Másfél éve még vágytunk arra, hogy a négy fal között maradjunk.

Hirdetés

„Van néhány jó dolog a télben, még akkor is, ha eltekintve a legelszántabbaktól, az időjárás sokszor a négy fal közé kényszerít. Szeretem a forró italokat, a közös filmnézéseket, a puha takarókat és általában az otthon kényelmét” – írta a Deco szerkesztője 2018 első napjaiban, mai szemmel kissé naivan, akkor persze nagyon is érthetően.

A szerk. később azt írja, rá „inspirálóan hat a bezártság”, becsületére legyen mondva, meg is indokolja, miért: ilyenkor szortíroz, selejtez, átláthatóbbá-szerethetőbbé teszi a környezetét. Ennek szellemében a két évvel ezelőtti évnyitó Deco összegyűjtött mutatós példákat a tapéták és a kanapék lecserélésére, a nappali átrendezésére.

Abban semmi meglepő nincs, hogy bemutattuk a hazai belsőépítészet élvonalát, újdonság ellenben, hogy bekerült a divat: belsőépítészeti szempontból értékes divatboltokat és szépségszalonokat mutattunk, „olyan helyeket, ahová öröm belépni, ahol a kínálat vagy a szolgáltatás mellett a környezet is inspiráló és igényes”.

És most a teljes lapszámot letöltheted ingyen, pdf formátumban – ugyanakkor egy-egy cikket külön is kiemelünk majd az online felületünkön.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Octogon Deco 2021/3

- 2021/3

Megjelent a DECO idei „legforróbb” lapszáma felüdítő újdonságokkal, csodásan átalakított lakásokkal, vízparti és budai villákkal, szálláshelyekkel Zalaegerszegtől Miskolctapolcán át egészen Németországig. Bemutatjuk Rácz Jenő séf gasztrószínházi élményt nyújtó Rumour nevű éttermét és a „budai rocksztár” Spíler Budát. Válogattunk a beltéri ajtók határtalan kínálatából, elmerültünk a medencék világában, fókuszinterjúnkban pedig Fónagy Dórával beszélgettünk.

A házak koronája

- 2021/2

Kicsit már a nyárra készül az Octogon Deco friss száma, amelyben bemutatjuk a legújabb árnyékolási megoldásokat és elkalandozunk a horvát tengerpartra, de szétnéztünk a frankfurti ISH fürdőszobai szakkiállítás és a tetők újdonságai között is. Zöld remények, villák, Isten hozzátok!

A konyhai világítás kihívásai
  • 2021-04-03 16:00
  • Deco

A konyhai világítás kihívásai

Jánosi András, a LumoConcept alapító ügyvezetője segítségével rávilágítunk a legfontosabb kérdésekre. 

Hirdetés