Augusztrusban az idei tábor záróeseményére várnak minden régi és új táborozót.

Augusztus 8-22. között zajlik az idei Visegrádi Tábor, mely 2021-ben 40 éves jubileumát ünnepli.

A Makovecz Imre szellemi védnökségével működő táborok 1981-ben indultak, és egészen 1998-ig évről évre megrendezték a visegrádi Szent István bányaudvarban. Ezt követte egy átmeneti időszak, amelyben ugyan más-más helyszíneken, de az eredeti szellemiséget követve szerveződtek a táborok, többek között Sárospatakon, Devecserben, Viszákon.

2014 óta ismét Visegrád ad otthont a tábornak, ahol a kezdetek óta több száz fiatal építész fordult meg.

Az évforduló alkalmából augusztus 22-én, az idei tábor zárórendezvényén ismét összegyűlnek mindazok, akik valaha részt vettek a táborokban, hogy egy közösösen, építéssel eltöltött nap során együtt elevenítsék fel a történeteket, és a különböző táborozó generációk megismerkedhessenek egymással. 

A tábor elején villámpályázatot hirdetnek, melyen mindenki indulhat, aki az elmúlt 40 évben megfordult a Visegrádi Táborban. Augusztus 22-én, vasárnap délelőtt az idei tábor helyszínén, a Palotaház és a Mozi köz között elnyúló zöldterületen, a Tündérkerti pavilonnál. 10 órakor kezdődik a tervbemutatás, ahol a hagyományokhoz híven a pályázaton résztvevők szavazzák meg, melyik tervet valósítják meg a nap hátralévő részében. A jubileumi rendezvény záróakkordja a 40 év táborait feldolgozó szabadtéri kiállítás megnyitója lesz, amely a kéthetes tábor során felépülő pavilonban nyílik meg.

A tábor történetét a hajdani résztvevők és közreműködők videókon elevenítik fel, melyek az Országépítő weboldalán érhetők el.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

20 éves a Budapest Design Week

20 éves a Budapest Design Week

Jubileumi programsorozat 2023. október 5. és 15. között 

Megszokott Rendkívüli | Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház

Megszokott Rendkívüli | Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház

Különleges jubileumi eseménysorozat a Nagykörúton – 110 éves a legendás Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház.

Mesteriskola 1953-2023 – kiállítás a FUGA-ban

Mesteriskola 1953-2023 – kiállítás a FUGA-ban

Hetven éves a rangos posztgraduális építészképzés.

Hirdetés
2019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1