Átütő sikerrel zárult a MOME-n a HSUP startup képzés.

Hirdetés

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) csatlakozott az első online, egyetemi startup képzés keretében a 2020 tanévben indult Hungarian Startup University Programhoz (HSUP). A program megvalósításához a MOME az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai döntése alapján, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával 13 millió forint támogatásban részesült. 

A HSUP célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével, mindezt egy új, közös oktatási platformon keresztül. 

A HSUP két féléves e-learning tárgy, amelynek első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás sajátítható el.

A tantárgyat a második félévben 23 MOME hallgató vette fel, akik közül mindenki sikeresen zárta a félévet. Az Egyetem büszkeségeként négy Alapító is kiválasztása került. Ők ötleteik megvalósításához lehetőséget kaptak csapatépítésre, és a program keretein belül biztosított mentorok segítségére is számíthatnak. A nagy sikerű program második félévében a támogatásnak köszönhetően 20 MOME hallgató részesülhetett ösztöndíjban.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

MOME campus 2019

154 - 2019/6

A 154-es lapszám a MOME nagyszabású campusfejlesztéséről szól, és persze jóval többről is. Átláthatóságról, az építészeti divat ignorálásáról, kreativitásról, időről és persze a hallgatókról, akik szintén hangsúlyosan jelennek meg az idei hatodik OCTOGON magazin hasábjain. 

Magyar designsiker Barcelonában

Magyar designsiker Barcelonában

A MOME-s Priskin János elnyerte a Jumpthegap a legjobb projektért járó tízezer eurós fődíját, tanuló kategóriában.

Bemutatták a diplomakollekcióikat a MOME Textiltervező Tanszékének frissen végzett hallgatói

Bemutatták a diplomakollekcióikat a MOME Textiltervező Tanszékének frissen végzett hallgatói

A diploma divatbemutatójának főtámogatója 2019-ben a Mercedes-Benz.

Hirdetés