Mobil konténerkórház épül Kiskunhalason

Hétfőn kezdődik a 150 fő befogadására alkalmas intézmény építése.

Megkezdődik a 150 fő befogadására alkalmas, az egészségügyi és a járványügyi szakmai tevékenységet kiszolgáló és támogató mobil konténerkórház építése március 16-án, Kiskunhalason – közölte a koronavirus.gov.hu.

„A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. március 14-én újabb védelmi intézkedéseket jelentett be – írja a közlemény. – Egyebek mellett tíz akciócsoportot állított fel, amelyek közül a mobil járványkórház létrehozásáért felelős akciócsoport vezetésével dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot, a büntetés-végrehajtási szervezet országos parancsnokát bízta meg. Az akciócsoport kidolgozta a mobil járványkórház megvalósításra vonatkozó javaslatát, amit a belügyminiszter jóváhagyott és engedélyt adott az építkezés megkezdésére.”

A Kínából indult koronavírus-fertőzésnek ma már Európa a gócpontja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. A járvány itthon is terjed, a kormány a napokban elrendelte az iskolák bezárását, azokon a munkahelyen, ahol megoldható, távmunkában végzik el a feladatokat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A járvány miatt megváltozott köztérhasználati szokásokat vizsgálja PTE és egy wuhani egyetem

A járvány miatt megváltozott köztérhasználati szokásokat vizsgálja PTE és egy wuhani egyetem

Azt is vizsgálják, hogy miként lehet a tervezési módszerekbe integrálni a közösségi életre vonatkozó egészségügyi előírásokat.

Július 18-án hajósmozi nyílik a Szajnán

Július 18-án hajósmozi nyílik a Szajnán

38 elektromos hajóból lehet majd filmeket nézni.

Hirdetés