Építész és tájépítész hallgatók számára.

Építész és tájépítész hallgatók számára írnának ki ötletpályázatot a Magyar Izraelita Kézmű- és Földműves Egylet (MIKÉFE) volt telephelyének hasznosítására – nyilatkozta Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Mazsihisz honlapjának. Bardóczi szerint fontos volna bemutatni egyrészt ennek az egyesületnek a történetét, másrészt a zsidó kertészeti kultúrának a mai innovációit.

Bardóczi Sándor (középen) a MÉSZ egyik előadásán

Az 1842-ben alapított és 1949-ben megszűntetett Magyar Izraelita Kézmű- és Földműves Egylet (MIKÉFE) intézményének Budapest X. kerületében még állnak a maradványai – írja a lap. Az egykori zsidó kertészeti telep területe a Főkert gondozásában van, és ha minden jól megy, a közeljövőben nem romok fogadják majd az idelátogatókat, hanem egy átalakított, felújított telephely, ahol méltó emléket állítanak a magyar agrártörténet szempontjából egyedülálló jelentőségű zsidó kertészetnek.

A Mazsihisz már tett lépéseket az ügyben, amiben partner a főváros is: Bardóczi Sándor,  Budapest főtájépítésze szintén fontosnak tartja a rehabilitációt.

„Voltunk kint a romoknál közösen helyszínelni idén februárban, majd ebben a témában a Budapest Brand munkatársaival ültünk le egy megbeszélésre, amelyen a Mazsihisztől részt vett Nagy Ákos. Ezen a megbeszélésen körvonalazódott egy pályázat kiírása építész és tájépítész hallgatók számára azzal a céllal, hogy ötletek születhessenek az egész Keresztúri úti telephely rendbetételére – mondta a lapnak a főtájépítész arról, hogy hol tart az ügy. – Ezen belül lehetne kitalálni, hogy miképpen volna lehetőség a MIKÉFE egykori üvegházainak hasznosítására, hiszen nagyon fontos volna itt bemutatni egyrészt ennek az egyesületnek a történetét, másrészt a zsidó kertészeti kultúrának a mai innovációit.”

Jelenleg a pályázat kiírásához szükséges légifelvételek és geodéziai dokumentumok beszerzése zajlik. Gondolkoznak izraeli források és szakemberek bevonásán is, miután Izrael állam világszerte elismert eredményeket ért el agrárgazdálkodásban. „Nemcsak a zsidó üvegházak megóvásáról van szó, hanem a teljes telephely sorsáról akarunk átfogó képet szerezni, s ezen belül sok érdekes lehetőség fölmerült” – mondta erről Bardóczi.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A méhlegelő nem mézgyár, toklászmentes paradicsom viszont lehet

A méhlegelő nem mézgyár, toklászmentes paradicsom viszont lehet

Kisokos a Vadvirágos Budapest program nyomán felmerült kérdésekről. 

Madárodúkon a Kiscelli Park története

Madárodúkon a Kiscelli Park története

Vadregényes kastélykert címmel új kiállítást járhatunk be a Kiscelli Múzeum melleti erdőben.

Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

Építész és tájépítész hallgatók számára.

Hirdetés