A Market Zrt. pályázatán akár 1.6 millió forintot és szakmai gyakorlatot nyerhetnek a BIM-mel legjobban bánó hallgatók.

A BIM-rendszer használatának fontosságát igyekszik tudatosítani a Market Zrt. a „Market 21 Days” hallgatói pályázattal. A hazai és nemzetközi megrendelőknek egyaránt dolgozó piacvezető cég a jelmondatával – Értékünk az ember – összhangban kiemelten figyel a hallgatókra, elvégre ők a holnap tervezői, kivitelezői, üzemeltetői. A Market 21 Days pályázatról Báthory Balázs, az Innováció és Stratégiai Fejlesztések vezérigazgató-helyettese és Grátzer Szabolcs BIM-menedzser, a Digitális Mérnöki Szolgáltatások csoport vezetője nyilatkozott az octogon.hu-nak.

Báthory BalázsGrátzer Szabolcs

Mindenekelőtt elmondanák röviden, mi a BIM, és mi a jelentősége?

Grátzer Szabolcs: A BIM a Building Information Modelling, vagy a Building Information Management kifejezés rövidítése. BIM-rendszer alkalmazása esetén épületinformációs modell készül számítógéppel, mely jellemzően 3D geometriákból (például falak geometriájából), és azokhoz rendelt információk összességéből (például anyag, méret, műszaki követelmények stb.) tevődik össze. A modell felhasználási módja az iméntiek függvényében igen sokrétű lehet. A BIM – a teljesség igénye nélkül – segítséget nyújthat a szakági tervezők munkájának összehangolásában, a tervdokumentáció minőségének javításában, különböző, kivitelezést is támogató szimulációk elvégzésében, költségek elemzésében, vagy a például kivitelezés előzetes szimulálásán keresztül az ütemterv tökéletesítésében.

Miért dönt úgy egy piacvezető építőipari fővállalkozó, hogy pályázatot ír ki egyetemistáknak?

Báthory Balázs: Az elmúlt két évben az innovációs törekvéseink részeként nagyon sokat fejlesztettünk a Market szervezetének digitális felkészültségén. Létrehoztunk egy Digitális Mérnöki Szolgáltatások szervezetet Grátzer Szabolcs kollégám vezetésével, amely többek között a BIM-rendszer alkalmazásában rejlő lehetőségek kiaknázásáért felel. Azt látjuk, hogy bár egyre gyakrabban lehet hallani a BIM-ről a különböző médiumokban, a tervezők között vagy épp a kivitelezők körében, továbbra sem érezzük azt, hogy kellő hangsúlyt kapna. Szeretnénk rávilágítani a BIM-rendszer használatának fontosságára és tudatosítani ezt a hallgatókban, az oktatókban, a mérnökirodákban, az ingatlanfejlesztőkben, üzemeltetőkben, tehát az építőipar szereplőinek minél nagyobb körében. A hallgatói pályázat erre egy nagyon jó lehetőség, hiszen akik ma hallgatók, azok holnap tervezők, kivitelezők, üzemeltetők lesznek.

Miért éppen kávézót/bárt kell tervezni? Van valami sajátos oka?

Grátzer Szabolcs: A cél az volt, hogy kis léptékű legyen – hiszen a feladatokra összesen 21 nap áll rendelkezésre –, viszont kellően összetett ahhoz, hogy a különböző szakágak is megjelenhessenek a modellben. A bár konkrét ötletét az egyik zsűritag, Graham Kelly adta. Nagy-Britanniában ez gyakori téma az egyetemeken hasonló okokból.

Mit tudhatunk a zsűri összetételéről? Ezek szerint nem csak az ország legnagyobb beruházásait végző Market szakemberei lesznek benne?

Báthory Balázs: A zsűri összetétele igen sokszínű. Helyet foglal benne a Market-csoport részéről Keszthelyi Kristóf tervezési főmérnök, a Leantech Mérnökiroda Kft. ügyvezetője, Karcag Kristóf kivitelezési főmérnök, Grátzer Szabolcs BIM-menedzser, a Digitális Mérnöki Szolgáltatások csoport vezetője, továbbá a brit BIM Academy részéről az említett Graham Kelly, akinek nemzetközi tapasztalatai kiemelkedőek a virtuális kivitelezés terén. Úgy állítottuk össze a zsűrit, hogy a pályaműveket a lehető legtöbb szempontból vizsgálva segítsenek javaslatukkal a győztesek kiválasztásában. Leginkább a hasznos, praktikus, előremutató, innovatív gondolatokat keressük, bármilyen területet is érint: legyen az BIM-menedzsment, tervezés vagy kivitelezés.

Mennyien kapnak díjat, és pontosan milyen nyeremények vannak? Létezik egyéni és csoportos kategória?

Báthory Balázs: Az első három helyezettet díjazzuk, a díjazás összértéke hárommillió forint. Ebből az első helyezett (csapat) 1,6 millió forintot kap. Ezen felül két hónapos szakmai gyakorlat elvégzésére nyújtunk lehetőséget, illetve a díjazottak prezentálhatják munkájukat cégünk menedzsmentje felé.

Milyen szakmai gyakorlat vár a győztesre? Ő is dönthet arról, hogy mivel foglalkozna vagy előre meghatározott program várja?

Báthory Balázs: A döntést közösen fogjuk meghozni a győztessel az érdeklődési körének figyelembevételével.

A győztes tervet a nagyközönségnek is bemutatják?

Báthory Balázs: Terveink között szerepel, hogy a győztes pályázatból összeállítsunk egy olyan anyagot, mely bemutatható a nagyközönség számára. Azt látni kell, hogy a pályázat igen összetett, és a design csak egy része a feladatoknak. A pályázat témájából adódóan a legnagyobb súlyt az fogja kapni, hogy milyen célokra használja a hallgató az általa megépített BIM-modellt, hogyan fogja ezt tenni, van-e valamilyen innovatív ötlet a felhasználásban. Ezek a dolgok sok esetben nem látványosak.

Mit tapasztalnak a Marketnél, mennyire gyakori megrendelői igény jelenleg a BIM-rendszer alkalmazása?

Báthory Balázs: Szerencsére egyre gyakrabban fogalmaz meg a megrendelő valamilyen BIM-hez kötődő, vagy BIM segítségével precízebben megvalósítható igényt. Az elvárások igen sokfélék. Ma még azonban jellemzőbb az, hogy a kezdeményezés tőlünk indul.

Tervez hasonló, a BIM-mel kapcsolatos kampányt a Market a közeljövőben?

Báthory Balázs: Folyamatosan keressük a lehetőséget a BIM-rendszer alkalmazásának népszerűsítésére. Ez az első ilyen pályázatunk, és azt gondolom, hogy ha sikeres lesz, a jövőben is szervezünk hasonlót.

A Market 21 Days hallgatói pályázat kezdése október 7., a hallgatóknak három hét áll rendelkezésükre a feladat elvégzésére, a beadási határidő október 28. A kiírás és a díjazás részleteit, a határidőket és a bírálati szempontokat itt találjátok.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kreatív lakberendezőket díjazott a Bellamo Premium Comfort és a Vesta Home

Kreatív lakberendezőket díjazott a Bellamo Premium Comfort és a Vesta Home

Izgalmas kültéri pihenési megoldásokkal és showroom enteriőr tervekkel lehetett szert tenni az elismerésre a LOSZ szakmai támogatásával megvalósult kiírásokon.

 Őselemekből szálcement | Equitone pályázat (X)

Őselemekből szálcement | Equitone pályázat (X)

Intermodális és dinamikus építészeti megoldások az EQUITONE pályázatának díjazottjai között.

Let’s Colour!

Let’s Colour!

Gyerekek és felnőttek együtt örülnek – nyúli és soroksári általános iskolák falait varázsolja szebbé a Let’s Colour idei pályázata.

Hirdetés