Cikkünk a 203-as, 2025/7-eslapszámunkból közöljük.
Hazánk egyik legészakabbra fekvő temploma a magyar késő modern építészet talán legismertebb épülete: a hollóházi Szent László római katolikus templom nemcsak tervezője, Csaba László karrierjében megkerülhetetlen, hanem Magyarországon is egyedülálló, nemzetközi szinten is jegyzett ikon.
Mindig érdekes azzal szembesülni, hogy a keresztény egyház – legyen az katolikus vagy református – itthon és külföldön mennyire nyitottan állt hozzá a modernista építészethez. Ha olyan közismert épületekre gondolunk, mint Le Corbusier ronchamp-i kápolnája, a fény temploma Tadao Andótól, a Holy Cross-kápolna Richard Heintől és August K. Strotztól, a Szent János apátsági templom Breuer Marcelltől vagy gyakorlatilag bármi Gottfried Böhmtől, a látogatóban valahogy átértékelődik az, mit gondoljon a hitről, mi az, amire szüksége van ahhoz, hogy közelebb érezze magához Istent.
De mindez még abban az esetben is igaz, ha valaki nem hívő: míg vannak olyanok, akikben egy barokk templom ellenérzést vált ki, addig számukra egy erődszerű, betonnal, terméskővel, fémszerkezetekkel lehatárolt belső tér semmivel össze nem hasonlítható szakrális erőt és nyugalmat képes árasztani.
Mindez egyébként olyan hazai példák esetében is igaz, mint Szabó István farkasréti Mindenszentek plébániatemploma vagy Ildikó téri református temploma; Getto József pécsi munkája vagy éppen Csaba László több alkotása.
Pedig ezek a magyar példák nem annyira egyértelműek a történelmi háttérből kiindulva. A II. világháborút követően kiépülő kommunista-szocialista rendszer eleinte erőteljesebben lépett fel a keresztény vallással szemben: ennek egyik ékes példája volt a Városliget szélén álló, Kotsis Iván által tervezett Regnum Marianum templom, illetve a tabáni szerb templom (Szent Demeter templom – építész: Mayerhoffer Ádám) elbontása (kapóra jött a rendszernek, hogy mindkettő megsérült a harcok során), illetve Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek meghurcoltatása.
1956 után viszont Kádár János óvatosabb eszközökhöz nyúlt (nem akart mártírokat teremteni), és az enyhülés egyik jele volt az új templomok építése is – persze szigorú feltételek mellett, ami az építészeket még inkább kreativitásra sarkallta. (Érdekes kontrasztot mutat, hogy a jelenben a szocialista éra építészetéből szinte csak az egyházi az, amely többé-kevésbé nem él át bontásokat, sőt, több esetben értő felújítások is történnek, lásd a cserépváraljai vagy a jelen cikkünk tárgyát képező hollóházi imahelyeket.)
A kezdő gondolatra visszatérve meg kell jegyezzük, hogy Hollóháza esetében azért egy bontás is szerepet játszott a templom elkészültében: nem sokat gondolkodtak ugyanis azon a település hírnevét adó porcelángyár bővítésekor, hogy lehet-e még helye az egyik ottani, udvari épületben működő imaháznak – spoiler: nem lehetett. Viszont az Építésügyi Minisztérium úgy döntött, a gyárfejlesztés mellett állami beruházásként valósuljon meg egy templomépítés is. Mivel a feladatot az IPARTERV kapta, Csaba László pedig korábban a (szintén építészettörténeti jelentőségű) cserépváraljai templommal bizonyította, hogy otthonosan mozog a szakrális tervezésben is, így Hollóházán is rábízták ezt az ügyet. Csaba a Vigilia 1989/1. számában ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Főnököm magához hívatott, közölte velem a minisztérium döntését és egyben azt is, rám esett a választása a templom tervezésére, mert én már egyszer »kompromittáltam« magam ilyesfélével, tehát már nem ronthat helyzetemen, ha ismét tervezek egy templomot.”
Az ipari építészetben is komoly nevet szerző Csaba Lászlónak számtalan értékes művet köszönhet a magyar építészettörténet – még ha ezek egy része mára már el is tűnt a föld színéről (lásd például a Gubacsi úti sertésvágóhíd hűtőházát, a balatonfüredi mentőállomást vagy a Nónay-nyaralót). A miskolci hűtőházáért (a békéscsabai tárház és a mezőtúri magtisztító terveivel együtt) Ybl-díjat kapott, de a szarvasi magtisztító vagy a feleségével, Cs. Juhász Sárával közösen tervezett Urbanek-nyaraló is a korszak kiemelkedő alkotásai. Ahogy templomai is, amelyek közül a hollóházi és a cserépváraljai mellett érdemes megemlíteni a nyírderzsi, a hodászi és a békásmegyeri imaházakat is.
Ám míg Cserépváralján az építésznek komoly kihívásokkal kellett szembenéznie (pénz- és anyaghiány, a falusiak ellenérzése stb.), addig Hollóházán az állami „hátszél” a rohamtempóban zajló tervezés ellenére sok segítséget adott: volt építőanyag, megfelelő technikai felszerelés és munkaerő, ráadásul a helyi tanácselnök a megfelelő telek kiválasztásánál kikérte Csaba véleményét. Végül ez a kiválasztási folyamat is segített a tervezőnek a templom formavilágának kialakításában: a helyszín bejárásakor a házak téli, a hóval borított tájból kibukkanó sátortetői ugyanis inspirálóan hatottak rá.
A domboldalba épített templom nagyszerűségét főként kontrasztossága adja. A fény-árnyék hatások miatt látványosak az élesen elkülönülő, fehérre meszelt falak és az árnyékban maradó, sötét elemek (a Magyar Építőművészet 1968/6. számában közölt ismertető cikkben szereplő képek egy része ezt nagyon szépen vissza is adta), ugyanakkor a dimbes-dombos, lankás környezetben is erőteljes látványt nyújt a hegyesszögekkel égbe nyúló épület.
A sátortető háromszögformája végül az egész templom küllemét tekintve is vezérfonal maradt. A szentháromságra is utaló hármasság különleges geometriai játékra sarkallta az építészt: különböző szélességű és magasságú, egyenlő szárú háromszögekből formált halmazok összeillesztéséből hozta létre az épületet. Az oltár megvilágításául szolgáló, két hasáb metszéspontjába illesztett felülvilágító sáv Aarno Ruusuvuori hyvinkääi munkáját idézi, miközben az egész épület egyszerre hat tudatos rendszerben rakott építőkockák sokaságának, illetve tekintélyt parancsoló szobornak. Eleve nem könnyű épületnek hívni ezt a művet, hiszen itt nincsenek klasszikus értelemben vett falak, nincs tetőszerkezet, szimplán csak földből kinövő, egymásba érő betonlemezek. Csaba az ipari építészet lényegét adó funkcionalista formálást is mesterien alkalmazza itt: nincsen semmi fölösleges díszítés, egyedül az számít, hogy a hívők fedett térben vehessenek részt az egyházi eseményeken.
Persze ez a puritánság, a funkciónak alárendelt elképzelés azért okoz némi problémát is: a templomhajót záró bejárati üvegfal ugyanis felfedi az orgona és a kórus emeleti szintjét és az oda vezető lépcsőt, a ferde falak pedig nem minden esetben szolgálják a bent tartózkodók kényelmét.
Az egyszerű kialakítást egyébként néhány képzőművészeti alkotás azért oldja: a bal oldali falon Kovács Margit kerámia stációképsora kapott helyet, az oltárt pedig a cserépváraljai temploméhoz hasonlóan zsigeri és nyers Somogyi József-korpusz tetőzi be. Emellett a kórus mellvédjét a hollóházi porcelángyárral komoly munkakapcsolatot ápoló Szász Endre Szent Lászlót ábrázoló porcelánképe „díszíti”. A díszítést azért írom idézőjelben, mert valahogy ez a mű a hatalmas arcképpel nem illik talán bele ebbe a térbe (nem is volt az eredeti koncepció része, hogy helyet kapjon itt).
Ahogyan arra már utaltam, ebben a rovatban most egy olyan „szocmodern” épületet tudunk bemutatni, amelyet nemhogy nem fenyegetett sosem az elbontás veszélye, hanem tavaly még szakszerű felújítása is megvalósult a Virtual Építész Stúdió tervezői, Tóth László és Gál Károly segítségével. Ennek keretében a templom az eredeti osztásokat követő, korszerű bejárati függönyfalat kapott és a többi nyílászáróját is lecserélték, javították a vasbeton-szerkezeteket, modernizálták az elektromos hálózatot, illetve a falak külső oldala vízzáró festékréteget is kapott.
Záró gondolatként érdemes még arra visszatérni, hogy Cserépváraljával ellentétben Csaba Lászlónak a tervezéskor és építéskor könnyebb dolga volt ugyan, de a helyiek itt sem fogadták kitörő lelkesedéssel elképzelését. Lantos Edit Templom, idegenforgalmi érdekesség, bunker? Hollóháza templomának építés- és fogadtatás-története 1959-1967 című, az Ars Hungarica 2015/1. számában megjelent tanulmánya például rávilágít, hogy a kritikai felhangok (Somogyi Antal egyházművészet-történész felhívta a figyelmet, hogy a falusi ember nem biztos, hogy elbírja azt a gondolatot, miszerint „padlás legyen a temploma”), valamint a helyiek ellenérzései (ők nem idegenforgalmi érdekességet, hanem meghitt Isten-házát akartak volna látni inkább) sem hallgattattak meg. Hogy ennek mi volt az oka, nem egyértelmű, mindenesetre itt is az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a helyiek végül megkedvelték új imaházukat, még ha eredetileg nem is ilyet szerettek volna maguknak. Bízzunk benne, hogy Csaba László mesterműve még sokáig fogja szolgálni a helyi közösséget.
A szocmodern építészeti ikonokról szóló cikksorozatunk a Market Asset Management támogatásával valósulhat meg. A sorozat további részei az alábbiak:
- Karancs Szálló
- Déli Pályaudvar
- CODE Digitális Élményközpont
- A Budapest Környéki Törvényszék egykori központja
- Az MTI székháza
- Az MTA kutatóháza
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
