A KÖZTI által tervezett stadion a hatodik magyar épület, amit idén jelöltek a rangos díjra.
A második ütemben egyebek mellett megvalósul majd a kollégium épülete, közösségi, szabadidős terek is.
Így megakadályozza az erdőirtást, és még a helyi vállalkozásokat is támogatja.
A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megindította a nyílt közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére.
Harmincegy kategóriában osztott díjakat az A+
A városban hét különböző zöldterület-fejlesztést terveznek 233 millió euróból.
A Fudzsimoto Szú-féle épületre világszerte rácsodálkoztak a kommentelők, és a japán tervező is nyilatkozott róla.
A GUBAHÁMORI építésziroda különdíjat nyert pályázata a Balaton-parti fejlesztések kritikáját fogalmazza meg.
Faház az Óriás-hegységben.
Február 10-ig lehet szavazni a jelöltekre.
A portugál Paulo Merlini architects munkája
A MOME egykori rektora, Munkácsy- és Moholy-Nagy-díjas építész 91 éves volt.
A kisállatok ráadásul nem mindennapi körülmények között léphetnek az örök vadászmezőkre.
A támogatási kérelem szakmai előkészítésre nyújtható be.
A nádasdladányi műemléképület a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg.
A műemléki védelem alatt álló intézményt nem csak autentikus felújítása, de példaértékű múzeumpedagógiai tevékenysége miatt is díjazták.
Maszkviselés, távolságtartás és gyakori kézmosás az embereknél, levegőszűrés, légcsere, és optimális hőmérséklet, valamint páratartalom az épületeknél.
A Caffe Florian a világ legrégebbi kávézója, ahol egykor Claude Monet és Andy Warhol is feketézett.
Jelentős ipari múlttal rendelkező terület újul meg az úszóházaknak köszönhetően.
A projekt keretében 2028-ig 11 megállóval bővül az osztrák főváros metróhálózata.