Magyar betoncsodák a huszadik század lázadó korszakából.
Mivel is zárhatnánk méltóbban a betonnal foglalkozó sorozatunkat, mint két egyedülálló épülettel, amelyek nem sorolhatók semmilyen kategóriába, ellenben maximálisan kihasználják a betontechnológiában rejlő szobrászi lehetőségeket. Két, egész pályája során önálló utakon járó építész: Zalotay Elemér és Kévés György; két magyar ház, amely inkább a betonszobrászat kategóriájába tartozik, mégis maradéktalanul megfelel a funkciójának.
Keletkezésük kora a 21. századból nézve már szinte azonos: Zalotay Elemér szombathelyi Szputnyikfigyelője 1968-ban készült, Kévés György mátyáshegyi Losonczi-villáját 1970-ben kezdték építeni, és 1972-ben a müchneni olimpia után, onnan hozott felfújható bútorokkal avatták fel. 1968 és környéke Európában, nyugaton és keleten egyaránt a megcsontosodott rendszerek elleni lázadás jegyében telt, csak míg keleten a pártdiktatúra, nyugaton a sznob kispolgári lét váltotta ki a fiatal generáció haragját. Zalotay Elemér tavaly hunyt el 88 évesen, Kévés György idén 87 éves, ugyanahhoz a generációhoz tartoznak, és bár merőben más életpályát jártak be, mindkettőjükről bátran kijelenthető, hogy szakmájuk folyton lázadó, soha meg nem alkuvó fenegyerekei. Mindketten zsigerből gyűlölték, illetve gyűlölik a doktrínákon és előírásokon alapuló, „megmondó” rendszereket, és munkájukkal éles kritikát fogalmaztak meg az agyatlan feladatteljesítéssel szemben.
Zalotay korán külföldre emigrált, alig van hazai épülete, 1973-tól haláláig Svájcban élt, hulladék anyagokból egyedi, maga által fejlesztett konstrukcióval épített házában. (A ház egy rekonstruált eleme ma a FUGA-ban a könyvesbolt berendezésének része.) Leginkább utópisztikus építészeti víziói figyelemre méltók, tekintve, hogy bár Svájcban több irodának is dolgozott, ott sem tud a kutatás a nevéhez köthető házakról. Az utópista Zalotay-val szemben Kévés munkával lázadt: rendkívül termékeny alkotó, aki a kötelező állami tervezőintézeti állása mellett elsőként foglalkozott magántervezéssel már a hatvanas évek végétől, Ybl-díját is ezért kapta 1973-ban. Emellett kivitelezéssel, majd a rendszerváltás után ingatlanfejlesztéssel is foglalkozott, saját galériát működtetett és könyveket adott ki.
A két személyiség között párhuzamot vonni talán mégsem erőltetett, ahogy ezt alább bemutatott munkáik is bizonyítják. Közös a házakban, hogy a betont, mint plasztikusan formálható építőanyagot használják fel egy átlagostól eltérő építészeti vízió kiteljesítésére. Mindezt nem narratív módon, a természet formáit másolva, hanem szigorúan elvont geometrikus formákkal, igazodva a korszak progresszív szobrászati szemléletéhez. Talán a geometrikus megközelítés teszi, hogy a formadominancia nem járt a funkció megerőszakolásával, ahogyan az történt később például egyes magyar organikus épülettel.
  |
Szputnyikfigyelő, Szombathely – Zalotay Elemér 1968.
A ma csillagvizsgálóként az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma által használt épület Kovács Dániel művészettörténész szerint egyértelműen Le Corbusier késői betonépítészetének hatását mutatja, ami a magyar építészetben meglehetősen szokatlan. A nehezen dekódolható öntött-beton forma valódi funkciót fogad be, tényleg szputnyikfigyelésre használták, bármilyen meglepő is. A leginkább Mézga Aladár és Köbüki párbeszédeinek helyszínéül elképzelhető objektum ráadásul szovjet megrendelésre készült, és a körülmények valamilyen csodás összjátéka folytán az éber elvtársak nem gördítettek akadályt a meghökkentő építészeti elképzelés megvalósulása elé.
A megfigyelőállomás a földön álló betondobozban helyezkedik el, néhány kisebb irodahelyiséggel együtt. A dobozt két T alakú vasbetontartó öleli; az egyikre fekszik rá az öntött-beton folyosó, amelyhez kapcsolódó meredek lépcsőn lehet feljutni a fölső szintre, ami a T-tartók felső szárain fekszik. Az egész aprócska, ám annál figyelemreméltóbb képződmény az asztrofizikai kutatóintézet udvarán áll, a járókelők szeme elől takarva, de kérésre az ott dolgozók szívesen megmutatják. Zalotay másik magyarországi megépült munkája, a sárvári irodaház a brutalizmus klasszikus jegyeit mutatja, a szputnyikfigyelő azonban teljesen egyedi, csoda, hogy a filmszakma még nem fedezte fel magának. A zsaluzott nyersbeton felületben olyan geometrikus lenyomatok láthatók, amelyeket Le Corbusier is alkalmazott a marseille-i Unité d’Habitation betonfelületein. Ezt Zalotay csak magazincikkekből ismerhette, hiszen kiutazási engedélyt csak 1973-ban kapott. A forma, szerkezet és funkció egységét mesterien megvalósító épületszobor ma is teljesen használható, a feljáró-folyosó végéhez a hetvenes években egy kupolás csillagvizsgálót toldottak, amit 2011-ben modern spektográffal összekapcsolt távcsővel szereltek fel.
  |
  |
  |
Losonczi-villa, Mátyáshegy – Kévés György 1970-72.
A villát nem Losonczi Pál akkori párt-tótumfaktum, hanem egy nyugatról becsempészett szövetekből a kor elitjének dolgozó úri szabó építtette, az akkor még erdő borította elhagyott domboldalban. Az illető a magánmunkákból (is) élő, tehát a szocializmusban is létező tehetős réteggel kapcsolatban álló Kévés ismeretségi köréhez tartozott, és abszolút szabad kezet adott az építésznek, aki élt is a lehetőséggel. A zsaluzatot egy idős, tapasztalt ácsmesterrel maga a tervező állította össze. Mivel a szabómester a márkás öltönyöket a nyugaton szereplő sportolók segítségével az országba juttatott szövetekből készítette, nem meglepő, hogy a zsaluzatot az olimpián győztes magyar vízilabda válogatott tagjai segítségével bontották le. A formai inspirációt a tervező vallomása alapján progresszív szobrász barátainak munkái jelentették, és persze a konstruktivista építészet. Kévés szintén magánmegbízásként tervezett esztergomi irodaépületét, az Esztergomi Tökházat is előzményként említi.
A meredek domboldalban elhelyezett ház alsó szintje az utca felől láthatatlan, a kert és a panoráma felé azonban nagy fedett terasszal nyílik meg. A második, bejárati szinten mosdó, konyha és nappali kapott helyet, az utóbbiból ismét terasz nyílt. A harmadik szint voltaképpen galéria, ide került a háló. A három szint között csigalépcső biztosította az összeköttetést. A közösségi terek megvilágítását az épület oldalhomlokzatain húzódó, a dunai panorámára néző sávablakok biztosították, a galériából kerek ablakok nyílnak. A terasz korlátja maga az ívesen felhajló födém. A korabeli fotókon látható felfújható bútorokat szintén a vízilabdások juttatták az országba, akik a nem mindennapi buli keretében tartott megnyitónak is díszvendégei voltak, sok más művész-hírességgel együtt. Az emeleten nem volt szükség ágyra, az öntött tér maga volt a bútor. az egész épület a csodás panorámára volt komponálva, amit Kévés pontosan kiszerkesztett.
A büszke tervező felajánlotta művét publikálásra a Magyar Építőművészetnek, de a főszerkesztő, megrémülve a Losonczi névtől nem merte lehozni. A nemzetközi sajtóban azonban megjelent, „a fantáziának olyan frissességét mutatja, mellyel ritkán találkozunk Kelet-Európa bármely részében” – méltatta Udo Kultermann, a Washington University professzora. A Csigaháznak becézett bizarr szobor mégsem volt olyan szerencsés, mint a szombathelyi parkban rejtőzködő társa, jelenlegi tulajdonosa a felismerhetetlenségig átépítette – bár épp összetéveszthetetlen részletei miatt nyomokban mégis felismerhető.
  |
  |
  |
  |
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
