A FUGA e héten nyíló kiállításán kiderül

2021. november 18-án, csütörtökön nyílik a FUGÁbanSzubjektív válogatás Gio Ponti életművéből című kiállítás, amely a kurátorok és közreműködők személyes gyűjtése nyomán mutatja be a Magyarországon kevéssé ismert életmű egyes darabjait. Ponti születésnapjának 130. évfordulója alkalmából a sokoldalú tervezőt jeles művészettörténészek méltatják a kötetlen megemlékezésen.

Gio (Giovanni) Ponti olasz építész (1891.09.18. – 1979. 09.16.) kora jelentős alkotó egyénisége volt. Életműve lenyűgöző: nemcsak építész, ipari formatervező, bútortervező, képző- és iparművészművész volt, de tanár, író és a máig hírneves „Domus” kiadója is volt. Épülettől kerámián át színházi és opera-jelmezig minden műfajban tervezett a világ számos pontján, New Yorktól Teheránon át Kolzsvárig. Munkássága nemzetközi szinten is meghatározó. Ennek ellenére ismertsége hazánkban sajnos elenyésző.

Kisszámú érdeklődő csapat vállalása, hogy ezen a hiátuson enyhítsen. A néhány fős társaság bepillantást kínál eddigi gyűjtőmunkája eredményébe – lapozgatást a néhány kiemelt alkotás képei, és az alkotásokkal kapcsolatban megfogalmazott szubjektív gondolatok között. Érdeklődésük az életmű iránt az elmúlt években fogant. Az egyéni kutatásokat követően az összedolgozás, a közös tájékozódás, a rendre felbukkanó újabb és újabb alkotások végül gazdag, izgalmas anyagot eredményeztek.

Modena, BankMilano, Via Dazza
Casa di fantasia, Milánó

 

Az első felvetés, mely kiállítás létrehozását célozta meg, még a hazai építészoktatás iskoláit szólította közös játékra: Ponti újragondolására. Ezt a pandémia elmosta, az elképzelés redukálódott. 

A most nyíló kiállítás könnyed, első találkozást ígér Gio Pontival.

 

A korábban tervezett közös egyetemi akcióból egy kurzus valósult meg: Dévényi Tamás vezetésével két szemeszteren át születtek Ponti inspirálta kortárs hallgatói reakciók az Ybl Miklós Építéstudományi Karon, melyek a bemutató részei. A munkák hitelesen szemléltetik a huszadik század derekán létrejött művek naprakész, mozgósító erejét. Ehhez csatlakozott a BME Építészmérnöki Kara néhány lelkes hallgatója, akik térbeli kompozícióikkal gazdagítják a kiállítást, melyek a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszékén Dankó Zsófia, Falvai Balázs, Sugár Péter és Török Dávid kurzusán készültek.

 

Megnyitó: 2021. november 18., csütörtök 18:00
Megtekinthető: 2021 12 06-ig
Kurátorok: Dévényi Tamás építész, Karácsony Tamás építész
„Levelezőtársak”, akik a kiállítás anyagát gondozták: Arnóth Ádám építész, Dévényi Tamás építész, Juhász Bálint művészettörténész, Karácsony Tamás építész, Lampert Rózsa építész, Péterffy Miklós építész, Vass István Balázs építész
A kiállítást megnyitja: U. Nagy Gábor építész
Gio Ponti születésnapi megemlékezésének hozzászólói: Ferkai András építészettörténész, Ordasi Zsuzsanna művészettörténész, Sebestyén Ágnes Anna művészettörténész, és további önkéntesek!
Hallgatói munkák: A Szent István, ma Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara, Épülettervezés Tanszék, Dévényi Tamás kurzusa
Térbeli kompozíciók: BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék, TT2, Dankó Zsófia, Falvai Balázs, Sugár Péter, Török Dávid kurzusa
Grafika: Czakó Zsolt grafikus

 

Forrás: FUGA

 

Ízelítő Ponti munkáiból a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újra Magyarországon az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja

Újra Magyarországon az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja

Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye.

 Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Augusztus 4-én Cellux – Problem solved címmel nyílt kiállítás Szentendrén.

Nézünk, mint a moziban

Nézünk, mint a moziban

A 120 éves magyar film történetét bemutató nagyszabású tárlat nyílt a Ludwig Múzeumban. 

Hirdetés