A Közvágóhíd és a Nádorkert után megindul a Déli Körvasút harmadik új megállójának építészeti tervezése is.

A népligeti vasútállomás az egyik legfontosabb átszállópont lesz a Déli Körvasúton közlekedő elővárosi vonatok utasai számára, akár a dél-budai, akár a kelet-pesti agglomeráció irányából érkeznek, itt lehet ugyanis elérni az M3-as metró Ecseri út állomását. 

A Kormány döntése szerint a Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé vagy a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti irányba, a Népliget zöld tömbje mellett húzódó peronokról a közeli lakótelepek, irodaházak, a 3-as villamos és az épülő új kézilabda-csarnok is megközelíthető lesznek és új bejárat nyílik délről a Népligetbe. Az előzetes terveket a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. három építészirodától (Építész Stúdió, a Bright Field Studios és a Sporaarchitects) is bekérte, ezek közül választották ki a győztes tervet. A döntés értelmében a Főmterv Zrt., mint a vasútvonal ezen szakaszának tervezője irányításával a Paragram Stúdió és a Sporaarchitects építészirodák tervezik meg az új budapesti vasúti megállót.

A most kezdődő építészeti tervezés során igényesen kell megoldani a helyszín adottságaiból következő kihívást és a védett, kényelmes átszállási útvonalat biztosítani a vasút és a metróállomás között az utasoknak. A cél, hogy minél rövidebben, minél kellemesebb körülmények között, egy fedett sétányon tudjanak átszállni vonatról metróra az utasok.

Ezt szolgálja, hogy az M3-as metró felújítása során az Ecseri út állomásnak készül egy új kijárata a belvároshoz közelebbi végén az Üllői úti mentén, és a vasúti megálló elhelyezése is erre keresi a megoldást: a peronok az Üllői úttól északkeletre helyezkednek el, északkeleti végükről közelíthető meg a metróhoz és a 3-as villamoshoz vezető sétány, és itt lesz a helyi buszok megállója is. Ez a kapcsolat kiszolgálja a Bihari utcai és a József Attila lakótelepeket is. A sétány folytatása a vasút túloldalán egyben a Népliget új, déli kapuja is lesz. Ugyanakkor a peronok másik, délnyugati végén is lesz lejárat, erre lehet eljutni majd az új, sportcsarnokba és a Népliget melletti buszpályaudvarhoz.

A Déli Körvasút bővítése az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése, mely során új átszállási pontokat is létre hoznak, ezzel nemcsak a város és elővárosok közötti, de a Budapesten belüli összeköttetéseket is erősítve. A Közvágóhídnál és Újbudán, a Nádorkertnél létesítendő megállók engedélyezési tervei már elkészültek, a Népliget állomás tervei a most elfogadott építészeti koncepció szerint készülhetnek el 2021 során.

A Déli Körvasút három új megállója városi léptékű, egyedi építészeti karakterű állomásként jelenik majd meg környezetében, időjárás elleni védelemmel, szolgáltatásokkal, akadálymentes megközelítési útvonalakkal és rendezett előterekkel. A budai oldalon, az Infoparknál létesülő Nádorkert megálló a rohamosan fejlődő városrészt szolgálja ki, itt lehet majd átszállni a rakparton meghosszabbítandó budai fonódó villamosra is. A leendő Közvágóhíd megálló a környező irodai és lakózónák kiszolgálásán túl a villamosokkal és a H6-os és H7-es hévekkel, vagyis a távlati M5-ös metróval hoz létre átszállási kapcsolatot.

A vasúti híd rekonstrukciója (Fotó:delikorvasut.hu)

A Déli Körvasút fejlesztése a Déli összekötő vasúti híd átépítésével kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. A régi két felszerkezet helyett három teljesen új épül 425 tonnás acélszerkezeti elemek beemelésével a Dunáról. Az első hídszerkezet már több mint félig elkészült. A vasúti pálya bővítése, a három új megálló, valamint egy Ferencváros állomás kapacitását növelő projekt tervezési fázisnál tart, részben már kivitelezési tender is folyik. A ferencvárosi kapacitásbővítés keretében a délről érkező sínek felett készül egy vasúti híd, hogy a kelet-nyugati elővárosi vonatforgalom külön szintben keresztezze a délről Budára tartó szerelvényeket, elsősorban tehervonatokat.

A továbbtervezésre kiválasztott tervek mellett a másik két iroda pályaművét is hamarosan közzé teszik a www.delikorvasut.hu weboldalon.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hamarosan elkészül a 2022-es kézilabda-Eb népligeti arénája

Hamarosan elkészül a 2022-es kézilabda-Eb népligeti arénája

Befejező stádiumához érkezett Európa egyik legnagyobb kézilabda arénája.

Miért nem zöld? A felújított népligeti metrómegálló

Miért nem zöld? A felújított népligeti metrómegálló

Szonettkoszorú a hármas metró déli állomásainak felújításáról, ötödik rész.

Így alakulhat át a Bartók-Hamzsabégi csomópont

Így alakulhat át a Bartók-Hamzsabégi csomópont

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő első látványtervei még sokat alakulnak majd.  

Hirdetés