12 magyar épületet jelöltek Mies van der Rohe Awardra

Közzétette a teljes listát a Mies Alapítvány.

Dubajban is érdeklődnek a magyar környezettudatos otthon iránt

A MAGYAR FÉSZEK+ a Dubai Expón is feltűnhet.

Mies van der Rohe Díjra jelölték a Puskás Arénát is

A KÖZTI által tervezett stadion a hatodik magyar épület, amit idén jelöltek a rangos díjra.

Folytatódik a kecskeméti egyetem campusának bővítése

A második ütemben egyebek mellett megvalósul majd a kollégium épülete, közösségi, szabadidős terek is.

Erdőt vásárolt az IKEA

Így megakadályozza az erdőirtást, és még a helyi vállalkozásokat is támogatja.

Hogyan lehetne jóval nagyobb a tervezett csepeli park?

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megindította a nyílt közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére.

A világ legjobb építészirodáit díjazta az Architizer A+ Firm Award 

Harmincegy kategóriában osztott díjakat az A+

Ilyen zöld lehet Rotterdam tíz éven belül

A városban hét különböző zöldterület-fejlesztést terveznek 233 millió euróból.

Papadamhoz hasonlították a Magyar Zene Házát

A Fudzsimoto Szú-féle épületre világszerte rácsodálkoztak a kommentelők, és a japán tervező is nyilatkozott róla.

Provokatív javaslat a keszthelyi vízpartfejlesztésre

A GUBAHÁMORI építésziroda különdíjat nyert pályázata a Balaton-parti fejlesztések kritikáját fogalmazza meg.

Harmóniában az univerzummal

Faház az Óriás-hegységben.

Casa Rio: régi parasztházból menő vidéki lak

A portugál Paulo Merlini architects munkája

Elhunyt Gergely István

A MOME egykori rektora, Munkácsy- és Moholy-Nagy-díjas építész 91 éves volt.

Kedvencek temetője lett egy cseh hidegháborús bunkerből

A kisállatok ráadásul nem mindennapi körülmények között léphetnek az örök vadászmezőkre.

Mától kérhető támogatás a Népi Építészeti Programra

A támogatási kérelem szakmai előkészítésre nyújtható be.

Lenyűgöző képek érkeztek a hamarosan elkészülő Nádasdy-kastélyról

A nádasdladányi műemléképület a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg.

A Felpéci Tájház kapta az Év Tájháza címet

A műemléki védelem alatt álló intézményt nem csak autentikus felújítása, de példaértékű múzeumpedagógiai tevékenysége miatt is díjazták.

Ajándék fontok az egri tervezőgrafikus hallgatóktól

Több mint hetven fontot tettek ingyen letölthetővé.

Bezárhatják Velence 300 éves kávéházát

A Caffe Florian a világ legrégebbi kávézója, ahol egykor Claude Monet és Andy Warhol is feketézett.

Hirdetés