Hirdetés

MOME Építészeti Intézet előadássorozatának második időpontja: 2023. március 14. kedd.

Hirdetés

A MOME Építészeti Intézet előadássorozata, az „Architectural Matters” kiemelkedő hazai és nemzetközi építészeket, designereket és gondolkodókat mutat be, hogy betekintést nyújtsanak az épített környezettel foglalkozó munkásságukba. Március 14-én Csabai Csilla lesz a sorozat újabb előadója.

A 2023 tavaszi évada „Architectural Matters” címmel indult el. Számos olyan hazai és nemzetközi előadót mutat majd be az évad során, akiknek munkája az előremutató koncepciók megvalósítására összpontosít. A széleskörű szakértelem lehetőséget teremt arra, hogy párbeszédet folytassunk a holnap városai létrehozásának helyzetéről.

Debora Mesa Molina után, a sorozat második előadója Csabai Csilla (HU) az ausztráliai Woods Bagot vezető belsőépítésze és gyakorlati vezetője. Csilla a MOME építész képzésén szerzett képesítést, ahol a komplex európai építészetben és belsőépítészetben építette fel a kézművesség történetének megértését. Mindig mélyen foglalkoztatta tanulmányai alatt a „miért, hogyan és mi?” kérdések megértése különböző helyzetek, projektek esetében.

Előadásának középpontjában a rajzolás és a rajzolás története iránti szenvedélye áll, valamint a koncepció kézzelfogható háromdimenziós struktúrákba való fordításának bonyolultsága iránti elkötelezettsége.

 

Időpont: 2023. március 14., kedd 18:00
Helyszín: MOME Auditórium, M_114

Az előadásokért továbbképzési kreditek járnak, melyek a Magyar Építészkamarán keresztül szerezhetők be.

Az előadások ingyenesek és nyilvánosak. A kamarai krediteket gyűjtő szakmabelieknek regisztrációhoz kötöttek. Az előadásokat követően szakmai beszélgetésre adunk lehetőséget minden résztvevőnek.

További információ az epitesz@mome.hu címen és az esemény Facebook-oldalán. 
Regisztráció: ITT   

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Pusztaszabolcs Sörállomás – Dózsa Bercel munkája

Pusztaszabolcs Sörállomás – Dózsa Bercel munkája

MOME Diploma 2024 sorozatunkban végzősök munkáit mutatjuk be. A projektet a tervező leírásával közöljük.

Ilyen az, ha észszerű kereteken belül merész egy családi ház

Ilyen az, ha észszerű kereteken belül merész egy családi ház

Ebben a csobánkai házban nincs élében találkozó üvegfal, nincsenek drága nyílászárók és padlóburkolat, semmi, amit a kortárs építészeti luxusban és high-techben megszoktunk. Erről szóló cikkünk a 111-es, 2014/3-as lapszámunkból közöljük.

Zacskóstej-tartókról nyílt új kiállítás

Zacskóstej-tartókról nyílt új kiállítás

A '70-es és '80-as évek magyar háztartásainak kultikus tárgya kerül reflektorfénybe a kedden nyíló tárlaton, mutatjuk a részleteket.

Hirdetés