A hó elején Norvégiában találkoztak az európai green building council (GBC) szervezetek.

Hirdetés

Az európai GBC-szervezetek az oslói Urban Future Conference előtt ültek össze, hogy közösen dolgozzanak a körforgásos gazdaság elveinek meghonosításán az építőiparban. A megbeszélésen a magyarországi szervezet (HuGBC) is jelen volt – írta a szervezet honlapja

A találkozón megjelent Cristina Gamboa, a World Green Building Council (akkor még csak megbízott) ügyvezető igazgatója is, aki elmondta: a regionális együttműködés elengedhetetlen az épített környezet valós változásaihoz, és a kibocsátáscsökkentési megoldások előrehaladásához.

Ezúttal a regionális együttműködés jegyében négy GBC osztotta meg a jó gyakorlatait. Finnországban például az ipar ért el jelentős eredményeket, míg Franciaországban a hatóságok határoztak meg ambiciózus célokat és szigorú követelményeket.

A norvég tagszervezet székházában a tetőteraszokat hasznosították rendkívül előremutató módon: a tetőn méhészet, növénytermesztés és állattartás folyik, mindez pedig pilot projektként a szociális foglalkoztatást is elősegíti.

„A szén-dioxid-mentesítés során egyre több kormány és vállalat észleli, hogy az erőforrások hatékony felhasználása és a körkörös modellek a kulcsai a nulla kibocsátás eléréshez – írja a hazai szervezet honlapja. – Ezért a GBC-k együttműködnek az állami és a magánszektorral, hogy megtalálják a körkörös gazdaság gyorsabb előmozdítását a piacaikon.”

Délután workshopot tartottak, amelyen a körkörös gazdaság megvalósításának lehetőségeit és akadályozó tényezőit gyűjtötték össze az értékláncban, egy kísérleti modell alapján. A modellt tesztelték is annak reményében, hogy a nemzeti GBC-k otthon majd a saját célcsoportjaikkal ugyanezzel a módszerrel tudják feltérképezni az értékláncokat.

Az új módszerekről és tapasztalatokról a jövőben rendszeresen egyeztetnek majd a tagszervezetek.

Fotók: Unsplash




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fából készül a világ legnagyobb lebegő irodája

Fából készül a világ legnagyobb lebegő irodája

Az épület, amely jól jelzi, hogy beköszöntött az építészeti tervezés új korszaka.

Tíz iskola nyerhet okosbútort az MVM versenyén

Tíz iskola nyerhet okosbútort az MVM versenyén

De az energetikai és fenntarthatósági szemléletformáló játékkal valójában mindenki nyer. 

Növényládának tűnő, nyilvános vizeldéket telepítenek Amszterdamban

Növényládának tűnő, nyilvános vizeldéket telepítenek Amszterdamban

Mintegy 50%-kal csökkent a nem megfelelő helyen elvégzett "vadvizelések" száma.

Hirdetés