Gilicze Gergő könyvborítója és illusztrációi Mikó Csaba „A mutatványos” című regényéhez

Steampunk gépek, rejtélyek és alkímia egy szövevényes krimiben, amely alternatív történelmi magyarázatot ad az 1848-as forradalmat megelőző eseményekreMikó Csaba, a Lampion Könyvek gondozásában, 2022-ben megjelent „A mutatványos” című regényének borítóján Gilicze Gergő látványos illusztrációi köré rajzolt labirintusa erre, azaz a fordulatokban gazdag cselekményre utal, miközben végigvezeti az olvasót a fontosabb állomásokon is, ahol a (ma is) felállványozott Lánchíd, sőt egy kis gegként, egy, a feleségének címzett levélboríték is feltűnik.

Június 10-én szombaton 14 órától dedikál Mikó Csaba és Gilicze Gergő a 94. Ünnepi Könyvhéten!
 


A nagyszerű, rajzolt térképeiről sokak által jól ismert Gilicze Gergő – a Halisten Stúdió egyik társalapítója – nagyon örült a Lampion Könyvek megkeresésének, hogy „A mutatványos” című ifjúsági regényhez készítsen könyvborítót és illusztrációkat. Balázs Eszter főszerkesztővel Dunajcsik Mátyás „A szemüveges szirén” című kötete kapcsán már dolgoztak együtt, a jó kapcsolat így adott volt. Bár ezúttal térképről nem volt szó, mégis lett egy, rögtön a könyv elején a Tisza menti városokról, várakról.

„A munka során én javasoltam, jól jönne még egy térkép a könyv elejére, mert eléggé adta magát, hogy bemutathassuk, merrefelé járnak a hőseink. Ezt a térképet egy korabeli dokumentum alapján készítettem, de kiegészítettem még pár részlettel, ami hasznos lehet a történet olvasása közben is.”


Gergő időszűke miatt a még szerkesztés alatt álló kézirat alapján dolgozott, miközben rengeteg cikket is elolvasott az akkori épületekről, fontosabb felfedezésekről, az ország társadalmi és politikai működéséről, hogy mind jobban beleássa magát az adott korszakba. Szerinte pont ezek az apróságok, plusz információk dobják fel leginkább az illusztrációkat. A gépek és különböző szerkezetek illusztrálása pedig amúgy is nagy kedvence, szívesen veszik el a részletekben, ráadásul ebben Mikó Csaba pontos leírásai is segítségére voltak. 

A cselekmény két egymással szemben álló fél – az Osztrák-Magyar Birodalom titkosrendőrsége és a magyar ellenállás – kalandjait meséli el, akik mindketten egy elveszett fegyvert szeretnének találni egy régi hun király ősi sírjában.


A könyvborító tele van rejtett és kevésbé rejtett utalásokkal – felfedezhetjük rajta egy rég elveszett erődítmény terveinek jelképeit, az osztrák titkosrendőrség pecsétjét, egy titokzatos lovagrend rövidítését, a rivális felek alakjait és a keresett kincs jelzését is, sőt egy Molnár Rebekának – Gergő feleségének – címzett levélborítékot is, amit egyfajta gegként rajzolt a hátlapra. Gergő kedvence mégis a még éppen épülő, felállványozott Lánchíd:

„A Lánchíd korabeli építését éppen akkor rajzoltam, amikor ugyanúgy felállványozták és lezárták a hidat, hogy felújítsák. Persze ég és föld a két technológia és biztonságtechnika, de ez egy nagyon szép párhuzam volt nekem” – jegyezte meg Gergő.

„A mutatványos” című regény egy hosszú, szövevényes történet, sok fordulattal, erre utal Gergő illusztrációk köré rajzolt labirintusa, amelyet elmondása szerint a bal felső sarokból indulva a jobb alsó felé haladva oldhatunk meg. A labirintus prégeléssel készült, színének az ezüst szivárványfóliát választották, hogy hangsúlyozzák a történet titokzatosságát. A borító narancs színét az arany- és rézszerkezetek ihlették, amit a lila még inkább kiemel. 
 


Gergő számára egy könyv kézben tartása, lapozgatása semmivel sem pótolható élmény. Elmondása szerint sokszor ő is a borító alapján választ egy-egy kötetet – ez egy meghatározó „első élmény”. „Örömmel veszem kézbe és veszem meg, ha nagyon tetszik, de ha nem olyan jó, akkor legalább legyen annyira béna, hogy attól legyen ellenállhatatlan” – mondja. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ne bontsuk szét borítóra, illusztrációra és tördelésre a könyveket, szerinte egységként kell kezelni őket. 

„Lehet egy könyvnek szép a borítója, ha teljesen használhatatlanul tördelték a szöveget. Ezért is tök jó kezdeményezés a Magyar Könyvtervezés díj, ahol a könyveket egyben, tárgyként értékelik” – jegyezte meg Gergő.

A Polgárdi Ákos által alapított, 2022-es alapítású Magyar Könyvtervezés díj nem kisebb céllal indult, minthogy évről-évre összegyűjtse és bemutassa a hazai könyvkiadás legmagasabb színvonalon tervezett és gyártott kiadványait. Bár Gergő több munkája, „A mutatványos” és a feleségével, Molnár Rebekával közösen rajzolt „Vidámparki böngésző” is felkerült a longlistre, végül a 2023. április 6-án megrendezett első díjátadón Gergő, Bernát Barbarával közösen Kele Fodor Ákos „Mysterium dell'arték s egy fekete daljáték” című kötetének tervezőgrafikai munkájáért vehette át a szépirodalmi kategória díját, amely könyv tegnap elnyerte a Szép Magyar Könyv szépirodalmi kategória díját is (Bernát Barbara, Gilicze Gergő és Kele Fodor Ákos június 11-én dedikál a 94. Ünnepi Könyvhéten. További részletek ITT!). 
 


Dedikálásokon innen és túl, jelenlegi munkái mellett Gergő igyekszik megvalósítani egyik nagy álmát, ami – és ezen talán már nem lepődünk meg – természetesen a térképekkel kapcsolatos: több múzeumvasutas térképet szeretne rajzolni. „Ez a vasút- és térkép-szeretetem tökéletes metszéspontjában van. Úgyhogy írok is rendszeresen a múzeumvasútnak, remélem, egyszer egy ilyen megrendelés is megtalál majd”.
 



Gilicze Gergő | Behance | Instagram
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Sokszor én is a borító alapján választok könyvet”

„Sokszor én is a borító alapján választok könyvet”

Gilicze Gergő könyvborítója és illusztrációi Mikó Csaba „A mutatványos” című regényéhez

Az elmúlt két évtized 10 legjobb épülete

Az elmúlt két évtized 10 legjobb épülete

A világ első online építész magazinja szerint.

Hirdetés