Több mint félszáz, jónéhány kiemelkedő képzőművészeti alkotás található a májusban 102 éves korában elhunyt kínai-amerikai építész, Ieoh Ming Pei gyűjteményében. Az anyagot a Christie’s elárverezi, ám nem egy klasszikus hagyatéki aukció keretében, hanem a világ több városában szétosztva – írta a Papageno.hu. A gyűjtemény hozzávetőleg 25 millió dollárt ér. 

I. M. Pei 72 évig élt házasságban a feleségével, Eileennel, a hét évtized alatt számos művész barátjuktól kaptak műtárgyakat – festményeket, grafikákat, szobrokat –, illetve ők maguk is vásároltak néhány alkotást. Van olyan mű is a gyűjteményben, a kínai Li Keran Pine (Fenyő) című hagyományos kínai tus-munkája, amelyet alkotója Pei 62. születésnapjára kifejezetten barátjának dedikálva ajándékozott.

Most a Christie’s a teljes hagyaték eladására kapott megbízást az építész lányától, Liane Peitől. A cég döntése értelmében nem egyetlen árverést fognak rendezni az 59 tételből álló anyag értékesítésére, hanem megosztva New Yorkban, Párizsban, illetve Hong Kongban fogják kalapács alá vinni az egyes munkákat, amelyekért a ház előzetesen több mint 25 millió dolláros összebevételt remél.

A gyűjteményben mások mellett olyan művészek alkotásai szerepelnek, mint Barnett Newman, Willem de Kooning, Franz Kline, Jean Dubuffet, Henry Moore, Jacques Lipchitz, illetve a távol-keleti alkotók közül a kínai Csao Vu-csi (Zao Wou-Ki), Chang Dai-Chien (Zhang Daqian), Csi Paj-si (Qi Baishi), vagy a japán–amerikai Isamu Noguchi.

I. M. Pei - Fotó: RIBA

Az árverezőház a teljes anyagot az aukciók előtt kiállításokon fogja bemutatni, szeptemberben Párizsban, októberben Hong Kongban és Los Angelesben, majd végül novemberben New Yorkban.

I. M. Pei többek között olyan épületeiről híres, mint a párizsi Louvre előtti üvegpiramis, a bostoni Kennedy Elnöki Könyvtár vagy a katari Iszlám Művészeti Múzeum

Az építész 18 évesen érkezett az Egyesült Államokba, elvégezte a bostoni műegyetemet, ezután a Harvardon tanult és szerzett diplomát ipari formatervezésből. 1967-ben a coloradói Boulderben épített, a Sziklás-hegységhez illeszkedő légkörkutató intézet megtervezésével robbant be az építészvilágba. 1983-ban Pritzker-díjat kapott, akkor a zsűri így méltatta: I.M. Pei a legszebb belső terekkel és külső formákkal ajándékozta meg ezt a századot. Sokoldalúsága, tudása, és ahogy mindezt a gyakorlatban alkalmazza, megközelíti a költészetet.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Téli aukció a Virág Judit Galériában.

Műtárgyat karácsonyra!

Műtárgyat karácsonyra!

Online karácsonyi Aukció a BÁV-nál.

Kortárs aukció az autizmussal élőkért

Kortárs aukció az autizmussal élőkért

Egyedülálló kulturális kezdeményezést indított az Autistic Art Alapítvány

Hirdetés