A veszprémi konferenciabeszámolónk első részét a 203-as, 2025/7-es lapszámunkból közöljük.
A konferencia első napja: építészet-tájépítészet és mérnök-organizáció
A veszprémi várnegyed megújítása 2021 óta zajlik, az újjászületett műemléki épületek átadása azonban idén megkezdődött. A Veszprémi Főegyházmegye és a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság 2025. október 1-3-a között megtartotta első konferenciáját, melyen a történelmi helyszín komplex kutatási eredményeit, a megújítások szervezési, tervezési és kivitelezési metódusait ismertette. A háromnapos esemény első két napját a kerekasztalok moderátorai, a harmadik napot pedig az érsekség cikke mutatja be a most következő oldalakon.
„Nem az a pásztor, aki kihajtáskor, Szent György napján pásztor, hanem az a pásztor, aki behajtáskor, Szent Mihály napján elszámol" – tartja a néphagyomány alapú közmondás. A veszprémi várhegyen, a Mihály arkangyal egyházi ünnepe napját közvetlen követő héten számvetésre gyülekeztek: 250 éve nem látott volumenű építkezések eredményeit és tapasztalatait bemutató háromnapos konferenciát szervezett a komplex megújulást kezdeményező érsekség.
Az átfogó építtetői szándék építészet-tájépítészeti témáját és az ötéves projekt mérnök-organizációs aspektusait tárta fel az indító előadás-sorozat, a nap közepén panelbeszélgetéssel, majd azt követően a kitüntetett figyelem fókuszában álló helyszíneken épületbejárásokon lehetett az eredményekkel közvetlenül is megismerkedni. Az első nap összegzéseket nyújtó, és személyes viszonyulásokat is feltáró előadásainak gondolatív menti beszámolója az ötéves megújulási folyamat lelki világot és fizikai valóságot érintő aspektusait tárja fel.
„Őseink hite a jövő reménye” – a Gizella Kápolna emléktábláján olvasható feliratot követve, az összesség és egység fogalmainak hitünkben és a befogadó térben történő megjelenése mentén összegezte a felelősségteljes vállalást Udvardy György érsek, melynek keretében a főegyházmegye kezdeményezésére a veszprémi várhegy műemléki együttesének jelentős része gondos helyreállításokkal újul meg. E feladatban és a feladat előtt is különös megfontolást igényelt, hogy az evangélium hirdetését és az evangéliumból fakadó közösségi életet, de szélesebb értelemben is véve a kulturális életet miként szolgálja a beruházás.
„A hit kultúrát teremt” – idézte az érsek Szent II. János Pál pápát; tehát a kultúra gondozása tesz bennünket igaz részesévé. Ez nem egy múltba visszatekintő folyamat, hanem a jövőnkről szól – ér össze a két gondolat. Azok a terek, azok az épületek, amelyek körbevesznek bennünket, és tulajdonképpen értékeket megjelenítő művészeti alkotások, a jövőnkről szólnak. Az építkezésnek a hitélet fejlődését kell szolgálnia elsődlegesen, de az értékek megújulásával a nemzet kultúrájának gondozását biztosítja egyszersmind. A hithez hozzátartozik az igaz, a szép, a méltóság – ebben nagy egyetértés volt a munkatársakkal, a folyamatban résztvevőkkel.
A terek a közösségi formát, a hitben és méltóságban növekedést kell kifejezzék. Az épített terek és művészeti alkotások a kultúra jelei, s arra kell törekednünk, hogy e jeleket a szimbólumok világába felemeljük. A találkozás élménye megkívánja azt, hogy valamiféle nem túl direkt, nem túl erős, de magyarázat fűződjön hozzá. A fő szakrális terekben ez a liturgia által érthető, az egyéb terekben pedig a művészetek által tudjuk ezt a találkozást segíteni. S ez a kettő nem különbözik: a hit és a kultúra szimbólumvilága egymásra hat. Tudatos választás eredménye, hogy turisztikai tevékenységet is szükséges folytatni, hogy az ide érkező segítséget kapjon a kapcsolódás kialakítására.
Az épületek megújítása, a történeti értékek megőrzése és bemutatása, de az új tárgyak-elemek, azok nemes anyagai és esztétikája, valamint a kertekben a növények is erről a nagy tiszteletről szólnak a múlt iránt, és egyben keresik is, hogy a ma embere miként találja meg helyét közöttük, miként érzi benne jól magát, hogy személyes viszonyt alakíthasson ki. Az épített örökség, az azt körülvevő személyesebb hangvételű kertek, de a városi szabad terek is – ahogy az itt dolgozók, a lelkiségüket gyakorlók és az ide látogatóként, kultúránk iránt érdeklődőként érkezők is – együtt kezelendőek, melyben az örökség és a mai értékek megélése összekapcsolódik. A lelki és fizikai terek komplexitása a használókkal válik teljessé, az egység megjelenítéséről szól a teljes folyamat – fogalmazta meg az építkezés vállalásának lelki felelősségét az érsek.
Miként lehet a lelkipásztori építtetői víziót átvenni, megfogalmazni, terekbe, anyagokba, formákba öntve megalkotni?
Vörös Tamás DLA főépítész kiemelte a hosszú, öt évet átívelő folyamatokhoz kötődő várakozás élményét. A városlakók számára az eddig elzárt, nem látogatható kertek jelentenek érdeklődést, az itt dolgozók számára a terek újfent belakásának lehetősége, a zarándokok számára a méltóan kialakított terek létrejötte, a turisták, vendégek számára pedig a történeti örökség megújult bemutatása, az értékek feltárása jelentik a várakozás tárgyát. Építészként kicsit hátralépve, empatikusan közelítve a várokozást, de mégis egy nagy szintetizáló munkát menedzselve, beemeljük ezeket a lehetőségeket, mérlegeljük egy finom egyensúly kialakítását, ahol hiteles képet tudunk mutatni.
A megőrzött értékeknek egy valódi, igaz képe tárható fel – lehetőleg a hibás, korábbi rossz döntésekből származó elemeket minél teljesebben kivonva – az egységes megjelenés érdekében. Lehetőleg olyan elemeket illesszünk be, melyek finoman, mértéktartóan, arányosan egészítik ki a meglévő értékeket egésszé – a forma, a funkció, az alkalmazott anyagok által. A közösségi funkciók felé fordulás nagyon egységes építészeti eszköztárat igényelt – s ez érzékelhető nem csak a tervezők megoldásaiban, az egyensúlyra törekvés szintjén, a régi és új magas minőségében, de a folyamatok kezelésében is. Ez a közösség felé fordulás egyszersmind egy jelentős nyitást is jelentett a használók, s a használat tekintetében. Olyan elemeket, funkciókat integrált a későbbi együttesbe egy nagyon rugalmas funkcionális felépítéssel, ami egy sokkal szélesebb befogadói közösséget, egy jobban átélhető várnegyedet fog eredményezni.
Kihívás egy öt évet átívelő folyamatban
Létszám, összetettség, a sok helyszín, a sokrétű funkció – de egyértelműen az időbeli ütemezhetőség és a térbeli organizáció meghatározó döntéseit emelte ki Pém Attila projektért felelős igazgatóhelyettes. A menedzsment oldaláról alapvetésként célmeghatározás volt, hogy az érsek teljességet feltáró, sok elemből építkező, egymásra összefüggéseiben is támaszkodó vízióját kell megvalósítani. A vállaláshoz Magyarország kormánya által biztosított forrás-hozzárendeléssel gondosan ütemezett megvalósítás társult: 18+4 épület, mintegy 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméternyi kertfelület, az előkészítésben, kutatásban, valamint a kivitelezés, lebonyolítás megvalósításában immár 1700-at meghaladó résztvevő.
A számokon túl, az értékek tekintetében a kivételes adottságú helyszín növelte a projekt presztízsét. A hibrid menedzsmenti modell alkalmazásával elérhették, hogy egyes feladat-elemek egyszerre befejezhetőek legyenek, ugyanakkor dinamikusan kezelhessék az épületek közötti előrehaladást a restaurálás, az időközben előkerült, mindaddig rejtett értékek bemutatása vagy épp az egyedibb kivitelezési nehézségek tekintetében. Utóbbiban nagy kihívást jelentett a várplató közműhálózatának és infrastruktúrájának terhelhetősége – de talán a legegyedibb megoldást az építési munkálatok anyagmozgatási és az ott dolgozó szakemberek napi rendszerességű forgalmának fennakadásmentes kezelése igényelte.
Sokan emlékeznek a közel két évig a vár keleti oldala mellé épített látványos térállványra, melynek nagy kapacitású liftjei biztosították az organizáció szerinti igények felét: a főbb belvárosi közforgalom zavarása nélkül, a vár tövéből ezen keresztül vittek fel szinte mindent a vári 18 épületből nyolchoz, hogy a fent telepített daruk már (egymás közt is átadogatva) a teljes területet lefedhessék az igény szerinti anyagok beszállításával. A helyszín környezeti adottságai között ki lehet emelni azt a sajátos helyzetet, hogy az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat idejére a várhegy látogathatóságát biztosítani kívánták, melyet már a teljes lebonyolítás időbeli organizációjában is érvényesítettek. 2023-ban a munkálatokat lelassították, a folyamatok ugyanakkor a kész tető-rekonstrukciók és szépen megújult homlokzatok mögött nem szakadtak meg, jellemzően a belső építőmesteri munkák és a hosszabb időigényű restaurálások zajlottak eközben is.
Ekkorra elkészült a Szentháromság szobor restaurálása, a Szent István és Gizella szoborcsoport helyreállítása, a liturgia fogadására alkalmassá tették a Szent Mihály Főszékesegyházat. A Biró-Giczey Ház és a Körmendy Ház alkalmassá lett téve a Work in Progress kiállítás befogadására. Ez az elem a folyamatok széleskörű megismertetését vállalta fel: a társadalmasítás egyik legerősebb eszközévé vált, ahol nem csak egy-egy napra lehetett a (homlokzatok mögött zajló) munkákba betekintést kapni, hanem a veszprémiek és az ide érkező érdeklődők, kultúr-turisták számára is egy nyitott kép tárult fel az átfogó szemléletű felújításról.
A várhegy épületeinek még nem volt ilyen átfogó kutatása
Ezt emelte ki Vörös Tamás – az építészet- és művészettörténet, a régészeti feltárások, falkutatások, a képző- és iparművészeti alkotások restaurátori eredményei ugyanis mind hozzájárultak a pontos megismerés és az értékmegőrzés szemléletű tervezés sokszereplős projektfolyamatába. A láthatóság, a folyamatok kommunikálása egy ilyen nagyon összetett tevékenységben minden szereplő együttműködését igényli – és mindezt egy vezető csapat létrehozása biztosíthatja, ahol az örökségvédelem, az építészet és a kivitelezés érdekeinek egyensúlyi helyzete megteremthető, valamint az az építtető felé a döntésmechanizmusnak megfelelően közvetíthető.
Az építtetői szándék itt is egyértelműen az egység egyensúlyának megteremtése volt, ami a döntéseket tovább vitte – hangsúlyozta Udvardy György. A heti rendszerességű megbeszélések célja nem merült ki az egyes épületeknél haladó munkák helyzetjelentésében, hanem a teljesebb folyamat-kísérés, a kezelendő nehézségek, a kommunikációs feladatok egymásra épülése, a térbeli organizáció és a gazdasági háttér is fontos szempontok voltak. Egy szűkebb támogatói csapattal lehetett ezeket a döntéseket megalapozottan meghozni, alternatívákat vizsgálni, és akár felülvizsgálni.
A vezető gondolat ugyanakkor – az építtető természetéből adódóan – a hitéleti szempont volt, s ez legteljesebben a liturgikus tér vonatkozásában mutatkozik meg. A jelek és szimbólumok vonatkozásában – visszatérve a bevezető gondolatokhoz – ez egy vezető pásztori döntés volt egyértelműen: mindez az egyház működésének ezeréves hagyományáról mint örökségről és a mai korban, társadalmi környezetben működő egyház elvárásai és szabályrendszere szerinti működésről alkot képet.
Ebben elsődleges a liturgia, a szent cselekmény terének a megfogalmazása: a hit egységének, az előírások szerinti liturgikus elvárások terének a megalkotása, az igehirdetés, a közösségi ünneplés terének megformálása. Az imádkozás tere a nyugalmat és a békességet teremtse meg – ezek a hit előfeltételei találkozáshoz, a liturgián való részvételhez. Ám egyúttal azok számára is egy esztétikai egyensúlyt kell megteremteni, akik látogatói e történeti tereknek, közelednek vagy kulturális érdeklődésből közelítenek az egyház megjelenéséhez.
E kötődés jól olvasható jeleken keresztül – a minket érő képek leterhelő világában
Czigány Tamás DLA építész a főszékesegyház tervezése kapcsán ezt az iniciatívát az évszázados hagyományokból, az örökül kapott, meglévő értékek hierarchikus elemzéséből-értékeléséből és a mai kor szerinti – a főpásztori vízióhoz kapcsolódva – fizikai és lelki elvárásokból fejtette ki. A megismerés alapjain, a párbeszéden keresztül építészeti eszközökkel választ adni a mai képek zavaros világában. Egy olyan hely létrehozása, ahol a szem is megnyugszik egy kicsit, le tud csendesülni a lélek is, és nyitottá válik arra, hogy befogadja, amit az egyház közvetíteni kíván számára a hit által. Ennek kétségtelenül egy száz évvel korábbi tér (és társadalma) jeleivel-képeivel túlterhelt tér lecsendesítésére volt szükség.
Ez nem üres tér – hanem az átlényegüléshez alkalmazott hely, mai téri hatás. Amely – választott megoldásában – elfedi a korábbi kor jellegzetességeit, s az alapokra tekint kiindulási pontként. Pontosan felvázolható ez az értékhierarchia: az 1900-as évek eleji historikus átépítés a barokk építkezéseket formálta át, de abban (ma is érzékelhetően) meghatározó jelennel vannak ott az egyház alapításának korából származó falak, s ezt a legkorábbi örökséget mutatja ma is a székesegyház térisége. A kép-jelek jelentése meghatározó tehát, s ebben a felfejtésben az alapokra helyeződött a hangsúly. A ma szimbólumainak világa érvényesülhet. Ennek egyik eszköze a századfordulós historizáló kifestés 20. század utolsó negyedében történt átfestésének háttérbe vonása.
A festőrestaurátori feltárásokból kiderült, hogy az eredeti festés oly mértékben sérült, hogy helyreállíthatósága sem időben, sem (nehezen) tervezhető költségeiben sem biztosítható – ezért a feltárás eredményeit pontosan dokumentálva, és egy későbbi rekonstrukcióhoz alapot adó teljes digitális állapotrögzítése után azt később visszaszedhető, teljes felületet fedő törtfehér festéssel látták el. Az így kialakult, jelektől lecsendesített tér élni kezdett, és befogadta azokat az esztétikai megfogalmazásban gondosan pozicionált liturgikus tárgyelemeket, melyek a fókuszt biztosítják a térbe belépők, a mai használók számára. Nemes anyagok (természetes ónix- és mészkő), precízen komponált fények, hangulatában illeszkedő kortárs formavilágú lámpák és nemesfa bútorzat. És a személyes kapcsolódást biztosító jelképrendszer.
Ez a magas minőségi alapvetés a liturgikus térhasználatba most már bevont Szent György Kápolna történeti értékeinek tovább-hagyományozódása tekintetében is érvényesül – ismertette a szellemi és fizikai kapcsolódásokat Szentkuti Viktor építész, aki az Érseki Palota megújításának tervezésében is részt vett, s a kápolna melletti Nagyszeminárium felújítását is vezette az M Építész Irodával. A várhegy történetiséggel bíró szakrális fókuszpontja a 10. századig visszavezethető körtemplom, melyet a 13. században oktogonális formával átépítettek – mindezek ma alapfalakban megfogható maradványokkal vannak jelen.
A magyar kereszténység szó szerinti alapjairól van itt szó, melyet a 20. század közepén a székesegyház és a Nagyszeminárium között az átlátást engedő alacsony védőtetővel fedtek le a korabeli korszerű műemléki elvek szerint. A közelmúlttal való viszonyunk értelmezése fontos része az építész-tervezői döntéseknek: egyként igaz ez akkor, amikor a Nagyszeminárium kétemeletes épületére 1933-ban ráépült harmadik szint elbontása mellett foglaltak állást a tervezett igazgatási funkciók szerkezetet és új térhasználatot mérlegelő döntésénél, s igaz ez a kápolna terének a liturgikus funkciókba bevonása esetén is.
Az építész ilyenkor fellélegzik, mert egyértelmű a feladat: e nagyvonalú kompozícióban újra szakrális funkciót kapnak a töredékek, a gondosan konzervált maradványok közt megjelenik a székesegyház forma- és anyaghasználatát idéző keresztelő kút, és az azt galériaszintként övező járószint a templomhoz közvetlen átjárást biztosít. Nem kellett mást tenni, csupán pozicionáltan lefedni a teret. (Egyébiránt Erdei Ferenc egykori vázlatai között is szerepelt ilyen védőtető-megoldás!) Részleteiben a szerkezeti megoldások, a „lebegő” tető csatlakozásai, az anyagváltások, a múltat a mával összekötő töredékek jelenlétének módjai – mind-mind egy műhelymunka, és a további épületekben alkalmazott minőség és formakincs megfontolásokkal átbeszélt illesztésével valósult meg.
Az idő és hely vonatkozása a Körmendy Ház, egykori kanonok ház kapcsán következetesen kifejthető szituációkat eredményezett – vezette tovább a vár északi felületén megfordulva az újabb projektelem bemutatását Herczeg László, az épület felújítását tervező MCXVI Építészműterem vezető tervezője. Nem az épület megállapodott tereinek az újrarendezését, hanem a jól illeszkedő, mai funkcionális elrendezés tervezhetőségét mutatta be: az egykori barokk palota újrahasznosítása egy folyamatos vizsgálattal, pró és kontra hozzáállással, de legfőképp az adottságok és igények esztétikai együttlátásával valósult meg. Ez a fajta egyensúly az építész szolgálatáról szól: hogy tudja, miként fog működni a kiállítótér, hogyan valósítható meg a konyhaüzem a mélyszinten, az éttermi funkció a kulturális eseményekkel, de az irodaterek és az elvonulás lehetőségét igénylő kutatói terek is „jól érezzék magukat” a megújult terekben.
A kontinuitást mától kell megteremteni
Egy műemlék épülettel tervezőként dolgozni nehézség, kompromisszum vagy lehetetlen bonyodalmak sorát jelentené? Egyértelműen nem. Sőt, inspiratív – a védendő értékek felismerése, megismerése és azokkal együtt az egyensúly kialakítása (a mai használati igények e keretek közötti jó illesztése, mely az átgondolásra-meggondolásra késztető környezeti körülményekből is következik) különös értéke a mai kornak.
A tájhoz kötődés és a kertek vonatkozásában Massány Edina tájépítész a funkcionalitás és a jelképek szimbolikájának az együtt kezelt rendszerét vázolta jobban a szakrális szimbolikához kötődő növényválasztásban érhető tetten legerősebben. Az anyagok időtlenséget sugallnak, a növények (évszakban, de közép-időtávban is) szenzuális kapcsolódást adnak – előbbiek visszafogott felületeikkel, utóbbiak színeikkel és illataikkal. Az évelő növények alkalmazása mutatja ezt a legjobban.
A szakralitáshoz köthetően a Szent György Kápolnához így került a vinca minor, az örök élet és magának a szentnek a szimbóluma vagy az ártatlanságot jelképező fehér liliom a Nagyszeminárium melletti Mária-szobor közelébe. Persze a változásra, a környezeti hatásokra a funkcionális gondolkodással is figyelemmel kell lenni: így váltják fel a gesztenyefás megjelenés hangsúlyát a rezisztensebb tiszafák csoportosulásai vagy egy szoliter elhelyezésű vöröstölgy az utca mentén a kápolnánál. Az épületek öregedésével, az idővel (majdan) létrejövő zöldnövény-kép is meghatározó: a kontinuitást mától kell megteremteni, de előre mutató, élő közegként tekinthetünk rá.
A műszaki kérdések
Délután a speciális épületszerkezeti megoldásokat, a történeti épületeknél jellemzően nagyobb odafigyelést jelentő épületstatikai áttervezések és a működést szolgáló gépészeti rendszerek különlegességeibe nyújtottak betekintést a szaktervezők – melyet a lebonyolítás és minőségbiztosítás joggyakorlatához kapcsolódó különlegességek színeztek tovább. Kakasy László épületszerkezeti tervezőa 13. századi Gizella Kápolna kritikus légnedvesség-állapotának kezeléséhez egy egyedi, a természetes sziklafelszín és az évszázadok alatti többszöri átépítés nehéz geometriája között jól kontrollálható beavatkozást eszközölt, mely a látogathatóságot és a tervezhető használati adottságokat is figyelembe vevő monitoring-rendszerrel kiegészülve biztosítja a falkép(töredék)ek állapotvédelmét, a megmutatkozó értékek konzerválását és restaurálhatóságát.
Buczkó Róbert épületgépész mérnök a Körmendy Ház rejtett gépészeti rendszerének tervezési kihívásait ismertette, mely ötletes építészeti megoldással, a cserepek megbillentése által létrehozott elégséges felület-szellőzéssel, a történeti feltárulás sérelme nélkül került kivitelezésre. Armuth Miklós tartószerkezeti tervező a Nagyszeminárium elbontott szintje helyén kialakított tetőtérbeépítés különleges, részben előre gyártott szerkezeteinek tervezési, idővel is finomodó-pontosodó, kellő rugalmasságot igénylő kivitelezés-történetébe nyújtott betekintést, és a mérnöki innovációs gondolkodás szükségességét emelte ki.
Sára Liliána az átfogó lebonyolítást (ide tartozóan a minőségellenőrzést) nyújtó cégcsoport képviselőjeként a több helyszínen, akár eltérő fázisokban haladó munkálatok követésének személyes-szakmai kihívásait érzékeltette – kiemelve a résztvevő kivitelezők-vállalkozók gyors válaszképességének szerepét is. Csehi Lóránt az egyik fővállalkozó képviselőjeként valósította meg az öt cég egymás mellett haladó munkáinak gördülékenységét. Hangsúlyozta, milyen fontos az organizációs feladatokban a tény, hogy egymásra voltak utalva, együtt akartak értéket teremteni, és ehhez a különböző felek kölcsönös megbecsülése nem lehetett kérdés. Másfélezer szakmai szereplő közös célja valósult meg, az ő elkötelezettségüket nevezte meg a projekt legnagyobb értékének.
A konferencianap zárása egyben nyitánya lett a személyes megismerés folyamatának: az eddig a hallgatóság szerepkörében lévő nézők végül az építészek, kerttervező és szakági tervezők által vezetett bejárásokon tapasztalhatták meg az eredményeket. Az Érseki Palota emeleti reprezentatív térsora, a kapcsolódó kert, a Nagypréposti Ház felőli épületközben fennmaradt Gizella Kápolna értékei, a főszékesegyház komplex liturgikus tere és altemplomának megújult, lecsendesedésre hívó terei mellett, a történeti rétegekbe és időtávlatokba az alapokhoz levivő Szent György Kápolna maradványai és keresztelő terének meglátogatása tette megélhetővé az előadásokon gazdagon illusztrált és panelbeszélgetésben személyesen is bemutatott, élettel telt örökséghelyszíneket.
A konferencia második napjának összefoglalója ezen a linken olvasható.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
