Idén több épület ismét látogatható lesz a hívek és a nagyközönség számára.

A 2020-2025 között zajló, állami támogatásból megvalósuló beruházás 18 épületet, mintegy 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabad területet érint. Ilyen mértékű, „város a városban” fejlesztés legutóbb 250 éve, a barokk korban zajlott a veszprémi várnegyedben. A nagyszabású műemlékvédelmi fejlesztés kivitelezése március 8-án lesz egy éve, hogy megkezdődött.

 

Sűrű, munkával teli egy év áll a Veszprémi Érsekség mögött. Február közepéig 245 munkanap alatt, 680 ezer munkaórát dolgoztak a kivitelezők, naponta mintegy 70 tonna anyagot mozgattak meg, és eddig nagyságrendileg 5000 tonna építőanyagot építettek be. Az idén záruló első ütem munkái során megújul valamennyi, felújításban érintett épület homlokzata, jelenleg a készültség közel 70 százalékos. Február közepéig több mint 244 darab ablakot cseréltek újra (összesen 897 darab ablak újul meg). A beruházáson 550 személy dolgozik, ebből közel 450 fő az építőipari munkában vesz részt.
 


Részletes, több szakmai területet érintő feltárással, kutatással kezdődött a 2020-2025 között zajló fejlesztés és műemlékvédelmi munka, amely egyszerre hitéleti, turisztikai és jelentős munkahelyteremtő beruházás. Hozzájárul a helyi közösség megerősödéséhez, Veszprém regionális szerepének és nemzetközi ismertségének megerősödéséhez. A megújítás teljes folyamatát áthatja a Veszprémi Főegyházmegye mottója, amely a várnegyedben található Gizella Kápolna kőtábláján olvasható: Őseink hite a jövő reménye.

A beruházás előkészítő fázisát egy évvel ezelőtt a kivitelezés váltotta fel, azonban a projekt sajátossága, hogy az előkészítés, kutatás, tervezés, kivitelezés párhuzamosan zajlott/zajlik, az egyes tervelemek, dokumentációk egymásra hatnak. A fejlesztés keretében ez idáig mintegy 100 kutatói dokumentáció készült. Az átfogó adatrögzítésnek kiemelt fontossága van, hiszen korábban hiányos dokumentumok álltak rendelkezésre a várnegyed épületei és korokon átívelő történetük, átalakításuk kapcsán. Most ezen a téren is sikerült igen komoly szakmai munkát elvégezni.
 


A veszprémi várnegyed megújítása a Magyar Állam támogatásával valósul meg. A beruházás 18 műemléki épületet, 35 ezer négyzetméter épített és mintegy 10 ezer négyzetméter szabad területet érint. A projekt teljes befejezése 2025. A várnegyed lokációja és a beruházás összetettsége különösen komplex megoldásokat igényel a kivitelezők részéről. Így például az itt dolgozó személyzet bejutását a várba egy egyedülállóan nagyméretű térállványrendszer segíti.
 


A beruházás felelőse a Veszprémi Érsekséghez tartozó Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság. A Veszprémi Érsekség a Főegyházmegyei Gyűjteménnyel együttműködve különleges programot szervez 2023-ban. A májustól látogatható Work in Progress 2023 kiállítássorozat különleges betekintést ad a veszprémi várnegyed megújításába és a műemlékvédelmi munkáiba. Az ide látogatók úgy láthatják a várnegyed megnyíló épületeit és korábban elzárt kertjeit, ahogy máskor nem: munka közben.

Látogathatóak lesznek 2023 májusától az Érseki Palota egyes részei, valamint megnyitja kapuit a Körmendy Ház és a Biró-Giczey Ház. A látogatók interaktív kiállítás és vezetett túrák keretében bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé. Megtudhatják, hogyan zajlanak a kutatások, restaurálások, az építészeti tervezés. Az idei év további eseménye a várban, hogy a húsvéti feltámadási szentmisét a megújult Szent Mihály Főszékesegyházban tartják meg.

 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nemzeti zarándokhellyé válna a Széchenyi-kastély

Nemzeti zarándokhellyé válna a Széchenyi-kastély

Lerakták a nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztéseinek alapkövét.

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

A reneszánsz kastély a környék egyedülálló turisztikai attrakciójává válhat.

Már februárban elkezdődhet a Lánchíd felújítása 

Már februárban elkezdődhet a Lánchíd felújítása 

Az A-Híd Zrt. végezheti el a felújítási munkálatokat, amelyek 2023 őszére fejeződhetnek be, és 18,8 milliárdba kerülhetnek. 

Hirdetés