Lenyűgözően szép rövidfilm készült Calatrava építészetéről.

Napjaink egyik legismertebb építészéről, Santiago Calatraváról készített egy 12 perces portréfilmet Alexandra Liveris. A spanyol építész a korai éveiről, a hitvallásáról és a motivációiról is mesél a videóban.

„Mennyire fontos az embereknek az építészet?” – hangzik el a kérdés a Nowness-videó elején, Calatrava pedig úgy felel, hogy csak annyira, mint „egy közlekedési hálózatnál: az számít, hogy jól járjanak a vonatok”, majd hozzáteszi, hogy nem csak jól kell működnie, de kicsit rejtélyesnek is kell lennie, mert „a rejtély része a művészetnek.”

Az életét egy egyértelmű, egyenes vonalnak látja, ami jelentős részben egy félelem nélküli elemzésből-megértésből következik. A vázlatok készítését mentális gyakrolatnak tartja, amit spontán módon végez el, egyben a legjobb módja kifejezni, formálni az elképzeléseit.

Nem csak a rajzot hívja segítségül, a szobrászati munkáit is felhasználja építészként, amit a videóban a gerincoszlopot imitáló malmői épületével, a Turning Torsóval demonstrál.

Calatrava azt is elárulja, hogy a kezdetekkor csak kis erkélyeket, buszmegállókat tervezett Zürichben, ami „egyfajta kutatás volt, hogy megtaláljam a saját nyelvemet, kialakítsam a saját szótáramat, ami független minden iskolától, minden tendenciától és minden diktátumtól.” Az előfeltevése pedig talán csak természetes, nevezetesen hogy joga van a maga módján mondani bármit, amit szeretne.

Végül a New York-i World Trade Center Transportation Hubról beszél, amelynél az motiválta, hogy, „alkossak valami gyönyörűt oda, ahol korábban valami csúfság volt, és optimizmust csempésszek a jövőbe, a szomorú, depresszív múlt helyére. És ez nem csak az én célom volt, hanem a megrendelőé, a munkásoké, a kikötői hatóságé is.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Otthonaink megvilágítása

Otthonaink megvilágítása

Egy videóban minden, amit a LED világításról tudni akartál.

Lakóterek modern világítása

Lakóterek modern világítása

Egy videóban minden, amit a LED világításról tudni akartál.

Knight Dragon unveils a new project

Knight Dragon unveils a new project

The first building in the UK to be designed by international architect Santiago Calatrava - at the heart of its transformation of Greenwich Peninsula.

Hirdetés