Hirdetés

Igaz, csak online lehet majd megnézni azokat.

A héten határozatlan időre bezárt a FUGA. Nagy Bálint és csapata abban bízott, hogy csökkentett nyitvatartással működhetnek a veszélyhelyzet ellenére is, a gyakorlatban egy harmadik verzió valósult meg.

„Két új kiállításunk: a RAS 30 – 30 éves a Regionális Alternatív Stúdió és Marko Mäetamm: Hmmm… what should I write…? című bemutatóját felépítjük, és online felületeinken képek, videók formájában megtekinthetővé tesszük a következő hetekben” – írta közleményben a FUGA.

A Nemzeti Kulturális Alap a fennálló helyzetre rugalmasan reagálva lehetővé tette, hogy indokolt esetben a nyilvánosság kizárásával megvalósuló programokat is teljesítettnek tekintsék, illetve a határidők módosítása is elérhető opció, „ebben a szellemben dolgozunk a folytatáson”.

A FUGA folyamatosan egyeztet a várható akadályoztatott időszakban esedékes további kiállítások alkotóival, szervezőivel, a fejleményekről pedig időben tájékoztatja majd a nagyközönséget. Addig is javasolják – miként mi is – az online csatornáik figyelemmel kísérését.

Facebook.com/fuga.bek

Instagram.com/fuga_budapest




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Test & Lélek metafizikája

Test & Lélek metafizikája

Kortárs képzőművészek a KÉPEZŐ-ben

Társasház felújítás energiahatékonyan?

Társasház felújítás energiahatékonyan?

Hiánypótló gyakorlati kézikönyvet adott ki a HuGBC

Antik boltból galéria – Percz János kiállítás

Antik boltból galéria – Percz János kiállítás

Az Amikor Galéria a Határátlépés – Kiállítás Percz János (1920-2000), a magyar Giacometti életművéből című tárlattal debütál

Hirdetés