Hirdetés

Erről szóló cikkünk a 124-es, 2015/8-as lapszámunkból közöljük.

Hirdetés

A hetedik kerület szíve volt a Klauzál tér, leánykori nevén Stephans Platz, 1874-1907 között István tér. Járt itt régen villamos, színház is működött. És a vásárcsarnok, ami persze hivatalos megnyitója, 1897. február 15. óta is lényegében folyamatosan üzemel. Mostantól megújulva, olyan lehetőségekkel, amik révén újra a kerület centruma lehet a Klauzál.

Mint az Kun Zoltán és munkatársainak, a jelen rekonstrukciós bővítés tervezőinek építészettörténeti dokumentációjából megtudható: feltehetően németországi, egészen pontosan berlini vásárcsarnokok adták a mintát egykor a Klauzálhoz, legjobban az ún. Berlini 9. számú csarnokhoz hasonlít a telepítése, valamint a csarnok és a lakóház kapcsolata okán. 1884 márciusában fogadták el a javaslatot vásárcsarnok létesítésére a téren és Czigler Győző építész, műegyetemi tanár javaslata alapján jelölték ki az épület pontos helyét, amelyet négy telek kisajátításával, összevonásukkal nyertek.

Renovált főbejárati rész

A szabálytalan T alaprajzú, alápincézett, öntöttvas oszlopos, acél tetőszerkezetes csarnoktérrel kialakított épület tervezése és kivitelezése 1893-1897 között zajlott. A vásárcsarnok eladóterét az Akácfa utcai oldalon építették fel, az István téri oldalon pedig a függőfolyosós, négyszintes (fszt. + 3 szintes) bérházat. A terv az volt, hogy a bérház bevételével csökkentik az áruhelyek bérleti díját és az élelmiszerárakat (a lakóépülettel kapcsolt vásárcsarnok-épület nem ismeretlen ebben a korban), de az 1893-as engedélyezési terven látható, hogy kávéházat és éttermet is terveztek az épületbe, téri bejárattal.

Biztosan nem tudható, hogy ki volt az épület építész tervezője, a korai terveken még Kommer József, a kivitelieken Klunzinger Pál aláírása szerepel. A tervezést Krátky János vezette és felügyelte, ő az, aki ugyanezen időben épülő több fővárosi vásárcsarnoknál is együttműködő volt; a kivitelezésben 26 különféle vállalkozó vett részt. Az 1945 után államosított csarnokot és lakóépületet 1986-87-ben újították föl és építették át (építész tervező: Kovács Sándor/Szövterv), sajnos az ezt megelőző állapotról csak néhány fénykép maradt fönn. Ekkor a csarnokból hipermarket lett: az épületek külső homlokzatait nem érintette az átépítés – csak a légudvarra nézők módosultak kissé –, az eredeti nyílászárók java része megőrződött, miként az acél tartószerkezet és tetőszerkezet szintén.

Az új fémlemez-fedés részlete a mellékhajók sheed-tetőjén

A lakóépület udvarára ekkor pavilonok kerültek, a csarnok két oldalhajóterét galériával, s az azokat összekötő, keresztirányú „híddal” bővítették, a pincét és a földszintet összekapcsolandó: áruszállító liftet építettek a Dob utcai udvari szárnyba – hogy csak a leglényegesebb átalakításokat említsük. Ebben az időben létesült az udvari homlokzat tetőépítménye is, ami a kazánház elhelyezését szolgálta, a földszinten pedig gázfogadó létesült, ezek „tükrözik” az akkori idők elhibázott gondolatát: a csarnoktér teljes kifűtésének (!) igényét.

Kun Zoltán és munkatársai számára a jelen rekonstrukció és átalakítás programjának alapját lényegében az épület értékeinek védelme és a hasznosítás határozta meg: a csarnok földszintjének közel ezer négyzetméterén (plusz értelemszerűen az angolaknák révén bevilágított, átszellőztetett pince kapcsolódó részén) a Spar élelmiszer-áruház működik majd, a további részeken hagyományos piaci működést kíván megvalósítani az önkormányzat. Ennek építészeti megfogalmazását – örül e sorok szerzője, hogy leírhatja ezt – az építészekre bízták.

Kun Zoltánék alapos dokumentáció és állapotfelmérés után úgy döntöttek, hogy mindent, ami megőrizhető a régmúltból, azt renoválják vagy rekonstruálják, például a ’87-ben épített galériát lebontották ugyan, de korszerű formában újra galéria épült. A renoválás révén eredeti szépségükben láthatóak mostantól a homlokzatok, a tetőzet, a funkciókijelölést követően pedig, mivel a Spart – a Klauzál tér felől nézve – a csarnoktér bal oldalára pozicionálták, lehetőség nyílt arra, hogy a tér egykori vertikális és horizontális jellege, áttekinthetősége, tágassága ismét főszerepet kapjon.

A földszinten és a galérián egységes arculattal 50-150 négyzetméter közötti alapterületű üzlethelyiségeket alakítottak ki, a galéria és földszint közötti kapcsolatot az oldalhajó régi lépcsősorán fölül, a Klauzál felőli belső homlokzati oldalon mozgólépcsőkkel oldották meg. A nagyobb áruberakodás korszerűen a pincéből történik: a Klauzál tér felől kisteherautóval juthatnak be az árusok a pinceszintre, innen liftrendszerrel lehet feljuttatni a földszintre, galériára az árut – de szociális részeket is építettek lent. Szólnunk kell a csarnoktérből megközelíthető bérházudvar átalakításáról is, mivel a komplexum fennállása óta bizonyára először sikerült megnyugtató kialakítást létrehozni az udvaron.

A csatlakozó bérház fedett udvara

Hosszú volt ez a tervezési szakasz, mert az építészeknek olyan, az udvartér és a lakószintek integritását megőrző, egyúttal viszont a privátot a közösségitől elhatároló „választ” kellett adniuk, ami ráadásul jól működő és a ház eredeti szerkezeteit sem bontja meg. A Kun Zoltánék végül üvegtetős udvarlefedéssel terveztek, de olyan homogén hatású struktúrával, aminek a fémszerkezete nem „ér hozzá” az udvari homlokzatokhoz, a központi, vertikális alátámasztásait pedig úgy rajzolták meg, hogy a tartószerkezetek felső végpontjain egyúttal a természetes szellőzés is megoldott.

A csarnoképület és a kapcsolódó lakóházudvar jelen építészeti megfogalmazása olyan, az élelmiszerárusításon túli közösségi programok megrendezésére kínál lehetőséget a kerület vezetésének, amivel (ha már az önkormányzat az értékmegőrzés és korszerűsítés mellett tette le a voksát a Klauzál csarnok projekt végrehajtásával) úgy gondoljuk, kötelezően ajánlott élniük.

Tervezés éve: 2013
Megvalósítás éve: 2015
Volumen: kb. 7000 m2

Vezető építész tervező: Kun Zoltán (Kunyhó Építésziroda Kft.)
Építész tervezők: Hamar Éva, Balázs Ildikó


Rajzok a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagykőrös piaca, ahol pulzál az élet

Nagykőrös piaca, ahol pulzál az élet

Új piaccsarnok épült az alföldi mezővárosban.

Bérlakások mentették meg az USA első vásárcsarnokát

Bérlakások mentették meg az USA első vásárcsarnokát

Az 1828-as műemléképület sosem működött jól piacként, és többször is kis híján lerombolták. 

Kihagyhatatlan piacok Ázsiában

Kihagyhatatlan piacok Ázsiában

Az éjszakaitól az úszóig, az antiktól a virágig - itt az Emirates nagy piac körképe.

Hirdetés