A nyertes pályázatot a tervezők leírásával mutatjuk be.

Hirdetés

Tervezési alapgondolatok

Az építészeti koncepció vezérelve a közösségi funkciók tengelyre fűzése vizuálisan és fizikailag annak érdekében, hogy a részek a legváltozatosabb módokon tudjanak egésszé válni. A belsőépítészeti rétegek a részek között megteremtik a szükséges akusztikai, vizuális lehatárolásokat, de a terek egy mozdulattal újra összenyithatók és azok változatos érzékelése újra totálissá válik, ahogy az oktatásban is akkor lesz teljes a tudás, ha azt összefüggéseiben, holisztikusan használjuk.

A Cserhátliget Általános Iskola a Kastély eredeti, felújított, szabadonálló látszatot keltő tömegén keresztül reprezentálja magát a településen. Az utcaképet elsődlegesen a Múzeum és a Kastély határozza meg. Az új épülettömegek egy réteggel hátrébb, de a köztes felnyíló terekben úgyszintén szabadonálló karakterrel jelennek meg, gyakorlatilag folytatva a mintázatot, melyet a két épület, a Kastély és a későbbi bővítése, illetve a Múzeum épülete már meghatározott. Az új együttes léptéke ezáltal nem válik túlméretezetté, mely sem a település, sem a gyerekek térérzékelése szempontjából nem volna kívánatos.

A területalakítási és építészeti koncepció 4 meghatározó pontja, a KONTEXTUS, ÁTLÁTHATÓSÁG, LÉPTÉK és ÖRÖKÍTÉS részletesen mutatja be a döntéshozatali mechanizmust, mely megbonthatatlan egységbe, ha úgy tetszik formába önti a topográfia, a program és a szerkezet mintázatait. A tájépítészeti koncepció zónái szervesen következnek a fenti pontok által teremtett téri helyzetekből.

1. Kontextus (topográfia, meglévő növényzet, meglévő épületek)

A meglévő épületek (Kastély és bővítés) tantermeihez a gazdaságosság jegyében - kerülve az indokolatlanul elnyújtott közlekedőket - csatlakozik az új tantermi blokk, az azokat kiszolgáló funkciók és a tornatermi blokk. Ez a döntés alapvetően befolyásolta a lehetséges telepítési szcenáriókat.
 
A vízszintes kiterjedésében meghatározó sportudvar pozíciója a telken belül korlátolt. Az indokolatlan tereprendezések elkerülése érdekében közel vízszintes területre kell tervezni. Ez alapján két lehetséges zóna jöhet szóba: az első az eredeti hely, melynek kétségtelen előnye, hogy a konténer iskola átmozgatás nélkül tud továbbüzemelni, a másik a tervezési terület keleti, Penci-ághoz közelebb eső zónája. A helyszín bejárását követően egyértelművé vált, hogy ennek a kialakult ligetnek, gyönyörű panorámával a környező dombokra az elépítése, burkolása nem volna kívánatos cél. Ezzel megszületett a második döntés, a tornapálya marad eredeti pozíciójában, ad absurdum az építkezés utolsó etapjaként valósul meg a tornapálya és az iskola addig a korábbi aszfalton, akadálymentesen tovább tud üzemelni a szükséges konténer bővítésekkel együtt. Az érintetlen keleti park továbbra is biztosítja a szükséges külteret a múzeum kertje pedig a sportolási lehetőséget (jelenleg is futballpályaként üzemel).

Az újonnan csatlakozó északi tervezési területek növényzetének egy része szükségszerűen áldozatául esik az új iskolarészek kialakításának. A helyszínbejárást követően, illetve az ortofotók elemzése alapján lokalizáltuk a legértékesebb, még megmenthető fát, fákat. Ez a zóna jelölte ki az átrium helyét, mely bevilágítóként, szükséges téri kiegészítőként csatlakozik a közösségi terekhez. A meglévő két épület és a bontandó épületrészek között már kialakult félátrium és annak növényzete is a védendő, megtartandó tervezési elemek közé került. A nevezett három pont köztes tereibe illeszkedik be az iskola bővítése.

2. Átláthatóság (rész-egész)

Az új épületrész közlekedő rendszerének szervező elve a klasszikus, hosszú, zárt, nyomasztó folyosók messzemenő feloldása. A nagy közösségi terek, mint az Előtér - Aula - Menza - Átrium - Tornaterem térsor - nem csak vizuális - összevonása a közlekedőkkel és a kertkapcsolatot biztosító átmeneti terekkel átlátható, ezáltal biztonságos környezetet teremt a gyerekeknek. Üvegfalak biztosítják a terek eltérő használatából, zárhatóságából kifolyólag szükséges lehatárolásokat (termikus burok, akusztika, illat) és függönnyel (Menza, Könyvtár), harmónika ajtóval (Csoportszobák) a vizuális intimitást igény esetén.

Az Aula centrális helyen, vertikálisan átköt az emeleti aulához, azaz a Galériához és a Könyvtárhoz, illetve az emeleti funkciók is vizuálisan átkötnek a fontos külterekhez, mint az Előtér és az Átrium. Így bármely pontján az épületnek ismerős helyeket lehet látni. Mondhatni, az érkezés pillanatában átlátható az iskola funkcionális kialakítása.

Előtér - Aula - Menza - Átrium

Fő átlátást biztosító tengely az épületen keresztül, nemcsak a földszinten, hanem az emeleten is (Előtér - Zöldtető - Galéria - Könyvtár - Zöldtető). Az Előtér, mely biztosítja a kapcsolat a településsel, az Aula, a Menza és végső soron az Átrium összenyitható, biztosítva a változatos használatot, akár a település egyéb rendezvényei számára is. Ez a nyitottság lényeges pontja az építészeti koncepciónak. A tolóajtók időszakos eltolásával a 4 fő tér fizikailag is összeköthető. A Menza - más szóval étkező - központi helyre kerül, használata túlmutat a primer étkezés funkcióján és közösségi térré válik. Az Átriumból, valójában már az Előtérből, betekintést kapunk a Tornaterembe is két ablakon keresztül.

Előtér - Aula - Félátrium

Az Előtér és az Aula déli kiterjesztése, mely egy tágas közlekedő tér öltöző szekrényekkel, és vizuális kapcsolattal a Múzeum irányába. A csoportszobák harmoníka ajtajai nyitott állapotban részévé válnak a tágas közlekedőnek és végső soron totálissá alakítják az átláthatóságot az Előtér és a Félátrium között. A Félátriumban a meglévő növényzet biztosítja az árnyékot és alkalmas csendes, félrevonuló helyszínnek. A Múzeum épülete is karnyújtásnyi távolságba kerül. A Félátrium biztosítja az eltérő szintű épületrészek akadálymentes megközelíthetőségét.

Átrium - Sportudvar

Az Átrium részét képezi a fő térsornak, innen ágazik le az önálló, leválasztható, a Sportudvarból külön is megközelíthető funkcionális egység, a Tornateremek és az azt kiszolgáló öltöző blokk. A Tornaterem tágas előtere, átmeneti tér a Sportudvar és az Átrium között. Vizuálisan a Sportudvar részévé válik az Átriumnak.

Tornaterem - Sportudvar

Az öltözőket szegélyező folyosó része a Sportudvart szegélyező Lelátónak. E folyosón keresztül érhető el a Kis tornaterem (gyógytestnevelési / erőnléti terem), melynek funkciója igény szerint alakítható. A tervezési programnak nem képezte szerves részét, ezért elképzelhető, hogy nincs rá feltétlen szükség. Ebből két dolog következik, használható közösségi háznak is, illetve elhagyható úgy, hogy az építészeti kompozíció legkevésbé sem sérül. 3. Lépték (nyeregtető - lapostető)

A tervezés meghatározó szempontja volt az épületek településbe, illetve a közvetlen környezetbe illesztett arányos léptékének megtalálása. Ennek megfelelően az épületek egyszerű nyeregtetős tömegekre bomlanak, melyeket lapostetős tömegek kötnek össze, szabályozva a magasabb tömegek méretét.

4. Örökítés (dialógus régi és új között)

A XIX. században épült Evva-kastély ormfalai lépcsőzetes kialakításúak, mely sajátos karaktert ad az épületnek. Az új épület karakterének meghatározásánál ehhez a geometriai jellemzőhöz nyúlunk vissza, absztrahálva a lépcsőzést, azaz nem az oromfalakon folytatjuk, hanem az átmeneti terek jelentőségének hangsúlyozásánál, részletképzésénél. Két meghatározó ponton találkozunk dominánsan ezzel a geometriai jellemzővel:

Főbejárat - az Előtér és az Aula közötti fedett-nyitott teret keretezi beton / műkő minőségű előregyártott elemekkel.

Lelátó - áttételesen az Átrium, közvetlenül a kis és nagy Tornaterem, illetve a Sportudvar közötti átmenetet hangsúlyozza, mely a terep adottságokból kifolyólag (1,20 m, azaz 3 x 40 cm) jön létre és keretezi a Sportudvart. Nem csak a sportrendezvények alkalmával használható, a szünetek között a gyerekek birtokba vehetik és nem utolsó sorban oktatási célra is alkalmas.  

Gyalogos és gépkocsi kapcsolatok bemutatása, parkolóhelyekre tett javaslatok

A telek északi oldalán található a fő érkezési pont, melyet az iskola felirata jelöl meg. Itt egyből lerakható a kerékpár, illetve a gyalogos felvezető mellett gépkocsival is behajthatunk, leparkolva a főbejárat közelében. Így érkezhetünk meg az utcáról gyalog, kerékpárral vagy autóval ELŐTÉR-be, mely fogadja és búcsúztatja a diákokat.

A parkoló mentén továbbhajtva közelíthető meg a GAZDASÁGI UDVAR, ahol a konyha feltöltése, a szemét elszállítása történik, és ugyanitt férhetünk hozzá a gépészet kültéri egységeihez is.

A telek múzeum felőli oldalán található jelenlegi bejutás megmaradt, ahol szintén gyalog, kerékpárral és autóval megközelíthetjük az intézményt. Itt a kapun átjutva már az udvarban találjuk a kerékpár parkolót. A gépkocsi parkoló a múzeumot is kiszolgálja, illetve innen érkezve közvetlenül a tornateremhez juthatunk. Rendezvény esetén, a kapu megnyitásával további parkolóhelyek biztosíthatók. Ez a jelenlegi utcakapcsolat/megközelítés vezet továbbra is az Evva-kastély bejáratához akadálymentesen FÉLÁTRIUM-on keresztül, de az aula ide is be van kötve az ELŐTÉR-en kívül

A tűzoltáshoz szükséges felvonulás ugyancsak a múzeum felől lehetséges. Egészen a sportpályáig lehet eljutni. Itt lehet felállítani a szükséges konténereket az építkezés idejére.

Az út mentén kiss & go megállókat alakítottunk ki, ahonnan az északi és a déli érkezési oldal is könnyedén elérhető.

Tájépítészeti koncepció - A terület környezetalakítása és zöldfelületi rendszere

A területen értékes növényállomány található, melyek megtartása az épületbővítés telepítését is meghatározta: a déli telekhatáron található gesztenyfák, az Evva-kastély és a 2019-es bővítés közötti hársfák és az északi oldalon található szintén hársfa. A keleti oldalon található liget szintén fontos eleme a tájépítészetnek. Az előkert fáit is szeretnénk megmenteni, de itt a növények frissítése és továbbiak telepítése feladat, hogy a kastélyhoz méltó háromszintes zöldfelület alakuljon ki.

A tervezés során fontos szempont volt, hogy az oktatási intézmény intenzíven kapcsolódjon a környezetéhez, hogy az épület és az iskolaudvar közös térrendszert alkossanak. A külső terek, helyek különböző funkciót látnak el, ezeknek megfelelő minőségben: 

Hangos zóna - ÁTRIUM (zsibongó), SPORTUDVAR, KERT I. (játszókert)
Csendes zóna - KERT II. (szabadtéri tantermek), FÉLÁTRIUM, ELŐKERT
Mérsékelt zóna - ÁTRIUM (rendezvények, csoportos szabadfoglalkozások), ELŐTÉR
 
Előtér - fogadja és búcsúztatja a diákokat. Ez az elsődleges érkezési pont, kapocs a település és az intézmény között. Kiskockakővel burkolt terület, kandelláberekkel megvílágított, fákkal szegélyezett.

Átrium - zsibongó, az óraközi szünetek eltöltésére szolgál (burkolt, árnyékos terület). Közösségi rendezvényi tér funkcióját is ellátja. A meglévő hársfát körbeölelve lelépcsőző, kiskocka kővel burkolt terület, mely ülőfelületként szolgál.Világítása a födémekbe helyezett mennyezeti világítással megoldva.

Félátrium - akadálymentesítés az utcafronti kastély épület és hátsó épületrészek között, pihenő / olvasóhelyek, másodlagos bejárat az aulába. A rámpás úthálózat térkővel burkolt, kandelláberekkel és a földbe süllyesztett világítással tervezve. Fő szervező eleme a két meglévő hársfa. Az utak között gyepborítás.

Sportudvar - rendezvénytér nagyobb, települési szintű sportesemények lebonyolítására, osztálytermek akusztikus üveggel kialakítva, lelátók a csoportos szabadfoglalkozások terei - mérsékelt zóna (iskola üzemi időn kívül hangos zóna). A többcélú pálya minősített, rugalmas szabadtéri sportburkolattal burkolt. A lelátó csiszolt betonból épül. Egyik oldalon növénysávokkal tagolt: levendula, menta (méhlegelő). Lépcsőkbe rejtett világítással tervezve. Déli oldalán új, árnyékot biztosító fasor kerül.

Kert I. - játszókert, zsibongótól markánsan elválasztva. Kialakítása a köztéri játszóterekével azonos.

Kert II. - szabadtéri tantermek, külső megfigyelő helyek, pihenő / olvasóhelyek. A faliget kellemesen árnyékos környezetet biztosít a tanuláshoz, kerti megfigyelésekhez. Egy körpaddal kiegészítve válik teljessé. Itt kaptak helyet a magaságyások is.

Előkert - A közterületről leválasztó kerítés elbontásra kerül. Visszahúzva épül új. Így publikussá válik az előkert. A növények frissítése és továbbiak telepítése feladat, hogy a kastélyhoz méltó háromszintes zöldfelület alakuljon ki. Az épület homlokzat világítása külön tervezést igényel, hogy a vakolatstruktúrák és a fő karakter jól érvényesüljön.

Funkcionális rendszer ismertetése

Az új épület funkcionális felosztása a fenti ábrán látható, illetve az első fejezet részletesen taglalja a belső viszonyrendszereket. Az oktatási tömb földszintjére került az új 4 alsó tagozatos tanterem, emeletére a szaktantermek. A Kastélyba került a felső tagozat. A szükséges ruhatárolás az alsósok esetében a tantermek mellett található közvetlenül, a felsősök számára az Aula déli területén, részben a csoportszobák között. A csoportszobák a Félátriumra tájoltak. A Sportolás terei rácsatlakoznak az iskola fő közlekedő rendszerére, de attól fizikailag leválasztható és a Sportudvar felől külön is megközelíthető. A kiszolgáló terek az északi tömbbe kerültek. A közösségi terek a 3 nyeregtetős épület közötti lapostetős tömegek alá szerveződnek. A portában található egy szerver, elektromos főkapcsoló - tűzjelző - CCTV.

Akadálymentesítés: Az épület padlósíkja a Kastély 2019-es kiegészítése során épült ház padlósíkjához igazodik. Ehhez viszonyítva a Kastély +0,65 cm-rel magasabb, mely akadálymentesen a Félátriumon keresztül közelíthető meg. A kert úgyszintén a félátriumon keresztül érhető el akadálymentesen. Az új épület emeleti padlósíkja 3,80 m és lifttel is megközelíthető. Akadálymentes tanterem a Kastély 2019-es bővítésében oldható meg, közel az akadálymentes vizesblokkhoz, azonos magasságban a főbejárat felőli Előtérrel, Menzával, Átriummal, Tornateremmel. Mindkét szinten található akadálymentesített vizesblokk.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát 

Átadták a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát 

A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.

Visegrád már készül a királytalálkozó 700. évfordulójára

Visegrád már készül a királytalálkozó 700. évfordulójára

2035-re, a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára megújul a visegrádi vár és környezete.

Hirdetés