Évszázados örökség és kortárs művészet

Az Art D'Égypte Forever Is Now az első kortárs művészeti kiállítás, amelyet a 4500 éves gízai piramisok és a környező fennsík területén rendeznek meg idén harmadik alkalommal. Ezúttal tizennégy egyiptomi és nemzetközi művész reflektált interaktív alkotásokkal az ősi múltra, felelevenítve a régi Egyiptom szellemét. Míg kezdetben a Forever Is Now kizárólag egyiptomi művészek számára szolgált platformként, mára már nemzetközi érdeklődés övezi.
 

„A közönséget az vonzza, ahogyan a történelmi helyszíneket a kortárs művészek szemszögéből hasznosítjuk újra. Rengeteg ember repül ide a világ minden tájáról, hogy a tanúja legyen ennek. A művészek az ősi civilizációk történetmesélőivé válnak egy olyan lencsén keresztül, amelyet te és én is megérthetünk” – osztotta meg Nadine Abdel Ghaffar, az Art D'Egypte alapítója és kurátora, akinek a művészet demokratizálása a küldetése. 


Az Art D'Égypte globális víziójával összhangban a fesztivál három csoportos kiállítást kínál, amelyeken több mint 50 művész vesz részt a világ minden tájáról. A Közel-Keletről például Algériából, Bahreinből, Egyiptomból, Irakból, Kuvaitból, Libanonból, Palesztinából, Marokkóból, Katarból, Szaúd-Arábiából, Szudánból, Szíriából, Tunéziából és az Egyesült Arab Emírségekből.  
 

„Kurátori munkáim során nagyon sok művész osztotta meg velem, hogy munkáját az ókori Egyiptom inspirálta. Még Picasso is elismerte, hogy rá is hatással volt az ókori Egyiptom. Ez a civilizáció az egész világot lenyűgözte. Ezeknek az építményeknek lelke van, és nagyon fontos, hogy megőrizzük az örökséget, akár egyiptomiak vagyunk, akár a világ bármely más országából származunk.” 


 A Forever Is Now 03 november 18-ig várja a látogatókat Gízában. 


Forrás: Harper’s Bazaar Arabia & Designboom

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kortárs kiállítótér a Gíziai-fennsíkon

Kortárs kiállítótér a Gíziai-fennsíkon

Évszázados örökség és kortárs művészet

Térelválasztó a pillangó színeiben

Térelválasztó a pillangó színeiben

A mobil megoldások közül a Butterfly többek között organikus formavilágával és színeivel tűnik ki.

Szabó Viktor a képzelettel mixeli az építészetet

Szabó Viktor a képzelettel mixeli az építészetet

A magyar fotós vizsgamunkájára külföldön is felfigyeltek.

Hirdetés