Kézzel készült, fényűző ékszerekkel vár a Fruzsi Fekete Jewelry

Május 23-án dupla évfordulót ünnepelt a Fruzsi Fekete Jewelry. Fekete Fruzsi ékszertervező saját brandje idén ünnepli hatodik születésnapját, s most lesz egy éve, hogy megnyitotta saját műhelyét és műtermét a nyolcadik kerületi Tavaszmező utcában.


Az Atelier Fruzsi Fekete falai között azóta számos ékszerrajongó és jegyespár megfordult már: a tavalyi Budapest Design Week rendezvénysorozat részeként itt mutatkoztak be a tervező kortárs „ékszernövényei”, vagyis a GREENERY kollekció különleges szépségű darabjai, s ide érkeznek a mai napig azok a házasulandók, akik egyedi, személyre szabott karikagyűrűre vágynak, továbbá ide zarándokolnak keddenként azok az érdeklődők, akik közvetlenül a tervezőtől szerzik be Fruzsi Fekete Jewelry ékszerüket – legyen az a darab minimalista, rusztikus vagy éppen nagyon is romantikus. 
 


Az Atelier-ben most is számtalan érdekesség várja az oda érkezőket. Május 23-án debütált a márka vadiúj kollekciója, a gemmO DELUXE, ahol a drágaköveké, illetve a sárgaarany és rozéarany nemesfém árnyalatoké a főszerep.

A gemmO DELUXE kollekcióban a márkától megszokott kortalan elegancia továbbra is megmarad, ám az ékszerekre jellemző rusztikusságon túl ezúttal szerepet kap a nőiesség vagányabb oldala is.

„A korábbi gemmO kollekció kapcsán beleszerettem a drágakövekbe, amikor is ismételten rácsodálkoztam, milyen sokféle arca is lehet egy-egy csillogó zafírnak, smaragdnak, s hogy ez a fajta különleges ragyogás milyen izgalmas karaktert kölcsönöz az ékszernek”

– meséli a tervező.
 


Az újonnan bemutatkozó ékszerek alapanyaga ezúttal is az ezüst, ám az elkészült darabok többsége sárga- vagy rozéarannyal futtatott, s egyikből sem hiányozhatnak a csillogó drágakövek. A gemmO DELUXE kollekció főszereplőjének Fruzsi a zafírt választotta, mely a közhiedelemmel ellentétben nem pusztán kék színben érhető el, hanem a paletta számos árnyalatában is előfordulhat (kivételt képez ez alól a piros, ugyanis a vörös színű korund oxidásványt, amelyek közé a zafír is tartozik, rubinnak nevezzük).

A zafír kultúrtörténeti jelentőségét mutatja, hogy ennek a kék színű ékkőnek a porított változatát használta a Királyok Királynője, Kleopátra is szemfesték gyanánt, az ókori Egyiptomban pedig gyakran készült belőle szerencsét hozó amulett, vagy faragtak belőle szkarabeuszt.

A gemmO DELUXE kollekció nemcsak a drágakövek alkalmazása okán, de formai szempontból is izgalmas.  

„A gemmO DELUXE tervezésekor – számomra is meglepő módon – merészebb, karakánabb ékszerek lebegtek a szemem előtt. Sokszor nehezemre esik kilépni a komfortzónámból, ám amikor egy új ékszer megszületik az ujjaim között, az intuícióimra hagyatkozom, sosem papíron tervezek. Épp ettől olyan izgalmas számomra az ékszerkészítés mind a mai napig”

– mondja Fruzsi.
 


Az ékszertervező szeretettel és odafigyeléssel készít mindenegyes darabot, vagy ahogy ő mondja, sajátos „lelki életet él” minden fülbevalóban, nyaklánccal, gyűrűvel és brossal. Az általa alkalmazott tradicionális viaszveszejtéses eljárásnak köszönhetően a Fruzsi Fekete Jewelry darabok kiindulópontja minden esetben a méhviasz, amelyet az ékszertervező az ujjai között formáz meg – így lesz minden ékszer megismételhetetlen és egyszerre rusztikus, hiszen tényleges módon megőrződik benne a készítő ujjlenyomata.

Nincs ez másképp a fényűző gemmO DELUXE ékszerek esetében sem. Ez a fajta csillogás, amit az ékszerek képviselnek, nem csak esztétikai gyönyörködtetést jelent. Fruzsi, s így a márka szótárában is, a női ragyogás egyfajta belső szépséget takar, ami a bátor és céltudatos nők sajátja.

„Azoknak az értékteremtő nőknek készítem az ékszereim, akik nem elégednek meg a tömeggyártott, jellegtelen ékszerekkel, hanem valami egyedire és különlegesre vágynak. Mint amilyenek ők maguk is”

– mondja a tervező, majd hozzáteszi:

„Nem attól lesz valaki szép, ha felvesz egy csillogó, drágakövekkel díszített ékszert. Ezek a darabok viszont segíthetnek a bátortalanabb nőknek abban, hogy kibújjanak a csigaházukból még akár egy átlagos hétköznapon is. Szeretném, ha ezekre az ékszerekre olyan kivételes darabokként gondolnának a viselőik, mint amelyek magabiztosságot kölcsönöznek nekik, s amit méltán megérdemelnek.”


Tárgyfotók: Liszkay Lilla
Modell fotók: Nemes Bálint
Esemény fotók: Gaál Dániel

 


Fruzsi Fekete Jewelry | Facebook | Instagram

 

Forrás: sajtóanyag


 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Bújj elő a csigaházadból és ragyogj”

„Bújj elő a csigaházadból és ragyogj”

Kézzel készült, fényűző ékszerekkel vár a Fruzsi Fekete Jewelry

A Puskás Aréna Red Dot-díjas kommunikációs designja

A Puskás Aréna Red Dot-díjas kommunikációs designja

A Graphasel Design Stúdió által készített szignalizációs rendszer titkai.

Vision Hotel, a valóra vált vízió

Vision Hotel, a valóra vált vízió

Butikhotel a Belgrád rakparton.

Hirdetés