Megnyílt öt kiemelkedő építészeti díjra a jelölési időszak, a közlekedési és beruházási miniszter által adományozható elismerésekre, valamint a kulturális örökségvédelem területén a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter által adományozható két elismerésre 2026. október 2-ig várják a javaslatokat.
Kiosztották a MOME fontos szakmai elismerését, amelyet az egyetem kimagasló oktatói és kutatói teljesítményeinek a méltatására alapítottak.
Megjelent a 209. OCTOGON, címlapján a pécsi Palatinus Grand Hotel. Ebben a lapszámban érdekes villák mellett többek közt az esztergomi Városháza felújításáról és a Soproni Egyetem Kreatívipari Intézetének új épületéről is lehet olvasni.
Elismerés a világ egyik legmeghatározóbb bárszakmai platformján.
Megjelent a 208. OCTOGON, címlapján a Konkrét Stúdió budai családi háza. Ebben a lapszámban érdekes villák mellett többek közt a Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ új épületéről és a Margit utcában található M15 Boutique Residence-ről is lehet olvasni.
A Finta Stúdió Alapítvány idén első alkalommal hirdeti meg a díjat, mutatjuk a részleteket.
Mutatjuk, mely épületeket díjazták idén a Brick Award versenyen.
Mutatjuk, melyik épületek kaptak idén elismerést a nemzetközi BigSEE Architecture Awards versenyen.
A Bjarke Ingels Group (BIG) építészeti iroda és a Vikár és Lukács Építész Stúdió által a Magyar Természettudományi Múzeum számára a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületet díjazta a nemzetközi zsűri.
Megjelent a 207. OCTOGON, címlapján egy fellelt állapotú lakás a Bercsényi utcában. Ebben a lapszámban érdekes villák mellett többek közt a Budai Hengermalom újraélesztéséről, az „északi” Klotild-palota felújításáról és a BudaPart Corso irodaépületéről is lehet olvasni Taraczky Dániellel készített interjúnk mellett.
A brémai Kellogg’s Hotel nyerte a Baumit Life Challenge 2026 fődíját.
Idén huszadik alkalommal adták át a Moholy-Nagy-díjat a MOME Auditóriumában, melyet a Tavaszi címátadóval egybekötve rendezett az egyetem.
Felhívást tett közzé a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztálya a fiatal építészek elismerésére alapított 2026-os Bálint Építészeti Díjra történő felterjesztésre.
Megjelent a 206. OCTOGON, címlapján a Révay Palota látványtervével. Ebben a lapszámban többek közt az Esztergomi Bazilikáról, a Villeroy&Boch Mettlach városában található központjáról, az Optinvest újdonságairól és a Budai Irgalmasrendi Kórház bővítéses felújításáról is lehet olvasni.
Arany díjat nyert a DVM Group és a SAMO Építésziroda tervei alapján megújult Hungaroring a 2026-os International Architecture & Design Awardson (IADA). Az elismerés az építészet és a design terén tanúsított kiemelkedő kreatív teljesítményt és az innováció iránti elkötelezettséget tükrözi.
Idén Európa legrangosabb örökségvédelmi díjait 30 példaértékű projekt és 18 országból származó kiemelkedő pályázó project kapja meg.
Mutatjuk, melyik belsőépítészeti projektek kaptak idén elismerést a nemzetközi BIG SEE Architecture Awards versenyen.