Mészkő burkolata újdonságként hatott megépültekor a városban

Kedves László Könyvműhelye gondozásában tavaly megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című hiánypótló sétakönyv 2023-ban az OCTOGON online-ra költözik: minden hónapban egy, a szerző, Hartmann Gergely és a kiadó-szerkesztő Kedves László által kiemelt salgótarjáni épületet mutatunk be – Gulyás Attila nagyszerű fotóival – egy precízen kigondolt ritmus mentén. Ezúttal íme a városi pártbizottság egykori székháza.

 

A Városi Pártbizottság épülete a megyei pártszékház mellett épült fel 1985-re. A városi KISZ-bizottságnak és a Kossuth Kiadó helyi részlegének is helyet adott. Az Alkotmány út felé néző része inkább hasonlít lakóépületre, míg a Május 1. útra néző főhomlokzata meglepően monumentális hatást kelt. Mészkő burkolata újdonságként hatott megépültekor a városban.
 


Sajátos megoldás, hogy a főbejárat nem az utcaszintről, hanem pár méterrel feljebb nyílik, amelyhez két, meglehetősen prózai kialakítású fémszerkezetű lépcsőn juthatunk el. Érdekes viszont az épület alaprajzi elrendezése: egy felülről világított központi átrium köré szerveződnek az irodák és egyéb funkciók.

Az épület átadása után néhány évvel el is vesztette funkcióját, máig nem sikerült megnyugtató módon hasznosítani. Külön kiemelendő, hogy azon kevés, jelentős salgótarjáni középületek közé tartozik, amelynek terveit a helyi tervezővállalat, a Nógrádterv készítette.
 

A városi pártbizottság egykori székháza – Salgótarján, Május 1. út 54.
Tervező: Vezér Csaba (Nógrádterv)
Épült: 1985

 

Kedves László Könyvműhelye újabb kötettel jelentkezett. A Salgótarján modern építészetét bemutató kötet hiánypótló kuriózum, Hartmann Gergely írásai és Gulyás Attila fotói méltó mementót állítanak a különleges huszadik századi építészeti skanzennek, amely többé-kevésbé máig funkcionál. Hogy mennyire, arról a sétakönyvvel a zsebében bárki meggyőződhet, és érdemes is útra kelni.

Korábbi cikkünk erre a linkre kattintva olvasható.

Tiszta Amerika


Kedves László Könyvműhelye gondozásában megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című kötet többek között az ISBN könyv+galériában is megvásárolható erre a linkre kattintva

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Pompeji leletek járják Európát az Arterior Komplex Kft. közreműködésével

Pompeji leletek járják Európát az Arterior Komplex Kft. közreműködésével

Többtonnás szobrok a nyolcméternyi hamuréteg alól!

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

Két ZDA-féle épületet is díjazott a zsűri az idén.

Az épített zsidó örökség újragondolása

Az épített zsidó örökség újragondolása

Az OR-ZSE pályázata egyetemi hallgatók számára.

Hirdetés