A Hunguest Hotel nyíregyházi épületéről Balázs Mihály DLA írt az OCTOGON 155-ös (2019/7-es) lapszámában.
Néhány évvel ezelőtt egy építészeti témájú írásomban már hivatkoztam Jean Liedloff – Az elveszett boldogság nyomában című könyvére. Ebben a szerző leírja egy elemi erejű személyes emlékképét, amit a venezuelai őserdő egy tisztásán élt át, és ami számára a tökéletes helyénvalóság ideáját jelentette. „Itt végre minden úgy van, ahogy lennie kell. Minden a helyén – a fa, a talaj, a szikla, a moha. Ősszel is olyan lenne, amilyennek lennie kell, és télen, a hó alatt is tökéletes lenne téliességében. Aztán eljönne újra a tavasz, és egyik csodából bontakozna ki a másik, minden újabb csoda a maga ütemében, egyes dolgok elhalnának, míg mások első tavaszukkal sarjadnának, de minden egyenlő és tökéletes helyénvalóságban.” (Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában. Kétezeregy Kiadó, 2013. 4. kiadás)
Hogy évek múltán ismét erre a szerző által rendkívül érzékletesen leírt képre hivatkozom, annak bizonyára mélyen rejtett okai vannak. Keresem magamban ezeket az okokat. A természeti párhuzam első pillantásra erőltetettnek tűnhet, hiszen a Hotel Sóstó épületének külsején és belső tereiben nem jelennek meg markánsan az ilyen környezetben szinte kötelezően elvárt anyagok, nincsenek rusztikus kőfelületek és érzéki faburkolatok sem vonzzák a figyelmünket. A hallban nem csobog szökőkút, nem úszkálnak medencében aranyhalak, a vendég fáradt tekintetét nem tudja megpihentetni egy amúgy divatos vertikális kert zöld növényein. Akkor mégis mi okozza az erős természeti párhuzam érzését? Talán az, hogy ez a ház nem önmagával van elfoglalva, hanem teret ad a benne zajló és a körülötte lüktető életnek. Differenciált terek rendszeréről van itt szó, amiben a megérkezés, a belső haladás és a megpihenés összetett igényei finom térkapcsolatokban teljesülnek. A házat és környezetét nagyon gazdag tériség jellemzi, ebből három karakteres elemet külön is említek.
Az első a tömegformálásból adódó konkáv és konvex téri helyzetek kérdése, másképpen a homorú és domború homlokzati felületek együttese, aminek a ház megközelítése szempontjából van igen nagy jelentősége. A tervezők egy gyönyörű elemző ábrasorozattal szemléltetik épületük formájának fejlődéstörténetét. Kulcsszó a harmadik lépésben bekövetkezett „hajlítás”, aminek következtében előáll a szinte végtelen variációs lehetőséget biztosító modell – mert hajlítani sokféleképpen lehet. Az építészek a megtalált eszközzel okosan bánnak, ennek eredménye az a forma, ami egyszerre ésszerű és érzelmes, izgalmas és megnyugtató, egyszerű és összetett. Legfőképpen jól beazonosíthatóan egyedi és ez lényeges tulajdonság egy szálloda esetében.
A második említést kívánó elem a főbejárat előtti fedett-nyitott tér, amely átmenetet képez kint és bent között és amely térérzeti szempontból behúzza a park környezetét járókelőstül-mindenestül. Ez a téri helyzet egy valóságos „csapda”. A térszín felett, tehát az emeleti szinteken végletekig kihegyezett vertikális épületsarok hatalmas felkiáltójelként vonzza a tekintetet, miközben a park szintjén sétálva észrevétlenül besodródunk a szálloda előterébe.
Mesterinek tartom ezt a megoldást és nem sajnálom azt sem, hogy a ház ily-módon „rabul ejt”, mert a fogadtatás a belsőben úgyszintén kellemes meglepetésekkel szolgál.
Itt kell megemlítenem a személyzet figyelmességét és azt a természetességet, amivel fogadnak. Ennek látszólag kevés építészeti vonatkozása van, figyelmes megközelítésben azonban az építészeti megoldások jótékony hatása jól kitapintható. A tér berendezése visszafogottan elegáns, minden tekintetben arányos és harmonikus, a legjobb értelemben „szolgáló”. A recepciós pult a munkatársakat helyesen pozícionálja, nyoma sincs a „pult mögött ülő portás” vagy a „tüsténkedő hordár” jelenlétéből adódó feszültségnek. Hiszem, hogy ehhez a téri környezetnek is köze van.
A harmadik, egyben számomra legmegkapóbb elem a barlangszerű főlépcsőház, a felső szintekre való feljutás lehetősége, ami sejtelmes összetettségével a világ előli időleges elrejtőzés, visszahúzódás, a keresett nyugalomra találás élményét ígéri. Azt hiszem szállodába ezért is megy az ember. Ez a tér az előre- és visszatekintések lehetőségeivel, átszűrődő fényeivel számomra szimbolikus tartalommal bír, amihez hasonlót eddig ilyen jellegű épületben nem tapasztaltam.
 Fotók: Bujnovszky Tamás Fotó: Bujnovszky Tamás |
Mi is hát az a „helyénvalóság”? Nyíregyháza-Sóstó, mint hely karaktere meglehetősen összetett. Régóta ismert gyógyvize tette ismertté, amire aztán évszázadok során gazdag rétegzettségű kultúra épült, amelyet ma hagyományként értékelünk. Ebből a hagyományból számunkra itt és most az építészeti vonatkozások a legfontosabbak. Mindenek előtt megállapíthatjuk, hogy a sóstói épületek, származzanak azok bármely korból is, környezetükhöz elsősorban nem stílusuk, hanem rendeltetésből származó működési logikájuk révén kapcsolódnak. Az 1911-ben épült műemlék víztorony és a Krúdy szálló például egy nagyszabású vízmérnöki beavatkozás eredményeként jött létre, külsőségeikben természetesen a kor jellegzetes stílusát követve. Ide sorolható Bán Ferenc 1975-ben épült ikonikus kortárs épülete is, a Megyei Tanács Továbbképző Intézete. Arra is van példa, hogy egy kor divatját követve távoli formák kerülnek be ebbe a sajátosan nyírségi tájba. Ilyen az 1866-ban épült alpesi stílusú Svájci-lak, ami miközben minden kedvessége ellenére sem mondható a hely természetes következményének, a közösség számára idővel mégis befogadható, szerethető épületté vált.
Meggyőződésem, hogy a Hotel Sóstó épülete is erre a szerethetőségre számíthat annak ellenére, hogy 2016-ban lebonyolított tervpályázat győztes terveként a bírálati szakaszban és később is sok bírálat érte modern hangvétele miatt.
Számomra ezek a kritikák mindvégig, de most a megvalósult épületet látva különösen megalapozatlannak tűnnek. Amit látunk és a terekben járva tapasztalhatunk az egy megkapó érzékenységgel összerakott ház, kert, ami szellemi és fizikai értelemben egyaránt nyitott szűkebb-tágabb környezetére. Jó léptékű és finom arányú épület, amit visszafogott, de igényes anyaghasználat, redukált, mégis kellően összetett formálás jellemez és amit környezetéhez nem külső megjelenése köt, hanem a „minőség” látványos felmutatása. Helyénvaló és hagyományos ház, a szó tágabb értelmében, mert a hagyomány nem a formák rendületlen őrzése, hanem az alkalmasság eszközeinek megtalálása egy adott korban és helyen.
Hunguest Hotel, Nyíregyháza-Sóstó
Alapterület: 9000 m2
Tervezés éve: 2016
Megvalósítás: 2018-2019
Vezető tervező: Báger András, Helmle Csaba (BAHCS művek Kft.)
Építész munkatársak: Ónodi-Szabó Ákos, Székely László, Vancsura Zsófia, Szalai Dávid, Benyusovics Dalma, Édelmayer Zsófia, Szabó Áron
Belsőépítészet: Fábián Péter, Varga Anikó, Zöldi Péter
Belsőépítész munkatársak: Helmle Csaba, Báger András, Édelmayer Zsófia, Szabó Áron, Székely László, Benyusovics Dalma, Tóth Emese, Rainer Anna, Milánkovich András
Kert és környezet tervezés: Szabó Gábor (Tér-Team Mérnök Kft.)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
