A Planning and Building Methods című kiállítás anyagából azonos címen egy könyv is megjelenik, amelyet 2021. szeptember 10-én, Prágában mutatnak be az alkotók. 

Az AU Műhely csapatának Planning and Building Methods címmel nyílt kiállítása július 21-én a prágai VI PER galériában, amely anyagából – azonos címen – egy könyvet is megjelentetnek. A kötet bemutatója szeptember 10-én lesz a galériatérben.

A Prágában megrendezett tárlat alapvetően az AU Műhely tervezési módjával foglalkozik – a tervezés és az építési folyamat sok helyen egybefolyik, illetve sokszor ők maguk is dolgoznak az építkezéseken, maguk kivitelezik a bútoraikat, tárgyaikat. A VI PER galéria falain a most épülő és már elkészült házakról szabadkézi rajzok, illetve digitális tervek találhatóak, amik nem tartalmaznak rétegrendet, anyagmegjelölést.

A kiállítás a budapesti építésziroda tervezési kísérleteit is próbálja bemutatni, azt, hogy miként lehet rajzból, skiccből, illetve nem hagyományos, digitális tervből építeni. Mindemellett egy másik teremben három videós interjú nézhető meg, amelyekben Zsoldos Anna a magyar építőiparban dolgozó mestereket kérdezi az építészethez, a szakmájukhoz fűződő viszonyukról.

A Planning and Building Methods anyagából azonos címen egy könyv is megjelenik, amelyet 2021. szeptember 10-én mutatnak be az alkotók. A galériatérben székek, egy viaszasztal viaszmakettekkel és egy könyvespolc lesz majd található, ahol a polcok üresek maradnak a könyvbemutatóig, amikor is szépen megtelnek majd új könyvekkel.

A kiállítás szeptember 11-ig tekinthető meg a prágai VI PER galériában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Űrhajóval a menyországba

Űrhajóval a menyországba

Bejártuk az Ildikó téri református templomot

Kápolna a pusztában és megújult városháza - 2018 épületekben

Kápolna a pusztában és megújult városháza - 2018 épületekben

Összegyűjtöttünk tíz, számunkra fontos épületet az idei évből.

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Idén kilenc magyar épület is pályázik a Mies van der Rohe díjra. 

Hirdetés