Tíz éve nyitotta meg kapuit a Pannonhalmi Apátsági Major látogatóközpont. Akkoriban számos fejlesztés zajlott a térségben, ezzel a kortárs magyar építészet egyik legmeghatározóbb helyszínévé téve Pannonhalmát. Cikkünket a 115-ös, 2014/7-es lapszámból közöljük.
A Szent Márton-hegy nyugati lejtőjének elfeledett gazdasági épülete idén visszakapcsolódott a település vérkeringésébe. Kitartó munka árán megmenekült a pusztulástól, hogy a bencés rend elképzeléseivel összhangban, az apátság új látogatóközpontja és regionális múzeuma legyen.
A bencés főapátság egykori gazdasági épületének helyzetét Pannonhalma (ezelőtt Győrszentmárton) két utcája és piactere határozza meg. A Váralja és Mátyás király utca által határolt négyudvaros major 1734 és 1757 között épült Sajghó Benedek főapát megbízására. A hiányosan dokumentált épület állapotáról csak 1786-ban készült összeírás a rend kolostorait négy évvel korábban feloszlató II. József népszámlálása idején. Az első részletes alaprajzi felméréseket Tóth Mihály, a „Szent Mártoni Uradalom Rendes Mérnöke” készítette 1874-es, majd 1884-es dátumozással.
A korabeli major két udvarát istállók, kocsiszínek és műhelyek vették körül, míg az utcafronton lakószobák sorakoztak. A 20. század elején történt átépítések a borászat fellendüléséhez köthetők, amely a második világháborút követő államosítás után is az együttes fő funkciója maradt (Pannonhalmi TSZ). Az összesen 400 méter hosszú borospincéhez csatlakozó középső épületrészt jelentős mértékben iparosították az 1970-es években. Az udvarra 12 méter magas technológiai épület, az istállók és kocsiszínek helyére méretes vasbeton tartályok épültek.
A lehasznált major a rendszerváltás után visszakerült az apátság birtokába, de évekig kihasználatlan maradt. Mivel a Pannonhalmi Borház (2003) idő közben a Szent Márton-hegy keleti lejtőit foglalta el, a nyugati fekvésű telek termelői felhasználása kétségessé vált. Elkerülhetetlen volt a funkcióváltás, ezért a major területét turisztikai célokra tervezték át. Az ötlet részben már adott volt, hiszen a bizonytalan időszakban étterem is működött itt, de az elmúlt évtized nagyszabású építkezései új kontextust írtak a major köré. A Győr és Veszprém felől érkező látogatók elegáns pihenőhelye nyílt meg itt – hirdeti a kávéház bejárata feletti „Pausa” felirat.
A kompozíció elválaszthatatlan a környező utcáktól, a hegynek szaladó ösvénytől és a szemközti pajtától, amely mintha a major perspektivikus folytatása lenne. A Mons Sacer magaslatáról nézve feltűnő az együttes összhangja a piactérrel, a szomszédos dombbal és plébániával, megfordítva pedig a ház északi, hegy felől nyitott udvara foglalja keretbe az apátság látványát. A fennkölt képet a nyitott udvar szabadtéri teraszokkal bővített kávézója és rendezvényterme élvezi leginkább, de jó bevezetése a második, zárt udvar körül berendezett helytörténeti tárlatnak, az állandó gyűjteménynek és időszaki kiállításoknak is. Az első magyar Regionális Kiállítótér (Landesausstellung) a Benedek-rendi archívum eddig elzártan pihenő értékeinek, többek között Franz Anton Maulbertsch barokk festményeinek adott nyilvánosságot. Szürkére festett térsora jól kiemeli a tárgyakat, nem cikáznak rajtuk zavaró tükröződések, és a szobák léptéke is a bemutatott műkincshez igazodik: nincs zsúfoltság, nem nehéz összpontosítani.
A tervezők építészeti magatartása a műemlék múltjához és mai jelentőségéhez mért. Az elhasznált szerkezetek szükséges cseréje mellett elsődleges szempont volt, hogy a ház – mértani kereteit megtartva – homlokzat- és padlóburkolatával egyaránt homogén építészeti arculatot öltsön. Az utóbbi kihívást jelentett a meredeken emelkedő Váralja utcai szárnynál, ahol a rendezvényterem, konyha és kávézó szinteltolásai, valamint a boltozott terek közti határok felszámolása miatt új teherelosztási sémát kellett alkalmazni. A rendeltetés megváltozása látványosan kihatott a külső és belső homlokzatokra. A befalazott árkádok és az eredeti pallótokos ablakok helyébe szerkezetileg azonos hőszigetelő nyílászárók kerültek, amelyek természetes spontaneitással követik a lejtő vonalát.
Egyedül a szabadéri pincelejárót torlaszoló északkeleti szárnyat bontották el. Az újrafugázott, dongaboltozatos pincében jó hangulatú ipartörténeti kiállítás nyílt.
Tervezés: 2013
Átadás: 2014
Építész tervezők: Czigány Tamás, Papp Róbert, Cseh András (CZITA Építész Iroda Kft.)
Belsőépítészet: Tóth György (CZITA Építész Iroda Kft.)
Építtető: Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
