Már a jövő tanévre is várja 8. osztályos tanulók jelentkezését – középiskolai felvételi eljárás keretében – a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium (BIT). Az első évben – még Bicskén – egy technikumi és egy gimnáziumi osztály indul majd, majd az intézmény elköltözik a végleges helyére, Biatorbágyra, a több tudományterület együttműködésével kialakított iskolaépületbe.

Októberben megkezdődik a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium építése. A nagyszabású beruházást alapos tervezés előzte meg, melyben vezető építészeti, pedagógiai, digitalizációs és fenntarthatósági szakemberek dolgoztak szorosan azért, hogy egy valóban kiemelkedő 21. századi iskolaépület születhessen meg.

A teljes kivitelezés csak 2022 decemberében fejeződik be, de tekintettel a helyben felmért igényekre a fenntartó fontosnak tartja, hogy az első osztályok már 2022 szeptemberében elindulhassanak; így mindössze csak egy félévre a frissen felújított bicskei Vajda János Technikum épületébe költözik majd a BIT. A modern oktatási környezet tehát az első félévben is biztosított lesz, ahogy a kiemelkedő színvonalú oktatás is, mivel az átmeneti helyszínen is már a BIT tanárai várják majd a beiratkozó diákokat. Az első félévet követően a BIT hazatér Biatorbágyra az új épületbe.

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium épületét a CÉH Zrt. tervezi (vezető tervező: Annus Marina), kivitelezését a Fejér B.Á.L. Zrt. végzi.

A két induló osztály közül az egyik pénzügy-számvitel technikumi, a másik gimnáziumi osztály lesz, míg a 2023-24 tanévtől kezdődően további technikumi osztályok is indulnak majd, a pénzügy-számvitel mellett logisztikai és informatikai területen.

„A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium mindent meg fog tenni, hogy az átmeneti időszakban segítse a diákokat az iskolába jutásban, illetve a tanrendet is a közösségi közlekedéshez igazítja majd” – jegyzi meg az intézmény közleménye.

Az iskolával, illetve felvételivel kapcsolatban a fenntartó, az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány folyamatos tájékoztatást nyújt a www.bit-edu.hu oldalon.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

A Bridge Schools épületei a természeti katasztrófák által sújtott területeken is hozzáférhető oktatást biztosítanak

Paplakból iskola

Paplakból iskola

A Public Atelier és a Fuuze egy barokk parókiát alakított át Csehországban.
 

Modern kincseink

Modern kincseink

A Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése.

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

A Bridge Schools épületei a természeti katasztrófák által sújtott területeken is hozzáférhető oktatást biztosítanak

Paplakból iskola

Paplakból iskola

A Public Atelier és a Fuuze egy barokk parókiát alakított át Csehországban.
 

Modern kincseink

Modern kincseink

A Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése.

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

A Bridge Schools épületei a természeti katasztrófák által sújtott területeken is hozzáférhető oktatást biztosítanak

Paplakból iskola

Paplakból iskola

A Public Atelier és a Fuuze egy barokk parókiát alakított át Csehországban.
 

Modern kincseink

Modern kincseink

A Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése.

Hirdetés
2025/42025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1