Komoly pályázati lehetőség egyetemistáknak

Egy maximum 100 négyzetméteres, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotni a Market 21 Days pályázaton.

Idén ősszel ismét egyetemisták jelentkezését várja a Market Építő Zrt. a Market 21 Days nevű szakmai kihívásra. A kifejezetten mérnökhallgatóknak kiírt pályázat keretében egy maximum 100 négyzetméter területű, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotni. A pályázat szeptember 27. és október 17. között érhető el a hallgatók számára, melyre csapatban vagy egyénileg is lehet nevezni. A nyertes pályázók értékes pénzjutalomban és a Marketnél eltölthető szakmai gyakorlat lehetőségében részesülnek.

Három hét, azaz 21 nap. Ennyi idő alatt kell a hallgatóknak felépíteniük egy, a pályázat indulásakor megadott funkciójú épületet. Természetesen nem egy lehetetlen küldetésről van szó, a pályázóknak digitálisan kell megtervezniük az épületet a szükséges programok használatával. A BIM-rendszer (Building Information Modelling) szakmai népszerűsítését az innovációs törekvések részeként már évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a Market Építő Zrt., és 2019 szeptemberében ennek apropóján hirdette ki először a Market 21 Days nevű pályázatot. Akkor öt magyar és egy külföldi egyetemről érkeztek az indulók, akik közül az első három helyezett értékes pénzjutalommal, valamint gyakorlati lehetőséggel gazdagodott. 

A Market Építő Zrt. alapítása óta elkötelezett a fiatal tehetségek szakmai támogatásában és karrierjük beindításában: „A pályázat segítségével szeretnénk népszerűsíteni a BIM-et és rávilágítani a rendszer használatának fontosságára. Célunk, hogy az építőipar szereplőivel minél szélesebb körben megismertessük a BIM nyújtotta lehetőségeket és előnyöket. Huszonegy nap alatt a fiataloknak betekintést tudunk nyújtani a mérnöki feladatok sokszínűségébe és a különböző szakági munkák összehangolásába. Két évvel ezelőtt rendkívül tehetséges fiatalokat ismerhettünk meg a három hét alatt, bízunk benne, hogy idén még többen kedvet kapnak és vállalják a kihívást” – nyilatkozta Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációs vezérigazgató-helyettese.

Kik jelentkezhetnek? 

A versenyre fővárosi és vidéki, valamint külföldi egyetemek építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki és villamosmérnöki képzésén tanuló, aktív státusszal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek. A feladat komplexitását tekintve célszerű a – leginkább interdiszciplináris – csapatok jelentkezése. A pályázat nyelve kizárólag magyar.

Miből áll a kihívás?

A feladat két részből áll: az első részben a hallgatóknak 3D-ben kell megtervezniük egy a pályázat indulásakor megadott funkciójú épületet, míg a második részben a BIM gyakorlati felhasználására kell fókuszálniuk. Az első részfeladat határideje október 8-a, amikor a pályázati anyagok egy részét kell feltölteni, a végső határidő pedig október 17-e, amikor a fennmaradó anyagokat.

A funkciónak helyet adó terület maximum 100 m2 lehet.

Mi a jutalom?

Az első három helyezett (csoportos vagy egyéni) egy hónapos szakmai gyakorlatot tölthet a Market Építő Zrt.-nél vagy annak valamely leányvállalatánál, valamint jelentős pénzbeli jutalomra is számíthat. A díjazás az alábbiak szerint történik: a harmadik helyezett 600 000 Ft, a második helyezett 1 000 000 Ft, a nyertes pedig 1 500 000 Ft pénzjutalomban részesül. A díjazás csapatonként értendő.

Ki a zsűri? 

A pályamunkákat egy ötfős zsűri fogja elbírálni, akik kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy különböző területek szakembereiként komplexen tudják értékelni a munkákat, tehát azok formailag és tartalmilag egyaránt megfeleljenek a követelményeknek. 
A zsűri tagja Báthory Balázs (vezérigazgató-helyettes, innováció és stratégiai fejlesztések – Market Építő Zrt.), Laurinyecz Anita (BIM koordinátor – Market Építő Zrt.), Grátzer Szabolcs (tervezési osztályvezető, BIM manager – Market Építő Zrt.), Karcag Kristóf (kivitelezési főmérnök – Market Építő Zrt.) és Keszthelyi Kristóf (ügyvezető igazgató – Lean Tech Mérnökiroda Kft.)

A pályázati anyagokat szeptember 27. és október 17. között lehet benyújtani, további részletek a https://21days.market.hu/ oldalon érhetőek el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Huszonöt éves a Market Építő Zrt.

Huszonöt éves a Market Építő Zrt.

Hazánk mára legnagyobb, piacvezető magasépítőipari vállalata.

Funkcionalizmus csapatjátékban

Funkcionalizmus csapatjátékban

Szüle Péter, a Market 6.0 székház vezető tervezője racionalitásról és merészségről.

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Huszadszor osztották ki az Építőipari Nívódíjakat.

Hirdetés