Folyamatban egymillió négyzetméternyi magyar fejlesztés.

A Futureal Development Holding Ingatlanforgalmazó Kft. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) köszönhetően történetének első, egyben kiemelkedően eredményes zöldkötvény-kibocsátását hajtotta végre. A vállalat 50 milliárd forint névértéken meghirdetett kötvénycsomagjára 59,92 milliárd forint árfolyamértékű ajánlat érkezett be. A Futureal összességében 55 milliárd forint névértékű kötvényt értékesített, ami az NKP egyik legnagyobb volumenű kibocsátását jelenti. A cégcsoport jelenleg több mint 1 millió négyzetméter bruttó területű hazai fejlesztésen dolgozik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az NKP-ban meghatározott maximális keretösszeget teljes mértékben kihasználva a kötvények mindössze 30 százalékát tudta lejegyezni, mivel a kimagasló piaci érdeklődés eredményeként 70 százalékot intézményi befektetők vásároltak meg. Az MNB mellett további 12 különböző bank, biztosító, befektetési alapkezelő, illetve vagyonkezelő vált a Futureal kötvényének tulajdonosává a következő, legalább tíz évre.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a koronavírus-járvány okozta piaci kihívások ellenére a cégcsoport aktívan részt tud venni a hazai gazdaság újraindításában, hiszen csak Magyarországon jelenleg több mint egymillió négyzetméternyi fejlesztésen dolgozunk” – hangsúlyozta Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója és társtulajdonosa.

A rendkívül eredményes zöldkötvény kibocsátás egyik oka, hogy a Futureal a fejlesztéseinél kiemelten kezeli a fenntarthatósági szempontokat, legyen szó akár a környezet-, akár az emberek mentális és fizikai egészégének megóvásáról. Ennek megfelelően épületeik olyan szigorú iparági minősítéseknek felelnek meg, mint a BREEAM és a WELL Building standard.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A kiskereskedelmi terület háromnegyedét már bérbe adták az Etele Plázában

A kiskereskedelmi terület háromnegyedét már bérbe adták az Etele Plázában

Az Inditex-csoport a legújabb üzletkialakítási koncepciójával nyitja meg üzleteit.

Új ingatlanfejlesztő céget indított Futó Gábor

Új ingatlanfejlesztő céget indított Futó Gábor

HelloParks néven új ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő és befektető vállalatot indított a Futureal és a Cordia alapítója.

250 millióval segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Futureal és a Cordia

250 millióval segíti a koronavírus elleni küzdelmet a Futureal és a Cordia

A Futureal– és a Cordia–csoport 250 millió forint adománnyal segíti a koronavírus elleni küzdelmet.

Hirdetés