Sci-fibe illő jégtorony

Bemutatták a Zaha Hadid Architects rendereit a szaúd-arábiai Neomban található, Trojena síparadicsom számára tervezett felhőkarcolóról. A kilátóteraszokat és éttermeket is magában foglaló 330 méter magas torony látványtervei kristályszerű szerkezetet mutatnak, amely számos, a csúcs felé keskenyedő oszlopból áll.

„Ez az elegáns és monumentális torony egyesíti majd a csúcskategóriás kiskereskedelmet, az étkezést és a felhők feletti élet álomszerű élményét. Az ikonikus magasház gazdag platformot biztosít majd az úttörő és a technológia által inspirált művészeti tartalmak számára is” – mondta el a fejlesztő. 


A felhőkarcoló a Trojena terv részét képezi, amelyet a német LAVA építésziroda tervez. Az épület a síparadicsommal szemben lévő hegyen fog állni, és egy drótkötélpálya köti majd össze a tó mentén lévő szállodasorozattal. A fejlesztésben a holland UNStudio és Mecanoo, az amerikai Aedas és az ausztrál Bureau Proberts stúdió által tervezett épületek is helyet kapnak. Trojena a tervek szerint teljesen elkészül, mielőtt a régió 2029-ben megrendezi az Ázsiai Téli Játékokat.

A Szaúd-Arábia északnyugati részén fejlesztés alatt álló Neom-projekt a világ egyik legnagyobb és legvitatottabb projektje, amely magában foglalja a 170 kilométer hosszú, The Line nevű várost is.
 


Forrás: Dezeen

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A legzöldebb stadion a római kori arénák óta

A legzöldebb stadion a római kori arénák óta

Megkapta az engedélyt Zaha Hadid fa stadionja.

Vége a Zaha Hadid hagyatéka miatti, mérgező vitákkal teli pereskedésnek

Vége a Zaha Hadid hagyatéka miatti, mérgező vitákkal teli pereskedésnek

A bírósági döntés értelmében Patrik Schumachernek nincs vétójoga az építészeti stúdió pénzügyi döntéseiben. 

A hongkongi orchideafa ihlette meg a Zaha Hadid Architects-t

A hongkongi orchideafa ihlette meg a Zaha Hadid Architects-t

A világ legdrágább építési helyszínére tervezett felhőkarcolót a ZHA.

Hirdetés