokzatra – olyanok, mint a ceruzavonalak egy építészeti vázlaton. Jelölik a határt, de nem zárják le a látványt.

Az óvoda kertjében a növények még csak most indultak növekedésnek, de hamarosan bele fognak nőni a környezetbe, kiegészítve az erdőt. Játszóterének íves vonalai természetes módon fognak majd beilleszkedni a zöldbe. A telek végén megbúvó „titkos kapu” a Szállásréti park mélyére vezet, izgalmas csoportséták kezdőpontja lesz majd.

A mai zajos, vizuálisan túlingerelt világban külön értéke van egy olyan óvodának, amely letisztult és nyugodt atmoszférát teremt a játékhoz, a tapasztaláshoz, a fejlődéshez. Értékes építészeti kialakítása gondolkodásra, figyelemre és kapcsolódásra késztet, éppen úgy, ahogy azt gyerekkorunk építőkockái tették.