Erősen lejtős terepre ültetett budai ház, amely szinte lebegni látszik az áttörésektől

Erről szóló cikkünk a 140-es, 2017/8-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Leolvasható-e egy családi házról a tulajdonosok életvitele, világszemlélete, vonzódásai és választásai? Egyáltalán, van-e olyan mértékű szabadsága – és ezzel együtt ízlése, bátorsága, kifejezőereje – egy építtetőnek, hogy a környezetben élő hagyományok tiszteletben tartásával új utat fogalmazzon meg a családiház-építészetben?

A budai hegyvidéken nemrég megjelent ház sok szempontból is egyedinek mondható. Az utcáról nézve, első pillantásra nem kelt különösebb feltűnést; a múlt század eleji, kiskastély-hangulatú villák között egyre gyakoribb errefelé az elegáns, finom anyagokkal, minimál stílusban megfogalmazott lakóépület. Többségük decensen elzárkózik, az utcai homlokzat alig mutat valamit, hiszen a lényeg a túloldalon van, ott, ahol az erős lejtésű terep teljes körpanorámával nyílik a völgy felé. A Bényei István és Ivony Balázs tervezte új ház is a másik oldalon feltáruló, nagyszabású látvány felé fordul, de az utcának is megmutatja magát.

Ami itt teljesen új jelenség: a házon gyakorlatilag keresztül lehet látni. Az utcával párhuzamos, de szinte minden részletében megmozgatott homlokzat három részen is üvegfalakkal nyílik meg, és mindhárom másféle módon izgalmas. A középtől hangsúlyosan eltolt tengelyben, a ház teljes magasságában, a falsíktól kissé visszahúzódva, egy üvegtömb kapcsolja össze az épület két szárnyát. Ide fut be a kaputól induló karcsú, üvegkorlátok között lebegő bejárati híd, és a völgy felé megnyíló átlátást csak a függesztett előtető keskeny pengéje töri meg. A híd két oldalán világos alumíniumlemezekkel burkolt falsíkok – az egyik, a rövidebb szárny kis szögben elfordulva kapcsolódik a másikhoz –, ám a hosszabb szárny ismét felnyílik, és egy előreugró keret mögött egy üvegfalú nappali tárul fel, mintegy megkettőződve, színpadnyílás módjára kiemelve a falkeretben.

A harmadik átlátható felület e nappali fölött, kissé hátrébb húzva, de a nappali üvegfalainak kontúrját folytatja: az üvegkorlát mögött elterülő tetőterasz. Az áttörésektől az erősen lejtős terepre ültetett ház szinte lebegni látszik; erre erősít rá az előreugró széles keret is, árnyékot vetve az üvegfalra és a ház alapját képező konzolra. Tömegek helyett erősen megmozgatott síkokat, tükröződéseket és széles árnyékokat látunk, egy könnyed, de korántsem anyagtalan struktúrát, amely mély bizalmat tanúsít azzal, hogy szabadon megmutatja magát a külvilágnak.

Elgondolkodtató jelenség. És noha a tervezők korábbi munkái között több olyan megoldást is találunk, amelyekben a széles, kontúros falkeretek, a nagy üvegfelületek, a falsíkok megmozgatása szép, kiegyensúlyozott, fénnyel átjárt kompozíciót alkot, itt valami egészen más szellemiség uralkodik. Ezt a házat egyedi ízlés és valami különös szabadságszeretet formálta. Szinte érezzük az egészben, a részletekben is a megbízó karakterét, azt a választott életformát, aminek középpontjában a természetesség és az egyszerűség áll, de éppen emiatt tud nagyszabású látványossággá válni.

A hídon a házba lépve egyszerre tapasztaljuk meg a belső tér nyugalmát és elevenségét. Előszoba helyett csak egy kis előtér fogad, innen egy kis gardróbszoba és mosdó nyílik. A zárt tömb egy teljes falnyi, rekeszekre osztott, hófehér könyvespolcban fut tovább – itt már bent is vagyunk a nappaliban –, és a harmadik oldalra is polcokkal fordul át; ezzel a megoldással kifinomult bútor lett a falsíkokból. Nincs átmenet, rögtön a ház közepén állunk, ahonnan az utca felé és a kertre is hatalmas üvegfelületek néznek.

Köztes helyzet, védett, mégsem bezárkózó belső tér, kevés, de kényelmes bútorral, nagyvonalúan berendezve. Nincs semmi felesleges, semmi halmozás. A tárgyak jórészt a hatvanas évek stílusának mai átiratai, a tévé nincs falba építve, hanem egy alacsony komódon áll. A belső térben az egyetlen vertikális elem a falként megfogalmazott könyvespolc, ezen, illetve a teraszra vezető ajtó két oldalán álló keskeny oszlopokon kívül itt semmi nem áll az üvegfalon túl mutatkozó panoráma útjába. A hangsúly tehát nem a bentre, hanem a kintre került.

Az egybefüggő teret finom szinteltolások tagolják. A nappalitól lefelé lépcső visz a földszintre (az utcaszintről ez mínusz szintet jelent), itt kapott helyet a hálószoba, a gardrób és a zuhanyzóval és házi szaunával kiegészített fürdő – a három szintén egyetlen tér, elválasztók nélkül –, illetve egy vendégszoba. A központi szintről fölfelé pedig, széles, konzolokkal tartott, lebegő lépcsőfokokon érünk a konyha-étkezőbe, abba a térrészbe, aminek két oldalfala és a klasszikus nyeregtető vonalát követő teteje acélkeretbe foglalt üvegtáblákból áll, oromfala pedig zárt, beépített szekrény. A teret a konyhasziget és az ebédlőasztal uralja, egyszerű, világos kőburkolata kiemeli a sötét fa konyhapolcot és asztalt, továbbá a konyhasziget faelemeit.

A földszintről ellenkező irányba szintén lebegő, üvegkorláttal kísért lépcső visz a harmadik „lakószint”, a tetőterasz felé. Ez a terasz valóban lakótér, szabadtéri zuhannyal és üvegkorláttal, tágas, szabadon használható szoba, falak nélkül. Innen belátni a házba is, és korlátok nélkül nyílik meg a teljes budai oldal látképe. Az a szabad térélmény, ami bent a bútorokká átfogalmazott falsíkok között érzékelhető, az itt, a világos greslappal burkolt, üvegfallal körülvett teraszon teljesedik ki.

További képek a cikk  végén található galériában!