Kovács Gábor és Nyul Dávid emlékműve az 1755-ös földrengésről emlékezik meg, mely során a város nagy része megsemmisült.
Ki gondolta volna, hogy a portugál gyarmatbirodalom koporsójába egy földrengés veri majd be az első és az utána következő összes szöget - holott pontosan így történt. Az ArkXite az 1755-ös földrengés áldozataira megemlékezve írt ki egy nemzetközi építészeti tervpályázatot, melyen két magyar fiatal is elindult. Kovács Gábor és Nyul Dávid koncepcióját különdíjjal ismerte el a zsűri.
A fénykorában 10 millió négyzetkilóméternyi terület felett diszponáló Portugáliát 1755-ben akkora földrengés, majd cunami rázta meg, amely porig rombolta Lisszabont. Az épületek majdnem 90%-a elpusztult és a lakosok számát nagyjából megfelezte. Mire a város és Portugália újra magához tért, a portugálok gyarmatbirodalmi pozíciója megrendült, majd el is vesztette jelentőségét. Kovács Gábor és Nyul Dávid egy olyan emlékművet tervezett Lisszabonba, amellyel a földrengésről emlékeznek meg.
A koncepció alapja a földrengés következtében széthasadt föld és a cunami által vízzel elárasztott terek állapota. Egy egyszerű geometriai elem széthasításával idézték meg a katasztrófát a Tagus folyóban, melyet egy filigrán acélszerkezetű híddal lehet a partról megközelíteni. A tömegek és a „hasíték” nagyságával a drámai hatást kívánták erősíteni:
a hasítékba érkező látogató eltörpül a tömbök között és a mélység, kilátástalanság érzetével szembesül.
A híd statikusan az ár-apály szituációban részben elmerül, részben bejárható. Így olyan terekbe is be lehet lépni, melyet a dagály eláraszt a folyó vízével. A tömbökben olyan egyszerű geometriai játékkal hoztak létre a tereket, amellyel a látogatóból a térplasztika hol ránehezedő, hol nyomasztó, hol felszabadító érzést vált ki. Az emlékmű helyi mészkőtömbből készült, hogy minél erősebb kapcsolat alakuljon ki a helyszínnel, Lisszabonnal.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
