Tíz ország több mint 280 makettjét lehet megtekinteni az őszi makettfesztiválon, mutatjuk a részleteket.

2008 óta rendezi meg a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a Nemzetközi Építészeti Makettfesztivált. Idén, 7. alkalommal a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ társszervezésében, az intézmény leendő új otthonának helyszínén valósul meg az esemény.

A fesztivál idei mottója: „learning by doing.” A tapasztalati tanulásra pedagógiai értelemben arra utal: a tudás a legjobban a saját gyakorlaton keresztül sajátítható el. Ebbe az értelmezésbe kapaszkodva a 7. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál azt kutatja, miként segíti a modell az építészeti gondolat megragadását, kifejezését és átadását, magyarán: miért makettezünk?

Virág Csaba (LAKÓTERV): A Magyar Televízó székháza a budapesti Flórián téren. Makett, 1980 körül. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményében

A fesztivál közel háromszáz makettet mutat be hazai és nemzetközi építészirodáktól, oktatási intézményekből és gyűjteményekből. A kiállításon amatőr makettek, színházi modellek, gyerekek által készített modellek és persze építészektől származó kísérleti, munkaközi makettek sora mutatja be, mire is jó a makettkészítés. A fesztivál programját tárlatvezetések és workshopok egészítik ki.

A kiállítás kurátora Kovács Dániel művészettörténész (MÉM MDK), a kurátori csapat tagjai Soós Tamás építész és Szij Barbara művészettörténész, a KÉK munkatársa. A maketteket az alkotók ismertetése kíséri magyar és angol nyelven. A kurátor felkérésére három külsős szakértő is bekapcsolódott a kiállítás megvalósításába: a Malajziából származó, a londoni Architecture Associationnél diplomázott Pei Yong, a kubai születésű, Milánóban diplomázott Adrian Labaut, valamint a BME Lakóépülettervezési Tanszékének építész oktatója, Weiszkopf András az általuk választott makettekhez fűzött megjegyzéseikben osztják meg tapasztalataikat a látogatókkal.

Molnár Szilveszter: A Szrogh György tervei alapján épült Budapest Szálló amatőr makettje, 1968 körül. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményében

A fesztivál hivatalos megnyitója szeptember 26-án, 18:00-kor lesz, helyszíne a hetedik kerületi Walter Rózsi-villa Műhelytér. A kiállítás október 27-éig regisztrációs jeggyel ingyenesen látogatható. További információk az esemény Facebook-oldalán.

Kapcsolódó programok:

  • 2024. szeptember 26. (csütörtök) 18:00 Nyilvános megnyitó
  • 2024. szeptember 29. (vasárnap) 16:00 Tárlatvezetés Kovács Dániel kurátorral
  • 2024. október 6. (vasárnap) 16:00 Tárlatvezetés Kovács Dániel kurátorral
  • 2024. október 17. (csütörtök) 16:00 Szubjektív tárlatvezetés Weiszkopf Andrással
  • 2024. október 24. (csütörtök) 10:00 Mama, nézd! Tárlatvezetés kismamáknak, kispapáknak, kisbabáknak
  • 2024. október 26. (szombat) 14:00–18:00 Finisszázs
  • 2024. október 26. (szombat) 20:20 Pecha Kucha Night Budapest x Makettfesztivál

További képek a cikk végén található galériában!

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Akik csúcsra járatják a makettkészítést!

Akik csúcsra járatják a makettkészítést!

A Modelart Presentation maroknyi csapata Sopronból hódítja meg a világot – ha makettről van szó, náluk nincs lehetetlen. Interjú!

Legótelep

Legótelep

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

Makettkiállítás 2.0 a Virág Benedek Házban.

Hirdetés