Az FBIS architects és a Garten Studio győztes terve a Tata Szíve tervpályázatra.

Hat pályaművet díjaztak a Tata Szíve című országos, nyílt építészeti tervpályázaton, melynek célja a Magyary Zoltán Művelődési Központ újragondolása, valamint a volt rendelőintézet és az épületek körül elhelyezkedő tér átalakítása volt. A győztes az FBIS architects és a Garten Studio közös pályázata lett, amelyet az iroda leírásával mutatunk be.

Építészeti koncepció

Helyiek ezer szálon kötődnek a Magyari Zoltán Művelődési Központhoz, így nem volt kérdés, hogy az építészeti karakter megőrzése a koncepciónk fontos eleme lesz. Az ikonikus tetőformán túl apróbb részletekben is visszaköszön a központ gazdag múltja. Igyekeztünk minél többet megőrizni a 60-as 70-es évek építészetéből, biztosítva a folytonosságot a városi életben. A múltban lendületet véve rohanunk a mába, az épület tömegét a földszinten bővítjük, a színháztér feletti teret pedig a próbatermek lakták be, a várra néző kivételes helyzetű terasszal.

A volt rendelőintézet tartószerkezetét megtartottuk. Új térfalat hoztunk létre a fő megközelítési útvonal mellett a tömeget kis léptékben, a tér fő tengelye felé bővítve.

A szükséges felújításhoz kapcsolódóan új burkolatokat kaptak az épületek. A házak arculatával úgy idomultunk a vár és a környező óváros történeti építészetéhez, hogy közben a kortárs frissességét hozzuk a megújuló térre. A két épület tömege más-más karakterű, azonban az anyagok kiválasztásával a térrel egységes koncepciójú együttest alkotnak.

Mindkét épületen megjelenik a történelmi építészettől sem idegen kerámia, de már modern szerelt kivitelben és a 21. század megkerülhetetlen anyaga a látszóbeton két különböző színben.

Kapcsolódás a városi szövethez

A Tata városmagjában található tér az egykori Tata és Tóváros települések új közös főtereként, a két településrész összetartozásának szimbólumaként, egyszersmind Tata várának méltó előtereként születik újjá. E szerepkör mellett meghatározó az a funkció, melyet a két épület felújítása révén nyer a jelenleg hangsúlyosan közlekedési kiszolgáló szerepet betöltő terület.  

A megújuló épületekben helyet kapó kulturális intézmények, turisztikai, gasztronómiai szolgáltatások a térre kitelepülve megteremtik a funkcionális egységet a vár, a tér és a két épület között.

A közösségi térnek azonban olyan nagyszabású rendezvényeknek is helyet kell adnia, melyek függetlenek a két épület által befogadott állandó szolgáltatásoktól. Kulturális központtá kell válnia, mely egyben egy élénk turisztikai érdeklődésre számot tartó város központja is. Mindezek mellett egyúttal minőségi, fenntartható, a kor esztétikai és ökológiai kihívásainak a városi környezet terheléseinek is megfelelő zöldfelületekkel is kell rendelkeznie. E gondolatok azok, melyeket jelen terv a térszervezés eszközeivel a lehető legnagyobb mértékben érvényesíteni kíván.

Gyalogos- és kerékpárosforgalmi funkciók, akadálymentesítés

A tér újra szervezése a mai gépjármű forgalomnak alárendelt szereppel szemben a területet egyértelműen a gyalogos forgalomnak, a gépjármű forgalomtól minél inkább mentesített térhasználatnak adná át.

A tér struktúrájának kialakítása során az egyik legfontosabb szervező elem a vár-kapu irányából a Művelődési Ház, valamint az Egészségház között húzódó tengely (a Váralja utca Május 1. út felé vezető szakasza). Ennek hangsúlyossá tételével, az irány egyértelmű kijelölésével kívánjuk hangsúlyozni a vár domináns szerepét, egyszersmind hangsúlyos előteret adni a Művelődési Ház bejáratának. A tengely buszpályaudvar felöli vége a gyógyszertár épületének előterében egyszerre testesíti meg a tér kapuját, és szolgál optikai lezárásként is a tér irányából az itt kialakított zöldfelület révén. A másik fontos irányultság a Váralja utca várárok menti szakasza, mely irányával szimbolikusan is reprezentálja Tata és Tóváros kapcsolatát.

Térszervezés, kapcsolódás a történeti és az újkori városrészekhez

A két gyalogos közlekedési tengely és az egykori Egészségház épülettömbje által közrefogott területet méretei alkalmassá akár nagyobb rendezvény befogadására is. A nagyméretű színpad és az akár 4000 fő számára elegendő helyet biztosító nézőtér nagy teret igényel. E térnek üresen, rendezvények közti időszakokban is „befogadható méretűnek”, jó arányokkal bírónak, azaz kellemes tartózkodási térnek kell lennie.

Ennek érdekében részint igyekeztünk kihasználni a tervezési terület terepszinti adottságait, és magassági értelemben megmozgatni az egyes térrészeket, másrészt olyan tér-elemekkel vizuális határokat képezni, melyek ténylegesen nem osztják a teret, de diffúz módon érzékeltetik egy-egy funkció kiterjedését.

Ilyenek a raszter-szerűen telepített facsoportok, a burkolatarchitektúra méretrendje, anyag- és rakásmód-béli különbségei. A burkolattal kombinált vízarchitektúra – mely a tatai vár burkolati mintaként történő alaprajzi leképezésével, és az e köré csoportosuló párafúvókákkal idézi meg a vár és tó kapcsolatát – működés közben a maga aurájával egy kisebb egységet képez a nagyobb rendezvénytéren belül, míg üzemen kívüli állapotban lehetővé teszi a burkolt felület ideiglenes berendezését. Nyári üzemeltetése hozzájárul a tér temperálásához.

A volt Egészségház megújuló épületében létesülő gasztronómiai szolgáltatások az épület mentén húzódó, a várra néző, zöldfelületekkel tarkított térsávban kapnak kitelepülési lehetőséget. Ugyanezen épület északkeleti traktusának alagsori szintjén kialakított foglalkoztató a vár felé teátrum-szerűen kialakított udvarral kapcsolódik a térhez.

Projekt
Név: „Tata Szíve” építészeti tervpályázat
Helyszín: Tata
Tervezés éve: 2021

Stáblista
Építésziroda: FBIS architects
Vezető tervező: Fernezelyi Gergely DLA
Építész munkatárs: Grósz Kitti, Léstyán Bence, Maria Paula Velasquez Garzon, Miskolczi Lilla, Perjési Lilla, Szendrői Júlia, Tóth Ádám
Tájépítészet, Garten Studio Kft., Vastagh Gabriella, Steffler István, Szentesné Dandé Eszter, Füssy Gyula 

A nagyobb méretű képekért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Közel 50 különleges játékelem várja ősztől a gyerekeket Európa egyik komplexebb játszóparkjában.

„Ami fellelhető volt, azt igyekeztünk hitelesen helyreállítani”

„Ami fellelhető volt, azt igyekeztünk hitelesen helyreállítani”

Az Orczy-kert rekonstrukciójáról beszélgettünk Szloszjár György tájépítésszel.

Jön a Piranesi-díj!

Jön a Piranesi-díj!

Ez az öt magyar projekt szerepel a Nemzetközi Piranesi Építészeti Kiállításon.

Hirdetés