Elérhető a kutatási eredményeket bemutató dokumentáció.

A Bartók Béla út és környékének fejlesztésével Újbuda Önkormányzata 2005 óta foglalkozik. Ennek egyik eredménye az Újbuda Kulturális Városközpont (KVK) fejlesztési koncepciója, mely 2015 óta az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) része. A KVK program célja egy kulturális főutca létrehozása Újbuda belvárosában, amely nemcsak a kerületrész bővülő funkcióira, de az arculatára is hatással van.

Jól érzékelhető az itt élő-, tanuló vagy dolgozók számára, hogy egy új városrész alakult ki a Bartók Béla út belvárosi szakasza körül. Újbuda Önkormányzatának megbízásából végzett kutatásunk ezen kerületrész használatára és funkciójára fókuszál, az organikusan épülő arculat felmérésére, amely ezáltal tudatosítható és szakmailag formálható, valamint a közterületek állapotára és megítélésére fókuszál – írja a koncepciótervezést szakmai partnereként segítő Kortárs Építészeti Központ.

Kulturális és kreatívipari vállalkozások Szentimrevárosban és Lágymányoson’ felmérés területi lehatárolása, 2019. Kulturális és kreatívipari vállalkozások Szentimrevárosban és Lágymányoson’ felmérés területi lehatárolása, 2019.

A kutatás során kvalitatív és kvantitatív módszereket alkalmaztak, amely alapján készült egy helyzetfeltáró és javaslatokat tartalmazó kutatási összefoglaló. A kutatás során, a témakörök mentén négy hipotézist vizsgáltak:

  • Új negyed születik: A Kulturális Városközpont fizikailag is értelmezhető, meghatározható a határa.
  • Működik Újbuda belvárosa, mint gyalogos – 15 perces – városrész.
  • Kulturális negyedként tartják számon a kerületet használók.
  • Élhető városnegyed alakult ki, a kulturális szolgáltatások és gyalogosbarát fejlesztéseknek köszönhetően.

Az online kutatási eredményeket felhasználva öt fókuszcsoportos interjún is felvetették a hipotéziseket, amelyek azonos eredményt adtak a kutatási eredményekből kiolvasható következtetésekkel.

A helyzetelemzésben külön foglalkoztak a szolgáltatókkal, a köztérhasználattal és a városrész arculatával

Javaslatok

A javaslatok közt szerepel a terület továbbfejlesztése egységes koncepció (arculat, kommunikáció) mentén, akár egy többütemű fejlesztési koncepcióval. Megfontolásra javasolják a 15 perces (gyalogos)város koncepcióját, egy egységes kommunikációs platform létrehozását, a gyalogosbarát, zöld terület potenciáljának jobb kiaknázását és az egyetemekkel való szorosabb együttműködést.

Szolgáltatások terén javasolják egy vegyes szolgáltatásmix kialakítását a Bartókra merőleges kis utcákon is.

Az akcióterületek köztereinél javasolják a megfelelő hulladékkezelést, a zöld területek használatának támogatását, az egyetemek kertjeinek intenzívebb, újszerű együttműködésen alapuló megnyitását, a mikromobilitást segítő útvonalak fejlesztését, ideiglenes használatok bevezetését és a negyed szélén P+R parkolók kialakítását. 

A teljes tanulmány letölthető itt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

Az újbudai Elite Park első üteme.

ARC kiállítás sok oltással

ARC kiállítás sok oltással

Politika, bezártság, keserűség a 21. „közérzeti kiállításon”, a Bikás parkban.

Utcabál a nagyvárosban

Utcabál a nagyvárosban

A Ménesi Kulturális Utcabálra a város egészen más szegleteiből is megéri ellátogatni.

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

Az újbudai Elite Park első üteme.

ARC kiállítás sok oltással

ARC kiállítás sok oltással

Politika, bezártság, keserűség a 21. „közérzeti kiállításon”, a Bikás parkban.

Utcabál a nagyvárosban

Utcabál a nagyvárosban

A Ménesi Kulturális Utcabálra a város egészen más szegleteiből is megéri ellátogatni.

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

A világ színes – miért ne lehetnének az épületeink is azok?

Az újbudai Elite Park első üteme.

ARC kiállítás sok oltással

ARC kiállítás sok oltással

Politika, bezártság, keserűség a 21. „közérzeti kiállításon”, a Bikás parkban.

Utcabál a nagyvárosban

Utcabál a nagyvárosban

A Ménesi Kulturális Utcabálra a város egészen más szegleteiből is megéri ellátogatni.

Hirdetés
2025/42025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1